Kilenc új alkotást vetítenek a Spanyol Filmhéten az Urániában

„Az esemény fontos küldetése, hogy olyan filmeket mutassanak be a közönségnek, amelyek nem kerülnek be a magyar filmforgalmazásba”

MH/MTI – 2018.10.11. 14:50 –

Kilenc új spanyol film: drámák, vígjátékok, thrillerek és egy dokumentumfilm is várja a látogatókat a Spanyol Filmhéten október 16. és 22. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. 

Az idei programban a spanyol filmdíjra, a Goya-díjra jelölt rendezők legújabb alkotásait és a tavalyi Berlinalén a legjobb elsőfilm díjával elismert 1993 nyara című filmet tűzik műsorra. 

Anunciada Fernández de Córdova y Alonso Viguera, Spanyolország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a programot beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a spanyol filmhetek hagyománya több évtizedre nyúlik vissza, de az idén ötödik éve lesz, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínház közreműködésével szervezik meg az eseményt.  

Az idei filmhét Pablo Berger Abrakadabra című fekete komédiájának vetítésével veszi kezdetét. A rendező Európai Filmdíjra jelölt Hófehérke című fekete-fehér némafilmjét a 2014-es spanyol filmhéten láthatta a magyar közönség. Az Abrakadabra egyik főhősét Maribel Verdú, az egyik legismertebb spanyol színésznő alakítja - hívta fel a figyelmet a spanyol nagykövet.

A másik komédia a Torrente-filmek címszereplőjeként ismert Santiago Segura Kertelés című alkotása, amelyben ugyancsak Maribel Verdú játssza az egyik fő szerepet, de feltűnik benne Santiago Segura is.

A kínálatból kiemelte még Isabel Coixet legújabb drámáját, a Könyvesbolt a tengerparton című alkotást. Penelope Fitzgerald azonos című filmjének adaptációja egy asszonyról szól, aki álmai megvalósításáért harcol, de akit a hatalom és a balsors folyamatosan megpróbál megakadályozni küldetésében. A film a Goya-díjszkiosztón megkapta a legjobb filmért, a legjobb rendezésért és a legjobb adaptált forgatókönyvért járó szobrot is.

A tavalyi év nagy kedvence volt Spanyolországban Carla Simón elsőfilmes rendezése, az 1993 nyara című dráma, amely a rendező saját élettörténetét meséli el. Carla Simón hatévesen veszített el szüleit, mindketten AIDS-ben haltak meg. A megható történetben a rendező szembenéz a történtekkel és feleleveníti egy kislány emlékeit, érzéseit a halállal szemben. 

Idén egy dokumentumfilm is szerepel a programban. A sok gyermek, egy majom és egy kastély című, Karlovy Varyban díjazott alkotásban Gustavo Salermon rendező édesanyja főszereplésével örökíti meg anyja megvalósult álmait sok érzelemmel és humorral. Ez a történet pozitív fogadtatásban részesült a spanyol és a külföldi szakmai kritikusok körében is - hangsúlyozta a nagykövet, aki elmondta azt is, hogy a filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal láthatja a közönség. 

Buglya Zsófia, az Uránia Nemzeti Filmszínház programigazgatója kiemelte: a fesztivál egyik fontos küldetése, hogy olyan filmeket mutassanak be a közönségnek, amelyek nem kerülnek be a magyar filmforgalmazásba. Felhívta a figyelmet arra, hogy a spanyolok a franciák, az olaszok, a britek és a németek mellett az egyik legnagyobb filmgyártó nemzetnek számítanak, ennek ellenére évente nagyjából mindössze öt spanyol alkotás kerül a magyar mozikba.

A filmhét a Spanyol Nagykövetség, a Budapesti Cervantes intézet és az Uránia Nemzeti Filmszínház közös rendezésében valósul meg, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a spanyol Kulturális és Sportminisztérium Film- és Audiovizuális Művészeti Intézetének támogatásával.