Nagy ErvinA gyülekezési jogról

A szabadságjogokkal lehet élni és persze lehet visszaélni

Nagy Ervin – 2018.10.08. 01:21 –

Előbbi egy normális, biztonságos demokrácia mint élettér jellemzője; utóbbi a jogállamiság kereteit kihasználó, a társadalmi rendet ziláló, a természetes közösségeket szembeköpő magatartás. Előbbi konstruktív, azaz építő, utóbbi destruktív, azaz romboló jellegű – mondhatnánk egy-egy idegen szóval. De leegyszerűsítve kijelenthetjük azt is, hogy a jogokkal való visszaélés egy immorális, kaotikus, az emberi természettel és a józan ésszel ellentétes, cseppet sem normális viszonyt alakít ki, míg a közösségi korlát meghagyja ugyan az egyén szabadságát, de rendezi annak irányát. Azaz a nemzet, a család és a hitbéli közösségek – a liberalizmus alapvetésével szemben – nem korlátja a szabadságnak, hanem rendezőelve.

A liberális demokráciákban, mint történelmi termékekben, bizony mindig megvolt a lehetőség a közösséggel szembeni romboló magatartásra és annak megindoklására, jogos alátámasztására. Ha az úgynevezett elsőgenerációs szabadságjogokat nézzük, akkor igaz volt ez az állítás a véleménynyilvánítás és a gyülekezési szabadságjogok esetében is, hisz ahogy a korlátozás egyre inkább kitolódott, úgy söpörte el a gyakorlat az egyes közösségeket, leginkább a család és a nemzet közösségét. Azaz az „egyén szabadságának mindenekfelettisége” egy rendezetlen viszonyú, atomizált társadalmat hozott létre – a liberalizmus jelszavával.

Október elsején lépett hatályba az új gyülekezési törvény Magyarországon, amely miatt sok helyütt ismét diktatúrát kiáltanak. Pedig a háttérben az a filozófiai szembenállás húzódik, hogy vajon csak az egyént vagy a közösségeket is megilleti a szabadságjog. Ha a közelmúltat nézzük, akkor pedig annak kérdése, hogy lehetséges-e csupán az egyén véleményét meghallgatni vagy szükség van-e a közösségek (és a magánélet) védelmére is. Az Orbán-kormány – eddigi társadalompolitikájának logikája szerint – az utóbbira szavazott. Azaz mostantól nem csupán az egyént, hanem a közösségeket is védenünk kell; a természetes közösségeknek is egyfajta rendező elvként, ha úgy tetszik, akkor korlátként kell működniük. Ha lefordítjuk létező példákra, akkor úgy is megfogalmazhatjuk, hogy joga van-e az egyénnek megzavarnia egy nemzeti ünnepet, rendezvényt (és az ott lévő közösséget) a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva, vagy nem. Joga van-e az egyénnek a szabadságjogra hivatkozva egy család életét tönkretenni azzal, hogy beavatkozik a magánéletébe, vagy sem.

Az új törvény alapvetése az utóbbi filozófiai vonalon mozog. Eszerint „gyűlés” az, ha „legalább két ember részvételével közügyben véleménynyilvánítás céljából nyilvános összejövetelt tartanak”. A törvény alapján, hogy minden zökkenőmentesen történjen, és hogy az állampolgárok szabadon kinyilváníthassák a véleményüket, a rendezvény megtartása előtt legfeljebb három hónappal, a felhívás előtt legalább 48 órával köteles a szervező bejelenteni azt. Ez alól kivétel a sürgős gyűlés, amikor a határidő megtartása veszélyeztetné a gyűlés célját, illetve a spontán gyűlés. Azaz lehetőség van arra, hogy holnap kimenjek a közterületre, és elmondjam a véleményemet többedmagammal, csak annyi dolgom van, hogy a gyűlésre okot adó eseményt követően haladéktalanul, a felhívás megküldésével be kell jelentenem a rendőrségen; vagy ha az azt közvetlenül megelőző indokból, tervezés és szervező nélkül alakul ki egy gyűlés, akkor még be sem kell jelenteni azt (spontán gyűlés).

Itt vetődik fel a kérdés: milyen diktatúráról beszél az ellenzék? Milyen korlátozást is hoz be az új törvény? Hol csorbul itt a szabadságjog? De a kérdések költőiek maradnak csupán, hisz október elseje után is szabadon elmondhatom a véleményemet közterületen, és nem csuknak le érte.

Az új törvény azonban rendezi az eddigi vitás helyzeteket, illetve gátat vet annak, hogy valaki ne csupán éljen, hanem visszaéljen a jogával. A rendőrség ugyanis a szokásos okokon túl, mostantól már azért is megtilthatja a gyűlés megrendezését, ha az a technikai eszközök, a tartalom vagy az időtartam miatt „alkalmas mások magán- és családi életének védelméhez való jogának korlátozására”.

Így el lehet mondani azt, hogy aggódni nem kell az új törvény miatt, hisz addig, míg a szabadságjogot nem csorbítja, de a közösségeket is védi, nem lesz kevésbé demokratikus. Csak éppen szembemegy a liberális alapvetéssel, és megvédi a természetes közösségeinket is, amelyekre, ebben a gyorsan változó és kaotikus, egyre inkább globalizált világban nagy szükségünk lehet majd.