Vitéz FerencA Király Könyve

Hogy Európát éppen elrabolják-e? Ahonnan jönnek: sok a homok. Ahová jönnek: sok a víz. Félek, hogy sár lesz belőle

Vitéz Ferenc – 2018.09.12. 01:08 –

Már hogyne volna könyve a királyoknak? A bibliaolvasók ismerik az ószövetségi könyveket, melyek Salamon uralkodásától, Izráel és Júda felemelkedésén és hanyatlásán keresztül, a babiloni fogságig – a szövetségszegések és szövetségmegújítások harcos diplomáciáján át – mesélik el a prófétaságok és a dávidi birodalom vezetésének történetét. S ha a Bibliát említettük: a mi fordításunkban mennyei királyság néven ismert Isten országa, ekképp az egész teremtett világról és a túlvilágról, örök életről, üdvösségről szóló szent könyvek a Király könyvei.

A meséink is tele vannak királyokkal, vannak bölcs királyok és ostobák, de igazán egyik sem boldog, mert valamit elraboltak tőle, és nem tud mit kezdeni a hiánnyal; a legkisebb fiú pedig mindent megtesz, hogy elnyerje a fele királyságot, nem törődve azzal, hogy végül boldogtalan lesz. Aztán meg az Európai Unió is tele van királyokkal. Hivatalos elnevezését tekintve királyság Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság (de már nem sokáig – mármint nem a királyságot, hanem az uniós tagságot illetően), Hollandia, Spanyolország, Svédország; Luxemburg pedig nagyhercegség – a szövetségszegések és szövetségmegújítások gyakorlata itt sem ismeretlen. Hogy hány liberális demokrata viselkedik királyként, arról nincs adat a mesékben.

A bölcs királyokról nemcsak Salamon jut eszünkbe, hanem Szent István – neki is volt könyve: az Imre hercegnek szóló intelmei; s öröksége tovább élt az íratlan alkotmányként tekintett Szent Korona-tanban –, vagy Kálmán, a „Könyves”, akit korának legműveltebb uralkodójaként tartottak számon, illetve II. András, aki az Aranybullában a magyar történeti alkotmány alapjait fektette le. A bölcsesség az „igazságosságban” nyilvánult meg Mátyás meséiben, noha politikáját inkább a racionális, mintsem az etikai megfontolások vezették, mindenesetre ő is könyves volt, sőt, „könyvtáras”, a Corvina a nagy fejedelmek és pápák gyűjteményeivel vetekedett.

Olvastam valahol egy mesei példázatot a királyról, aki arra jutott, hogy jó lenne nemcsak irányítani, hanem meg is érteni a világot. A megértés szükségének igényével tehát már a bölcsesség első jeleit mutatta. Volt egy csapat tudósa, megparancsolta nekik, hogy foglalják össze egyetlen könyvben az összes tudomány lényegét. A tudósok elkészítették a vaskos kötetet (a példázat nem szól róla, milyen vastag lehetett – az 1751 és 1772 között készült francia Enciklopédia 28 kötetes volt, amelyhez társult még ötkötetnyi függelék, s két kötetet foglaltak el az ábrák). Mire készen lett a könyv, a király megöregedett, s belátta, hogy nem lesz ideje megérteni ezt az óriási mennyiségű tudást, ezért megparancsolta, hogy rövidítsék le. Elkészült egy vékonyka könyv, de a király már annyira öreg volt, hogy ennek tanulmányozásába sem kezdett bele. Ekkor a legbölcsebb tudósához fordult, akit arra kért, hogy egyetlen mondatban foglalja össze mindazt, amit tudni kell. A bölcs gondolkodott egy keveset, majd így válaszolt: „A világ bonyolult.”

Nos, ezt senki nem vitatja, ám a bonyolultság tényének elfogadása egyúttal a megértésről való lemondást is jelenti. Ha a bonyolultságot egy egyszerűbb képletben szeretnénk megfogalmazni, akkor elég arra figyelni, hogy vannak okok és következmények. Ha a kettő közötti összefüggést megértjük, máris jobban eligazodunk a világban, nem feledve azt sem, hogy saját tetteinknek is vannak következményei.

Másképpen próbálta megérteni a világot az olasz király, akiről Umberto Eco beszélt a Hat séta a fikció erdejében című könyvében. Negyedik előadását III. Viktor Emánuel, a háború után Egyiptomba száműzött utolsó olasz király példájával kezdi, akit egyszer egy festészeti kiállítás megnyitására kértek föl. „Amikor egy szép tájkép elé lépett, amely egy völgyet ábrázolt meg egy falut a hegyoldalban, hosszasan nézegette a festett falucskát, majd odafordult a kiállítóterem igazgatójához, és megkérdezte: – Hány lakosa van?” Eco következtetése az, hogy a király összetévesztette a fikciót a valósággal, azt gondolván, hogy a művészet nem a lehetséges, hanem a tényszerű valóságot ábrázolja vagy fejezi ki. Szegény király azt sem tudhatta, hogy e tekintetben nagyon sok követője akadt Európában (és az ENSZ-ben) vagy a sajtóban és a különböző metakormányzati szervezetekben, a fikciókat és a vágyálmokat keverve össze a valósággal. Olaszország mindenesetre ismét közelebb került a valósághoz.

A Király Könyvéből – ha egyszer megszületik ez a könyv – vagy annak szöveggyűjteményéből nem maradhat ki a mára szinte elfelejtett költőnk, Ladányi Mihály és az ő egyik verse, a Mesebeli. Nem hosszú, annál inkább tanulságos – így szól: „Elindultam hozzád, hogy ég lehess / én meg színedbe szerelmes madár. // De most a mese végén, lásd, csak egy / kopott csavargó, ki elébed áll – // Lehet, hogy herceg, lehet, hogy király, / csak elszedték tőle az aranyat. // Az élete az meg besározódott / a hosszú vándorlás alatt.”

Hogy Európát éppen elrabolják-e? Ahonnan jönnek: sok a homok. Ahová jönnek: sok a víz. Félek, hogy sár lesz belőle.