A kormányzó Jog és Igazságosság áll nyerésre a helyhatósági választásokon Lengyelországban

A legtöbb vajdaságban nyert a párt

MH/MTI – 2018.10.21. 21:21 –

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt áll nyerésre országos szinten a vasárnap este befejezett lengyel helyhatósági választások első fordulójában, több helyi önkormányzatot viszont továbbá is kormányellenzéki koalíciók irányíthatnak - derül ki a szavazófülkéket elhagyók körében végzett felmérésből.

Az  IPSOS által készített exit poll eredmények a vajdasági, járási és községi közgyűlések leendő összetételéről adnak előzetes képet. 
Eszerint a PiS összességében a szavazatok 32,3 százalékát nyerte el, míg a kormányellenzéki Polgári Platform (PO) és a Modern (Nowoczesna) választási szövetsége, a Polgári Koalíció (KO) a voksok 24,7 százalékára tett szert. A szintén ellenzéki Lengyel Parasztpárt (PSL) 16,6 százalékot kapott. 

A PiS 9 vajdaságban győzött, a KO 7 vajdaságban kapta a legtöbb szavazatot. A PiS a hagyományosan konzervatív keleti vajdaságokban kapott nagyobb támogatást, emellett a nyugatabbra fekvő Alsó-Sziléziai vajdaságban is nyert. Egyes vajdaságokban viszont a KO és a PSL, illetve más ellenzéki tömörülések is feltehetőleg koalíciókat kötnek. 

Az exit poll tíz nagyvárosban a főpolgármester-választásra vonatkozóan is készült. Ennek alapján hat helyen a KO jelöltje győzött. Így történt valószínűleg Varsóban is, ahol a KO Rafal Trzaskowski volt külügyminiszter-helyettest (54,1 százalék) állította a kormánykoalíció jelöltjével, Patryk Jaki igazságügyi miniszter-helyettessel (30,9 százalék) szemben.

Katowicében a PiS által is támogatott független jelölt nyert. Három nagyvárosban (Krakkó, Gdansk, Kielce) második fordulót kell tartani, ott a jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

A PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski úgy kommentálta az előzetes eredményt: ez jó előrejelzés a jövő évi parlamenti választásokra nézve. 

A PO elnöke, Grzegorz Schetyna viszont a polgármesteri választások előzetes eredményeire utalva úgy látta: a szavazás első lépést jelent az ellenzék jövőbeli győzelméhez.

A részvételi arány az exit poll szerint 51,3 százalékos volt, ami rekord magas eredmény a rendszerváltás utáni helyhatósági választások történetében.

Az országos választási bizottság közvetlenül az este kilenc órára tervezett urnazárás előtt közölte: Varsóban a szavazóhelyiségek a még voksolni kívánók nagy száma miatt hosszabb ideig tartanak nyitva.
Az első részleges eredmények hétfőre virradóra várhatók, az első forduló végleges eredményeit az országos választási bizottság legkésőbb szerdára ígérte.