Tallózás a Magyar Hírlapból

Válogatás a hét írásaiból

2018.09.15. 01:25 –

tallozas0915

„Trükkök százait veti be a migránspárti elit" - Hétértékelő. Kiszelly Zoltán politológus szerint az EP-vitában hiába próbálják majd a magyar kormányfőt védekezésre kényszeríteni, Orbán Viktor vádlottból vádlóvá lép elő. Az uniós elit fél a bevándorlásellenes alternatívától, amely egyre elterjedtebb Európában — mutatott rá lapunknak Kiszelly Zoltán a Sargentini-jelentés kapcsán.


Petrik Béla 20180910„Nem kell félni a végrehajtótól" - A panaszokat korábban maguk a végrehajtók vizsgálták ki, és többségében nem találták azokat megalapozottnak. Az ügyfelekben ugyanakkor nem tudatosították, hogy jogszabálysértés esetén bírósághoz fordulhatnak –  mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatalvezetője. A végrehajtói szakma az utóbbi időben végre elindult azon az úton, hogy valódi, jogászi hivatásrenddé váljon – hangsúlyozta a lapunknak adott interjúban Petrik Béla, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatalvezetője. Beszélt arról is, hogy számtalan hiányosságot kellett orvosolniuk a 2014-ben megkezdett reform keretében. A hivatalvezető elmondta: hatalmas erőket mozgattak meg azért, hogy a végrehajtókról kialakult negatív kép megváltozzon, bár szerinte kollégái nyilvánva­lóan sosem lesznek a devizahitelesek kedvencei.


Fővárosi TörvényszékTerhelő vallomást tettek Hunvaldra - Belize-ről kilenc év után hazatért Czibula Csaba, az erzsébetvárosi szocialista polgármester volt tanácsadója tanúként azt mondta, a pénzért nem kellett csinálni semmit. A hűtlen kezeléssel vádolt Hunvald György egykori VII. kerületi szocialista polgármester büntetőügyében bukkant fel egy rég eltűntnek nyilvánított tanú, aki lényegében Belize-ről toppant a tárgyalóterembe.


Keresztes-Lorant-leadBelemenősebb lesz az LMP - Hangsúlyoznunk kell a párt nemzeti karakterét, országos hálózatot kell építenünk, világos és egyértelmű kommunikációra van szükség a magyar nemzet számára kínált jövőképünkkel kapcsolatban – mondta lapunknak Keresztes László Lóránt társelnök. Hatékonyabbá kell tenni az LMP működését, a pártvezetésnek erősebb felhatalmazásra van szüksége, és szervezeti reformokat is végre kell hajtanunk – mondta lapunknak Keresztes László Lóránt, a párt társelnöke. A politikus szerint teljesen új alapszabályra van szükségük, az is lehetséges, hogy a jövőben egy elnök irányítja majd a pártot.


Siklosi-GabriellaHatékonyabban működtethető a vízgazdálkodási rendszer - A műtárgyak élettartamának meghosszabbítása érdekében szükséges a technológiai korszerűsítésük, hogy biztosítható legyen az üzemszerű működésük és fenntartásuk. Árvízvédelmi és vízpótlási feladatokat ellátó, úgynevezett nagyműtárgyakat korszerűsítenek bruttó 13,171 milliárd forintból a Dunán, a Tiszán, a Rábán és a Répcén. A fejlesztést az Európai Unió nyolcvanöt százalékkal támogatja, a maradék részt a magyar állam biztosítja. Siklósi Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője válaszolt kérdéseinkre.


Horváth Ádám és Vajdáné Schmidt Ágnes 20180912„Nekem két anyukám van" - Magyarországon szakellátásban, gyermekotthonokban vagy nevelőszülőknél huszonnégyezer gyermek él, ők azok, akikről hivatalosan nem mondanak le szüleik, így nem lehet őket örökbe adni. Peti a legjobb testvérem! – kiáltott fel váratlanul Zoli, és kijelentésével igencsak meglepte környezetét. Peti ugyanis nem édestestvére Zolinak, ahogy Vajdáné Schmidt Ágnes másik három gyermeke sem – Zoli kétéves korában került Ágnesékhez, a nevelőszüleihez.


Lovász László és Palkovics László 0180913„Valótlanságokat állít az Akadémia" - Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint a tárca által javasolt megoldások megfelelnek a testület elvárásainak. Értetlenül áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) nyilatkozata előtt, miszerint elakadtak a tárgyalások.


tanulók 20180914A pedagógus hiteles példája elsődleges az új NAT szerint - Segíteni kell a diákokat, hogy olyan értékek és készségek birtokába kerüljenek, amelyekre támaszkodva képesek tartózkodni a káros szenvedélyektől – áll az alaptanterv tervezetében. Nem meglepő, ám az új Nemzeti alaptanterv vitaanyagában a nevelési célok között kifejtett téma: példát kell mutatniuk a pedagógusoknak diákjaik számára a testi-lelki egészség, az önismeret, az együttműködés, a médiahasználat, a tudatos életpálya-építés és a hazaszeretet terén is.