„Nagyon sok módszertani tartalék van a rendszerben”

Hajnal Gabriella: A következő hét évben nem várható, hogy a nyugdíjba vonulás miatt magasabb létszámban lenne szükség pedagógus-utánpótlásra. Ez idő alatt fel fogunk készülni rá, hogy megoldjuk a problémát

Korompay Csilla – 2018.08.23. 00:53 –

Hiszem, hogy jó úton járunk, de azt is látom, mi az, amin még változtatni kellene – mondta lapunknak Hajnal Gabriella, aki másfél évvel ezelőtt lett a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese és augusztus 6-tól elnökként irányítja az állami intézményfenntartót, korábban pedig a XII. kerületi Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium igazgatója volt tizenhét éven keresztül.

Hajnal Gabriella 20180823 A túlterheltség szemléletbeli kérdés, nem oktatáspolitikai. Ebben az ügyben a szülőnek is van felelőssége. Egy elsősnek nem kell mindjárt megtanulnia mindent. Hétévesen játszani kell, írni-, olvasni-, számolni tanulni és sportolni. Nyitottnak lenni a világra – mondta az állami intézményfenntartó elnöke (Fotó: Hegedüs Róbert)
–  Másfél év tapasztalata alapján hogyan látja, könnyebb vagy nehezebb ez a munka azután, hogy korábban a tárgyalóasztal másik oldalán ült? Nem érik támadások a régi „harcostársak” részéről?

–  Bizonyos szempontból nehezebb, másrészt látom az esélyt arra, hogy sikerül olyan változtatásokat elérni, amelyek előbbre viszik az oktatásügyet. Ez a fontos, és ezért vállaltam el a feladatot, annak ellenére, hogy nagyon szerettem a korábbi munkámat. Érnek támadások, főleg a sajtón keresztül, de azok, akik ismernek, tudják, hogy nekem nem a státus számít. Sokan biztatnak és drukkolnak. Hiszem, hogy jó úton járunk, de azt is látom, mi az, amin még változtatni kellene. Ezek közül van, amit gyorsan meg lehet oldani, máshoz több idő kell.

–  Most indul a hagyományos „roadshow”, amikor tanévkezdés előtt végigjárják a tankerületeket és fórumokon találkoznak az ottani intézményvezetőkkel, beszélnek nekik az aktuális ügyekről, célokról. Az idén miről lesz szó elsősorban?

–  A futó projektek helyzetéről, illetve arról, hogy ezekben a tankerületeknek még milyen feladataik vannak, és hogyan kell ezeket úgy megvalósítani, hogy a gyerekek valóban élvezhessék ezek eredményeit. Emellett az innovációról, vagyis hogy szeretnénk újdonságokat bevezetni, mint amilyen tavaly a kreatív MaTech verseny volt. Ismét felhívjuk a figyelmet arra, fontos, hogy a jó gyakorlatokat összegyűjtsük, és utána megismertessük a többi kollégával. Szeretnénk elérni, hogy az iskolák megismerjék egymást, a szakmai munkát, és átvegyék a hatékony módszereket. Az iskoláknak ebben nagy szabadságuk van. A módszertan tárháza végtelen. Például azt, hogy az elsős matematika oktatásánál bevisszük-e a szorobánt vagy a Legót, vagy a régi kis pálcikákat használjuk, senki nem szabályozza.

–  Most mindenki az élménypedagógiáról beszél.

–  Az élménypedagógiát nehéz definiálni. Olyan módszertant kell alkalmazni, hogy a gyerekek szívesen legyenek az iskolában. Jó a projektmódszer, a közös munka, az interaktív tanulás, a digitális eszközök használata. Közelebb kell vinni a tudást a gyerekekhez úgy, hogy az hatékony legyen, lehetőség szerint élményként és ne kényszerként éljék meg a tanulási folyamatot. Ott vannak például a KIP-es iskolák. A Komplex Instrukciós Programban a gyerekek heterogén csoportokban dolgoznak, mindenkinek megvan a feladata, és nagyon hatékony a tanítás. Ezt a módszert nagyon sok órába be lehet csempészni. A KIP-es iskolák sikeresek, a gyerekek szeretnek oda járni, és ez lenne a cél mindenütt. De vannak nagyon jó egészségfejlesztési, mérés-értékelési és egyéb programok, amelyeket szintén szélesebb körben kellene megismertetni. Vannak olyan tankerületek, ahol az iskolák szinte minden órába betesznek egy öt-tízperces diagnosztikus mérésre épülő fejlesztést, így pontosan látják, éppen hol tartanak a gyerekek a különböző területeken, milyen attitűddel, előismeretekkel rendelkeznek az adott témában, ezért azt is tudják, hogyan kell előremozdítani őket az adott pillanatban. Ezeket a módszereket kell összegyűjtenünk, és „szétszórnunk”. Nagyon sok módszertani tartalék van a rendszerben.

