Ulicza TamásKoreai tyúklépés

Álláspont. „Megállapodtunk, hogy a Koreai-félszigetet a béke földjévé tesszük, amely mentes lesz az atomfegyverektől és a nukleáris fenyegetéstől” – jelentette ki Kim Dzsongun észak-koreai vezető Szöulban

Ulicza Tamás – 2018.09.20. 04:06 –

Nagyon hangzatos szavak ezek, és ha Mun Dzsein dél-koreai elnök nem lenne ilyen visszafogott, valószínűleg úgy lobogtatná az aláírt megegyezés papírlapját, mint Neville Chamberlain 1938-ban a müncheni szerződését, amivel „hosszú időre szóló, becsületes békét hozott Ang­liának”. A két Korea közötti megegyezés biztosítja a béke és a biztonság megteremtését a félszigeten – jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Természetesen a nyolcvan évvel ezelőtti és a mostani nyilatkozatok egymásra rímelése nem jelenti azt, hogy most is háborúra számíthatunk, de mutatja az európai és a dél-koreai politikai naivitást. Igaz, ami igaz, a kommunista Észak-Korea több konkrétumot is vállalt a tegnap aláírt nyilatkozatban: hozzájárult ahhoz, hogy nemzetközi szakértők jelenlétében véglegesen leszereljék a jongbjoni nukleáris létesítményt, illetve a Szohe rakétakísérleti telepet. Ezek a lépések jelentősen visszavetnék az észak-koreai nukleáris programot.
A mostani megegyezés is ad okot az örömre, mert ez is egy lépés az eddigi kapcsolatokhoz képest, de ne felejtsük el, hogy most is ott van az észak-koreai vállalások végén, a nagy „ha”: Kim nem felejtette ki nyilatkozata végéről, hogy akkor lépik meg a szerződésben foglaltakat, ha az Egyesült Államok megteszi, amit júniusban Szingapúrban Donald Trump ígért. Az ott leszögezett vállalásokat egyébként a felek azzal halogatják, hogy a másik fél még nem hajtotta végre őket.

Ha az Egyesült Államok és Dél-Korea betartja ígéreteit, akkor Phenjan is megtesz mindent a nukleáris leszerelésért. Ami hosszú távon egyébként érdeke is, de az elmúlt évtizedekben úgy éltek Észak-Koreában, hogy azt harsogta minden kommunikációs csatorna a médiától a tankönyvekig, Amerika egyetlen célja az ország lerohanása. Az ilyen masszív propaganda kitörölhetetlen nyomot hagy az emberben, és nagyon lassan gyógyuló sebet ejt egy nép lelkében. Az Egyesült Államok tábornokai és vezetői szintén egész karrierjük alatt azt tapasztalták, hogy Észak-Korea előbb a Szovjetunió eszköze, majd pedig a világra leselkedő egyik nagy veszély forrása volt, és egy élet tapasztalatait nehéz lehet egyik pillanatról a másikra levetkőzni.

Egyébként Észak-Korea katonailag sok mindenre fel van készülve, de nem nyerhet meg egy háborút az Egyesült Államok ellen. Ha akar, új Afganisztánná tud válni, elég csak a hatmillió munkásőrre gondolni, akik évekig tartó gerillaháborút tudnak folytatni bármilyen megszálló ellen, de Phenjan életbiztosítása az, hogy Japán és Dél-Korea úgy gondolja, képes rájuk csapást mérni akár nukleáris fegyverrel is. Pont ezért, ha Észak-Korea tesz is gesztusokat, akkor sem fogja olcsón feladni ezt a képességét, és törekedni fog arra, hogy mindig hagyjon egy kis kétséget szomszédaiban azt illetően, hogy leszerelte-e valóban minden rakétáját és nukleáris fegyverét.

Előbb te, nem, előbb te – zajlik az óvodás játék, ami mögött igen komoly világpolitikai játszma húzódik. Fél évszázad bizalmatlanság nem múlik el nyomtalanul. Ne higgyük, hogy bármelyik fél is egyoldalú engedményeket tesz majd, és jó eséllyel nem nagy áttörés hozza majd el hirtelen a békét, hanem tyúklépésben haladnak majd egymás felé a felek, egyik kezüket a másik felé nyújtva, másikat pedig a fegyvereket aktiváló gombon tartva. Mert hiába érdeke mindkét félnek a béke, az emberek lelkében évtizedek alatt felépített falakat csak évtizedek munkájával lehet lebontani.