Orbán Viktor elbúcsúzott az ország legidősebb színésznőjétől

Gyulányi Eugénia 103 évesen hunyt el

MH – 2018.10.12. 13:52 –

A kormányfő a szerdán meghalt Gyulányi Eugéniára emlékezett a Facebook oldalán.

 

Szerdán hunyt el Gyulányi Eugénia 103 évesen. A színésznő, akit a legtöbben Jenci néniként ismertek, rövidebb betegsége után távozott.

Legtovább, azaz 1958 és 1972 között, az Állami Déryné Színház társulathoz tartozott, de nyugdíjba vonulása után sem adott fel a szerepléssel. 2012-ben örökös diplomát kapott.

A színésznő volt a Fidesz legidősebb aktivistája. Még a 2018-as országgyűlési választás kampányban is segédkezett. Orbán Viktorral személyesen is találkozott. A miniszterelnök a találkozó során készült képpel, valamint „Mindent köszönünk, Jenci Néni! Isten nyugosztalja!” kiírással fejezte ki, mindanyiunk gyászát.