Felfeslő álcák mögött

Létkérdéseket boncolgat Viktor Rizsakov rendezésében a Nemzeti Színház új évadának első nagytermi bemutatója – Az Álomgyár felkavaró és eszmeileg gazdag előadás

Sárdi Krisztina – 2018.10.10. 02:50 –

Az „amerikai álom” típusfiguráin keresztül feszegeti az élet és a társas kapcsolatok nagy kérdéseit Ivan Viripajev orosz kortárs drámaíró legújabb darabja, az Álomgyár (Dreamworks), amelyet állandó alkotótársa, Viktor Rizsakov állított színpadra Moszkvában két éve.

Álomgyár 20181010 Rémálomszerű, őrült jelmezbálként jelenik meg Hollywood a kortárs drámában (Fotó: Ficsor Márton)

Most hazánkban új változatban rendezte meg, a Nemzeti Színház évadának első nagyszínpados premierjeként. Felkavaró, sokszor zavaróan hangos, a mi ízlésünknek túlságosan is posztmodern előadás lett, amelynek eszmei tartalma, mondanivalója azonban kárpótol mindezért, nem beszélve a bravúros színészi alakításokról.

Az előadás gyengébb jeleneteiben is van kibe kapaszkodnia a nézőnek, Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Kristán Attila és Katona Kinga játékáért önmagában érdemes beülni a darabra. Hihetetlenül erős színpadi jelenlétük, kisugárzásuk sodró lendületűvé teszik még a nehezebben befogadható, Viripajev filozófiáját, a rengeteg létkérdést monológokban boncolgató részeket is. Bár ettől még helyenként leül a darab, a sok, feleslegesnek tűnő, fülsüketítő hanghatás, a börtönbeli furcsa, és nagyon oda nem illő, videoklipszerű dalbetét ellenére így mégis élvezhető előadás kerekedik az Álomgyárból.

Viripajev esetében, amit Holly­woodnak, az álomgyárnak nevezünk, az tulajdonképpen valamiféle rémálomszerű, őrült jelmezbál vagy karnevál, a be nem teljesült álmok, folyamatosan kínzó vágyak, elszalasztott lehetőségek világa. A darab szereplői elegáns nagyvilági értelmiségiek, üzletemberek, egy baráti társaság tagjai, akik péntek esténként whiskyvel, kokainnal és fűvel, valamint a buddhizmusról szóló, mély filozofálásnak álcázott fecsegéssel múlatják az időt. Felszínesnek tűnnek ők maguk, illetve kapcsolataik is. Aztán szépen lassan felfeslenek a „minden rendben” rózsaszín, harsány álcája mögött rejtőző titkok, a szereplők megkeseredettsége, fájdalmaik, kínzó vágyaik. Viripajev szereplői a lét értelmét kutatják, a döntések és következmények vagy például a férfiasság-nőiesség mibenlétét vizsgálják.

Noha egyértelmű főszereplője nincs a darabnak, a történet központi figurája David (Trill Zsolt), egy tudományos-társadalmi folyóirat szerkesztője, aki nemrégiben veszítette el feleségét, az újságíró Merylt (Katona Kinga). Rajta keresztül Viri­pajev a „mi a szeretet?” kérdését állítja a középpontba, illetve az ember feltétel nélküli elfogadásra irányuló vágyát, azt, hogy vajon tudjuk-e pontosan, mit jelent szeretni a másikat, és ha igen, felismerjük-e idejében, tudjuk-e kommunikálni. Fel lehet-e fogni munkaként a szeretetet, és válhat-e álommá, beteljesítendő céllá a munkánk?

Sokkal kevésbé direkten, kevésbé nyíltan kimondva a darab arról is szól, hogy miként talál vissza az ember önmagához, hogyan találhatja meg belső békéjét egy tragédia után, egy olyan világban, ahol minden az élvezetek hajhászásáról, a külsőségekről szól. David gyászmunkáját, a szeretett – vagy szeretni gondolt – nő elvesztéséből fakadó fájdalmának feldolgozását is végigkísérjük az előadásban: a feleséggel való képzelt párbeszédektől kezdve, amelyek Katona Kinga és Trill Zsolt kiváló kettősének köszönhetően az előadás legjobb jelenetei, egészen az új szerelem, az újrakezdés lehetőségének felvillanásáig. A Davidnek reményt adó Elizabeth szerepében Tarpai Viktória azonban nem volt a legjobb választás, nemcsak, hogy Trillel nem működik köztük a kémia, de a hosszú, tömör, nehéz filozófia monológokkal sem igazán tud mit kezdeni a színésznő.

Mindent egybevetve, ha nem is kifejezetten szerethető, ám helyenként igazán megragadó előadás az Álomgyár, mindenképpen maradandó élmény, hiszen napokig elkísér, és bőségesen ad gondolkoznivalót, vagy épp muníciót a színház utáni beszélgetésekhez.

Ivan Viripajev: Álomgyár (Dreamworks)
Nemzeti Színház
R.: Viktor Rizsako