Megkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader és Hernádi Zsolt ellen

A magyar bíróság 2013-ban megtagadta a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását

MH/MTI – 2018.10.23. 15:36 –

Megkezdődött kedden a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, utóbbi távollétében a Zágráb megyei bíróságon - közölte a helyi sajtó.

Ivo Sanader a tárgyalás elején kijelentette, hogy nem bűnös. 

A volt kormányfőt azzal vádolja az ügyészség, hogy a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett, továbbá, hogy megállapodott a Mollal, miszerint az INA-ból kivonják a veszteséges gázágazatot. Az ügyészség azt kérte a bíróságtól, hogy amennyiben jogerős ítélet születik, Sanader az államnak fizesse vissza a 10 millió eurót. 

Robert Jezic, a Sanader-per koronatanúja korábban azt állította, hogy a 10 millió euró felét, 5 millió eurót a Mol az ő tulajdonában lévő svájci vállalat számlájára utalta. Jezic akkor horvát bíróságon kijelentette, hogy a pénzt a legrövidebb időn belül átutalja a bíróság számlájára, de ezt évek óta nem tette meg. 

Sanadert korábban ebben az ügyben már egyszer jogerősen elítélték. A Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében a Zágráb megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést 2014-ben jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárási hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért, a taláros testület pedig 2015 júliusában hatályon kívül helyezte az ítéletet és újratárgyalást rendelt el. 

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait. A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért. 

A magyar Központi Nyomozó Főügyészség nemzetközi kapcsolatban kötelességszegésre irányuló vesztegetés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el 2011 júliusában. A főügyészség megállapította, hogy a Mol érdekében és vezetői részéről bűncselekmény nem valósult meg, ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. 

A magyar bíróság 2013-ban megtagadta a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását, mivel álláspontja szerint a parancsot ugyanabban az ügyben adták ki, amely miatt korábban már a magyar ügyészség is vizsgálódott, és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette. A horvát alkotmánybíróság 2015 júliusában hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök büntetőügyében hozott ítéletet, amely azt is kimondta, hogy a korábbi miniszterelnök kenőpénzt fogadott el az INA-val kapcsolatban. A Mol elnök-vezérigazgatója 2016 októberében véglegesen lekerült az Interpol körözési listájáról, mivel a szervezet elutasította a horvát államnak azt a kérését, hogy újítsák meg az ellene kiadott elfogatóparancsot. 

Az ügyben Horvátország korábban már a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsághoz (UNCITRAL) fordult, amely 2016. decemberi döntésében Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította. 

Horvátország ennek ellenére úgy döntött, folytatja a horvátországi büntetőeljárás és közvetlenül a magyarországi igazságügyi szerveknek küldte el a Hernádi Zsolt ellen kiadott európai elfogatóparancsot, valamint 2018 augusztusában újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott körözést. A horvát rendőrség a kérelmét azzal indokolta, hogy az Európai Unió Bírósága júliusi döntése szerint az uniós tagállamok igazságügyi hatóságai kötelesek határozatot hozni a részükre továbbított minden európai elfogatóparancs ügyében, annak végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy az ügyészség megszüntette a büntetőügyben folytatott nyomozást, amelynek során az érintettet tanúként kihallgatták. 

A magyar Fővárosi Törvényszék augusztus 23-án ismét megtagadta az európai elfogatóparancs. A törvényszék a döntését azzal indokolta, hogy "fennáll a veszélye annak, hogy a terhelt átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga és nem lenne  biztosítható az ügy pártatlan elbírálása".

A zágrábi bíróság 2015 decemberében egyesítette a két pert, azzal az indokkal, hogy az INA-Mol-ügyben indított két eljárás kapcsolatban van egymással, és ugyanazon bizonyítékokra alapszik, továbbá mindkét ügy azonos fázisban van, ezzel pedig megteremtődtek a feltételek a peregyesítéshez.

A keddi tárgyaláson az USKOK bejelentette, hogy "tárgyi és személyi bizonyítékokkal" fogja alátámasztani, hogy Sanader és Hernádi a vádban megfogalmazott bűncselekményt követtek el. 

Laura Valkovic, Hernádi ügyvédje nem tartotta meg bevezető beszédét. Mint mondta: azután fogja megtenni, hogy bemutatták a bizonyítékokat. 

Szerinte a tárgyalást meg sem kellett volna tartani addig, amíg a legfelsőbb bíróság nem dönt a peranyag magyarra fordításáról. 

A bíró szerint abban az esetben, ha a vádlott távollétében történik a tárgyalás, nincs különbség abban, hogy ért vagy nem ért horvátul. "2014 óta jogerős ítélet van arról, hogy (Hernádi) távollétében lehessen lefolytatni a bírósági tárgyalást, a peranyag akkor le lett fordítva, és abban minden bizonyíték szerepel" - húzta alá a bíró.