„Megvédtük Magyarország határvédelemhez fűződő jogát”

Orbán Viktor Brüsszelből üzent +VIDEÓ

MH/MTI – 2018.10.18. 17:48 –

Néhány másik országgal karöltve sikeresen megvédtük Magyarország saját határvédelemhez fűződő jogát – mondta Orbán Viktor legújabb videóüzenetében, melyet a Facebookon osztott meg az európai uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozóját követően.

orbán abeOrbán Viktor magyar (b) és Abe Sindzó japán miniszterelnök kezet fog a V4+Japán csúcstalálkozón Brüsszelben. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi BalázsA magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: „Sikerült visszavernünk a brüsszeli bürokraták bevándorlást támogató javaslatait.” Ugyanakkor hozzátette, a vita fennmaradt és decemberben folytatódik, mivel továbbra is vannak olyan országok, amelyek szerint a bevándorlás jó dolog.

Ezzel szemben a magyar és több másik kormány azon az állásponton van, hogy a migráció veszélyes, a határokat meg kell védeni, az egyes országoknak pedig maguknak kell dönteniük arról, kívánnak-e bárkit beengedni a területükre.

A kormányfő azt is elmondta, a V4-ek még találkozni fognak a japán miniszterelnökkel, és kezdődik egy másik csúcs is, ahol Ázsia vezetőivel tárgyalnak majd.