Kő AndrásIdőkörök

Beköttetni viszem középiskolás művészettörténet könyvemet. Ahol szétesik, a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóival szembesülök

Kő András – 2018.10.06. 02:21 –

Michelangelo 510 évvel ezelőtt, 1508-ban kezdte el festeni a freskókat, hogy 4 év, 5 hónap és 22 nap múltával elkészüljön a művel. Egészen más érzések kavarognak bennünk, ha a lényegében az ugyanennyi ideig – 4 év, 3 hónapig és 15 napig – tartó első világháborúra gondolunk (1914–1918). A pestis vagy a döghalál – 1347 és 1351 között – szintén négy évig pusztított Európában.

Ha különbséget teszünk a szubjektív és az objektív idő között, rájövünk, hogy az értelmünk által megtapasztalt idő a különböző lelkiállapottól függően, lassúnak vagy gyorsnak tetszik. Példáink esetében Michelangelo – úgy érezzük – gyorsan haladt a megbízatásával, amelynek ma csodájára jár a világ, ugyanakkor a döghalálnak és a háborúnak csak nagyon lassan akart vége szakadni. Pedig az objektív idő, amelyet a fizikai eszközök mérnek – például az óra –, mindhárom esetben azonos sebességet regisztrált. Az alkotótevékenység során mellékes szempontnak látszik, hogy mennyi idő alatt született meg a mű. A lényeg, hogy megszületett. Pedig a ráfordított idő olykor sok mindenről árulkodik.

A francia forradalom 10 évig, 7 hónapig és 11 napig tartott. Ezzel párhuzamba állítva a Csendes- és az Atlanti-óceán közötti vízi utat, a Panama-csatornát 10 évig, 3 hónapig és 12 napig építették. Ami tegnap szenzáció volt, mára természetessé vált. Megváltoztak a viszonylatok. Más szenzációnak tapsol a világ. De holnap is igaz lesz, hogy a távlatok növelik a csodálatot. A félelem azonban soha nem fog kihalni az ember lelkéből, ha az időre gondol. A megrázkódtatások és élmények ideje relatív. Egyszer úgy érezzük, nyílsebesen múlik az idő, máskor viszont rákjártával. Végtelennek tűnhet, ha abban reménykedünk, hogy valami bekövetkezzen, de riasztóan megszalad, ha olyan esemény sodor magával bennünket, amely fölött elvesztettük az ellenőrzést. Hányszor éreztük, hogy milyen nagy szükségünk lett volna négy-öt percre, és hányszor éreztük, hogy az a négy-öt perc olyan volt, mintha egy óráig, vagy annál is tovább tartott volna. Már többször kijelölték a sportteljesítmények határát, de egyszer valóban bekövetkezik a vég, amit a szív fog majd kimondani.

Schalk Gyula csillagász szerint a Földön egyedül az embert zavarja az idő, amit egyébként erre való érzékszerv hiányában nem is érzékelhetünk, hanem az élet során fokozatosan tanuljuk. Az, hogy a jövőt mennyire lehet elképzelni, a legkényesebb filozófiai kérdések egyike – figyelmeztetnek bennünket a tudósok. Bár bizonyos események – fogyatkozások, népességi statisztikák, energiakészletek, időjárás stb. – cáfolhatatlan pontossággal előre meghatározók lesznek, keskeny az a matematikai út, amely a jövőbe visz, és időnként belevész az indeterminizmus ingoványába. Be kell látnunk: ma még nagyon keveset tudunk az időről, és olyan gyér előrehaladásra tettünk szert megértésében és szabályozásában, hogy egyelőre csak vakon tapogatódzunk.

„Az idő az igazság atyja, a tapasztalat pedig minden dolgok anyja” – fogalmaz bölcsen John Florio angol író (1553–1625). Ezen a nyomon kell haladnunk, ha időjóslásra vállal­kozunk.