Újpestre küldené a palotai lakosokat az alpolgármester

László Tamás: Tehetetlen a kerületvezetés

Bán Károly – 2018.09.15. 01:55 –

A háziorvosi rendszer fejlesztését, új rendelőket, traumatológiai szakrendelést és egynapos sebészet létrehozását ígérte László Tamás, a Fidesz–KDNP XV. kerületi polgármesterjelöltje pénteki sajtótájákoztatóján, amelyet a Deák utcában tartott.

László Tamás 20180915 Traumatológiai szakrendelést és egynapos sebészetet ígér László Tamás (Fotó: Bodnár Patrícia)

A Deák utcában 2018-ban ugyanott tartunk, mint 2010-ben – mondta, ugyanis a mai napig nem adták át az ide tervezett rendelőt. Korábban a Zsókavár utcai rendelő volt mementó, a kerületvezetés tehetetlenségének jelképe, most a Deák utcai rendelő – tette hozzá a kerület korábbi országgyűlési képviselője a félbehagyott építkezés helyszínén. László Tamás az általa kilobbizott lelki egészségközpontot is megvalósítaná, képalkotó berendezéseket vásárolna, fejlesztené az együttműködést a Bethesda Gyermekkórházzal, és ötéves fejlesztési tervet dolgozna ki – sorolta a polgármesterjelölt az elképzeléseit, ha a szeptember 30-i időközi választáson a kerület lakossága neki szavaz bizalmat. A Deák utcai rendelő kapcsán kijelentette: az építkezést azonnal folytatni kell.

László Tamás szerint Németh Angéla – a Rászorulókat Támogatók Egyesülete, illetve a Szolidaritás jelöltjeként induló riválisa – nem tartja fontosnak az egészségügyi szektort. Felidézte, politikai ellenfele, aki jelenlegi alpolgármester a XV. kerületben, jegyzőkönyvek szerint azt mondta: „a járóbeteg szakrendelés önként vállalt feladat, nem kell traumatológia, mert jogilag aggályos”, továbbá, hogy a rákospalotaiak „menjenek gipszeltetni Újpestre.”