Piros Zsombor csodát tett a nyitó egyesben

Tenisz. Ötjátszmás, 4 óra 23 perces csata után előny a magyaroknál

AD – 2018.09.15. 01:18 –

Piros Zsombor öt szettben, 4 óra 23 perces mérkőzésen legyőzte az esélyesebb Jíri Veselyt a Magyarország–Csehország tenisz Davis Kupa világcsoport osztályozó nyitányán.

A világranglistán 419. magyar játékos februárban egy tét nélküli győztes meccsen mutatkozott be a válogatottban Belgiumban, így második DK-találkozóját játszotta a Lurdy Ház parkolójában kialakított salakpályán. A 18 éves Piros remekül kezdett az ATP-rangsorban 91. riválisa ellen, egy brékkel 2:1-re vezetett, ám a következő négy gémet a kevesebbet rontó ellenfél hozta (3:6). Piros számára a második játszma is nagyszerűen indult a nyárias melegben, 3:0-ra meglépett, és két labdája volt az 5:1-hez, ám a 200 kilométer/óra felett adogató Vesely 4:4-re visszajött. A magyar játékos azonban összekapta magát, újra elvette 198 centis riválisa szerváját, és kiegyenlített (6:4). A harmadik játszma elment (4:6), de a negyedikben Piros 7:6-ra győzött rövidítésben, majd egyébként is szenzációs teljesítményére feltette a koronát az ötödik szettben, amelyet 7:5-re megnyert. A magyar játékosnak ez volt élete első ötszettes mérkőzése, négyjátszmást sem játszott korábban.

„Őszintén szólva teljesen kivagyok. Az eredményjelzőre nézve érthető, hogy miért görcsöltem, én tulajdonképpen már attól boldog voltam a mérkőzés közben, hogy szettet nyertem” – mondta, hozzátéve, a közönség segítette át a legnehezebb pillanatokon. A pénteki második összecsapást Valkusz Máté (271.) vívta Lukas Rosollal (185.), ez lapzártánk után ért véget.