Fejezetek a sokat látott gyógyszálló történetéből

Leprások és hetérák tanyájától a szecessziós műemlékig: kiállítás a százéves Gellért hotelelőzményeiről és korszakairól a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban

Pálffy Lajos – 2018.11.07. 01:12 –

Tablók és a vitrinekben elhelyezett tárgyi emlékek mellett eredeti szobaberendezés is felidézi a százéves Gellért szálló és gyógyfürdő előzményeit és történetét a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum legújabb, március elejéig látható időszaki tárlata.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 20181106 Eredeti szobaberendezés és tárgyi emlékek mutatják be a legendás intézményt (Forrás: MKVM)

Magyarország egyik legrégibb, eredeti formáját és funkcióját is megőrző szállodáját és fürdőjét, annak történetét mutatja be a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum legújabb időszaki tárlata. Nem véletlen, hogy az Amerikából, vagy szerte a nagyvilágból hazatérő idős magyarok is előszeretettel választják ezt a hotelt, hiszen itt egyrészt találkozhatnak ifjúságukkal, gyógyfürdője pedig enyhet ád a korral jelentkező ízületi fájdalmakra is. A Gellért-hegy déli oldalán fakadó gyógyforrásokra már II. András, a Szentföldet is megjárt királyunk idejében ispotály épült, ahol szentéletű lánya, Erzsébet gyógyította vízzel és iszappal a leprásokat. Fürdő volt itt aztán a török időkben, és azután is, egy 1827-es feljegyzés már egyenesen hetérák tanyájának nevezi a helyet. Ahová öt év múlva aztán valamiféle szálló és egy kétszáz embert elbíró medence is épült. Ez a komplexum volt aztán nagyon útjában az 1894-ben elkezdett Ferenc József hídnak, így egy év múlva el is bontották, csak a manapság is látogatható forrásháza maradt meg.

Az új szálló és fürdő építését Bárczi István polgármester szorgalmazta, végül 1911-ben kezdődtek el az alapozások. És mindjárt rá is bukkantak egy török pincerendszerre, majd pedig rendesen megszenvedtek ötven fokos melegben dolgozva az új forrásház kialakításánál. De alighogy a közönség birtokba vehette a Sebestyén Artúr, Hegedűs Ármin és Sterk Izidor tervezte szecessziós szállót, elvesztettük a Nagy Háborút, és a bolsevik diktatúrára (ők a Hungária Nagyszállóba fészkelték be magukat) ráadásnak megérkeztek a román megszállók, akik rögtön le is foglalták főhadiszállásnak az épületet. Így tett aztán kezdetben a bevonuló Horthy is, de aztán helyreállt a rend és 1922-ben megalakult a Budapest Fürdőváros Egyesület. Az intézmény főorvosa a híres festő Münchenben született fia, Benczúr Gyula volt 1919 és 1934 között, az éttermeket és büféket 1927-től Gundel Károly vitte.

Ez volt az aranykor, amely talán csak a város 1944 végén induló ostromával ért véget. Mert a Dunához 1945 januárjára kijutó oroszok hetven százalékban szétlőtték a katonai kórháznak használt hotelt és a fürdő harmadát is. Az ostrom után az élet újra elindult, 1945 nyarán már ismét üzemelt a hullámfürdő és 1946 márciusában ötven szobát is meg tudtak nyitni, ideiglenes konyhával és étteremmel. Két év múlva azonban jött az államosítás, különválasztották a hotelt és a fürdőt. Ez utóbbi, a források és a telek szerencsére a mai napig fővárosi tulajdonban maradt.

A kiállításon az információs táblák és plakátok mellett a tárlókban elhelyezett tárgyak is követik ezt a száz esztendőt. A különféle, ezüst vagy ezüstözött szervízkészletek mellett tanulmányozhatunk egy húszas években a pincéreknek készült bankett-útmutatót is. Ebben leírják, hogy egy negyvennyolc személyes asztalra nyolc felszolgáló jutott, akik egy kongatásra fogtak hozzá a tálaláshoz, kettőre pedig a felszolgáláshoz. Itt van aztán „Nagyságos Weisz N. úr” meglehetősen borsos számlája, és Mencseli Lajos főpincér hetvenes években készített emlékalbuma is. A Saly Noémi által összeállított tárlat elején egy portás fogad bennünket a Gellért egyenruhájában, a fő attrakció talán mégis az aprólékosan berendezett szoba, ami fehér, copf stílusú bútoraival – komód, tükrös öltözködőszekrény, ágy – azt a bizonyos aranykort idézi meg.