Három év letöltendő zongorajáték, sikkasztásért

Szokatlan büntetés

Varga Bence – 2018.10.12. 03:30 –

Különös ítélet született egy amerikai neurológus, Alexander Neumeister sikkasztási ügyében. A Yale és a New York-i Egyetem volt munkatársa júliusban tett beismerő vallomást arról, hogy a kormány által biztosított kutatási pénzekből lopott.

Az ítéletet szerdán hirdette ki a manhattani kerületi bíróság, amely szerint Neumeisternek három éven át heti kétszer kell nélkülöző, idős embereknek zongoráznia, mivel a bírósági dokumentumokból kiderült, hogy képzett zongorista. A volt kutató elismerte, hogy a New York-i Egyetemtől és más kutatási programok alapjaiból nyolcvanhétezer dollárt, vagyis 24,5 millió forintot sikkasztott 2012 és 2014 között. A per során kiderült, hogy korábban a Yale Egyetemtől is lopott 2004 és 2010 között, akkor hetvenhatezer dollárt kellett visszafizetnie, ezt azonban a mostani eljárásban nem vizsgálták. Az MTI jelentése szerint az ügyész elmondta, hogy a lopott pénzt magára, családtagjaira költötte. Az ügyvéd azonban nem tudott magyarázatot adni arra, hogy az elismert kutató miért sikkasztott.