Klimkin: Alaptalan a magyarokat hazaárulással vádolni

Bejegyzésében a külügyminiszter hangsúlyozta, amellett száll síkra, hogy a kettős állampolgárság kérdését úgy oldják meg, hogy ne szenvedjenek kárt azok, akiknek már két útlevelük van

MH/MTI – 2018.10.12. 13:20 –

Alaptalannak nevezte a kárpátaljai magyarokkal szemben felhozott hazaárulás-vádat pénteken Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, kijelentve, hogy a kettős állampolgárság kérdését úgy kell megoldani, hogy ne szenvedjenek kárt azok, akiknek már két útlevelük van. Közölte egyúttal, hogy október 13-án Ungvárra látogat, ahol tárgyal a kárpátaljai magyar közösség vezetőivel.

A Facebook-oldalán tett bejegyzésében Klimkin hozzátette, örül a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) meghívásának és a találkozónak, mert - mint fogalmazott - szereti a szemtől szemben folytatott őszinte párbeszédet, mert ez sokkal hasznosabb és tisztességesebb, mint a populista kirohanások vagy a hát mögötti leszólás.

Klimkin jelezte, számára fontos, hogy beszéljen azokkal az ukrajnai magyarokkal, akiknek az érdekeit közvetlenül érinti a Kijev és Budapest közötti feszült viszony. Készen állok az elvszerű vitára a bírálóimmal és opponenseimmel - írta.

A tárcavezető úgy vélte, minden alapot nélkülöz a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarok hazaárulással vagy szeparatizmussal történő vádolása, de - mint fogalmazott - szilárd meggyőződése, hogy "Budapest jelenlegi álláspontja valójában árt a kárpátaljai magyaroknak". Szerinte ugyanis a magyar fiatalok az iskola befejezése után két mondatot sem tudnak egymásba fűzni ukránul.

Bejegyzésében a külügyminiszter hangsúlyozta, amellett száll síkra, hogy a kettős állampolgárság kérdését úgy oldják meg, hogy ne szenvedjenek kárt azok, akiknek már két útlevelük van. Jelezte, elsőként javasolta, hogy kezdődjön vita a probléma megoldásáról, sőt azt, hogy vizsgálják meg "a kettős állampolgárság megfontolt és kiegyensúlyozott alkalmazásának lehetőségét", de szerinte ez nem jutott el a bírálói füléig.

Pavlo Klimkin végezetül megjegyezte, hogy a kárpátaljai helyzetet minden bizonnyal a saját hasznára igyekszik felhasználni Oroszország, amely alapvető veszélyt jelent Ukrajna, Magyarország és Európa számára.

Ukrajna címerére cserélik le a turulmadaras emlékművet a munkácsi várban

A Munkácsi Vármúzeum pénteken pályázatot hirdetett Ukrajna címeremlékművének elkészítésére, amellyel valószínűleg a turulszobrot cserélik majd le a vár fokán álló obeliszk tetején - adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.

 Az orgánum szerint az emlékműcsere feltehetően válasz a magyar kormány "ukránellenes és Ukrajnával szemben ellenséges retorikájára". A munkácsi polgármesteri hivatalnak eltökélt szándéka, hogy Ukrajna állami jelképével váltsa fel a Magyarország "katonai erejét jelképező" turulnak a város fölé magasodó emlékművét - írta a munkácsi városi tanácsi (közgyűlési) forrására hivatkozva a portál, amely szerint erre utal, hogy a Facebook közösségi portálon közzétett pályázatot a várban álló emlékmű talapzatának fényképével illusztrálták.

Eredetileg a millennium évében, 1896-ban állították fel a munkácsi várban a turulmadaras emlékművet, amelyet a Kárpátalját megszálló csehszlovák hatóságok 1924-ben lebontattak. A megsemmisült emlékművet a fennmaradt tervek és fotók alapján Pákh Imre, munkácsi származású üzletember készíttette el és állíttatta vissza 2008-ban édesapja, Pákh Sándor kívánságára. Az egytonnás turulszobor 2,5 méter magas, szárnyainak fesztávolsága 6 méter, a csőrében lévő kard súlya 70 kilogramm. A talapzat és a szobor együttes magassága 25 méter. Az emlékmű a várral együtt Munkács legnépszerűbb idegenforgalmi látványossága.