November közepén ülésezik a diaszpóra tanács és a Magyar Állandó Értekezlet

Potápi Árpád: 2019-ben a fókusz a közösségeken lesz, a cél, a közösségek erőforrásainak együttes bemutatása és felhasználása

MH/MTI – 2018.10.09. 18:08 –

 A Magyar Diaszpóra Tanács a tervek szerint november 15-én, a Magyar Állandó Értekezlet november 16-én tartja idei plenáris ülését Budapesten - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden, Budapesten.

Az államtitkár jelezte: mindkét ülést - a hagyományoknak megfelelően - a miniszterelnök nyitja meg a Várkert Bazárban. Potápi Árpád János ismertette: 2019-ben a fókusz a közösségeken lesz, a cél, a közösségek erőforrásainak együttes bemutatása és felhasználása.

Elmondta: a nemzetpolitikát a 2018-2022 közötti időszakra megfogalmazott célok mentén kívánják alakítani, ezek sorában említette az identitáserősítést, a családok támogatását, a versenyképességet és a munkalapú társadalom támogatását. 

Kitért arra, hogy 2018-ban a külhoni magyar családok évét hirdették meg, amelynek keretében 1 milliárd forintot fordítanak a külhoni magyar családok segítésére. Az államtitkár célként jelölte meg, hogy az ágazati szereplők erőforrásait a külhoni magyar családok támogatására koncentrálják. 

Szólt a Kárpát-medencei egészségügyi szakemberek képzéséről, s arról, hogy a külhoni települési önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi közösségek és vállalkozók családbarát tevékenységük elindításának és megerősítésének támogatására 200 millió forintot különítettek el, a vonatkozó pályázati felhívás a jövő héten jelenik meg. 

Az államtitkár beszámolt arról, hogy anyasági támogatásra 7557 külhoni kérelem érkezett, míg a babakötvényre 6642 kérelem. A számuk folyamatosan nő - jelezte, hozzátéve: az év végén kezdőcsomagot adnak át az anyasági támogatás külhoni igénylőinek.  

A vállalkozásfejlesztési pályázatról elmondta: a beérkezett pályázatok nagy száma (760) miatt az 500 millió forintos keretösszeget megemelték, így közel 600 millió forintból 118 kérelmet tudtak támogatni.  

Az elmúlt három évben 110 felszerelt tanműhely és tangazdaság létrejöttét támogatták 888 millió forinttal - mondta, s jelezte: jövőre 50 milliárd forint áll rendelkezésre a külhoni gazdaságfejlesztési programok folytatására. Közölte: az elmúlt években mintegy 5000 külhoni magyar intézmény működése és programjai váltak fenntarthatóvá, idén minden pályázati program keretösszegét megemelték.  A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programról szólva kiemelte: 38,6 milliárd forintból több mint 150 új óvoda és bölcsőde épül és több mint 400 intézmény újul meg. A diaszpórában 300 millió forintból 215 szervezet működését és programjait támogatták. 

Szávay István (Jobbik) azt kérdezte, Ukrajna kapcsán van-e bármilyen fejlemény. Felhívta a figyelmet, hogy elképesztő magyarellenes kampány zajlik. Szintén erre hívta fel a figyelmet Pánczél Károly (Fidesz) bizottsági elnök is. 

Az államtitkár válaszában felidézte a beregszászi konzul közelmúltbeli kiutasítását és a magyar válaszlépést, s közölte: nem ez lenne a követendő út két európai ország számára, nem ez a történelmi megbékélés útja. Magyarország mindig megtette azokat a gesztusokat, amelyek Ukrajnának kedveztek - jegyezte meg. A magyar külpolitika mindig nagyon gyors és hathatós választ ad, ennél többet nem igazán lehet tenni - mondta, egyúttal jelezte: a magyar kormány a programjait folytatni kívánja a jövőben is.

Potápi Árpád János ismertette azt is, hogy 27,6 milliárd forint volt tavaly a költségvetési forrása a Bethlen Gábor Alapkezelőnek (BGA) és a nemzetpolitikai államtitkárságnak, ez 81,5 milliárdra nőtt a különböző átcsoportosításokkal, s nemzetpolitikára összkormányzati szinten több mint 100 milliárd jutott. Rendkívül sok felújítást, programot tudtak így elindítani Kárpát-medence szerte - jegyezte meg. Hozzátette: idén a költségvetési forrás 34,6 milliárd volt, ez az eddigi átcsoportosításokkal 53 milliárdra emelkedett, de az év folyamán még várhatóan nőni fog. Jövőre a költségvetés 40,7 milliárdot biztosít - jelezte Potápi Árpád János.  

Beszámolt arról is, hogy a Határtalanul! program november 1-től átkerül hozzájuk, amit szintén a BGA-n keresztül finanszíroznak. Pánczél Károly kérdésére közölte: a gyermekbetegségeit a mára program kinőtte, és egyre jobban működik. 

Szávay István többek között az oktatási-nevelési támogatások rendszerét tette szóvá. 

Molnár Zsolt (MSZP), a bizottság alelnöke a pályázatok nyílt és címkézett arányának megváltoztatását sürgette, előbbi csupán 5 százalék jelenleg. Mikor vonják be a határon túli magyarokat érdemben a pályázatok előkészítésébe? - kérdezte. 

Az államtitkár válaszában közölte: annak lenne a híve, ha a nyílt pályázatok arányát és a rendelkezésre álló összegeket növelnék. Jövőre így fognak tenni - ígérte. Az oktatási-nevelési támogatások összege nem változott az elmúlt években, egyelőre nem találták meg azt a módon, hogyan lehetne jól módosítani az elosztást, illetve az összegen. Nem zárkózik el a változtatástól - jelezte. Hozzátette: az ifjúsági pályázatoknál a forrást növelni fogják.