–  Sikerül-e több figyelmet, energiát fordítani azokra a térségekre, intézményekre, ahol sok a hátrányos helyzetű gyerek?

–  A fejlesztés mindenütt elkezdődött. Rendkívül jól felszerelt iskolák is vannak ezekben a térségekben, olyan eszközökkel, amelyek biztosítják, hogy játékként éljék meg a tanulást a gyerekek. Fontos az is, hogy összekössük ezeket az iskolákat a közelükben található tanárképző intézményekkel, hogy a hallgatók minél előbb megismerjék az ott folyó munkát, be tudjanak csatlakozni és ott is maradjanak, tehát biztosított legyen a későbbiekben is a szakos ellátottság. Jó döntés volt és továbbra is mindent megteszünk azért, hogy a hátrányos helyzetű térségekben anyagilag is elismerjük az ott szükséges többletmunkát a pótlékok emelésével és differenciálásának lehetőségével. Ettől függetlenül gondolkodunk azon, milyen további segítséget tudunk biztosítani ahhoz, hogy valóban ott maradjanak a pedagógusok.

–  A most végzett Klebelsberg-ösztöndíjasok elhelyezkedéséről mit lehet tudni?

–  Ők maguk jelöltek meg három-három megyét, ahol el szeretnének helyezkedni, a többségnek ez természetesen könnyen ment, de néhányuknak kicsit nehezebb volt megtalálni a helyét. Az idén már hatvanan voltak, a következő években pedig ez a szám megemelkedik évente két-háromszáz főre.

–  A nyugdíjba vonulók miatti csökkenést ez tudja majd ellentételezni?

–  Önmagában nem. Az elkövetkező hét évben biztosan nem várható az, hogy a nyugdíjba vonulás miatt magasabb létszámban lenne szükség a pedagógus-utánpótlásra. Ez idő alatt erre fel lehet készülni, és fel is fogunk készülni arra, hogy megoldjuk a problémát. Az nagyon jó, hogy működnek már a tanulmányi nyilvántartások, amelyek segítségével pontosan látjuk, hol és milyen szaktanárban van hiány, mikor megy valaki nyugdíjba, mennyi fiatal van a pályán stb. Ennek alapján készítjük a stratégiát az Emmivel közösen. Folyamatosan vizsgáljuk azt is, hogy a hallgatók közül hányan szerzik meg a tanári diplomát, hányan maradnak a pályán. Jó jel, hogy a pedagógus életpályamodell és béremelés hatására az elmúlt években jelentősen, harminc százalékkal emelkedett a pedagógus hallgatók száma.

–  A mostani, kétezer fölötti betöltetlen tanári álláshelyről korábban azt mondta, részben az okozza, hogy jellemzően a szüni­dőben váltanak munkahelyet a pedagógusok.

–  Igen, ezért állítottam azt, hogy nyáron nincs értelme számokról beszélni. Teljesen természetes a fluktuáció, betöltetlen álláshelyek vannak, de nincs országos pedagógushiány.

–  Mi lesz a helyzet szeptemberben?

–  Nem mondhatom, hogy mindenütt minden tanár meglesz, mert nem lenne igaz. De ez minden évben így van. Azt viszont kijelenthetem, hogy bár tavaly is voltak néhány helyen betöltetlen állások, a tankerületek megoldották a problémát. A tankerületi központokon belüli és a tankerületek közötti együttműködés segítségével biztosított mindenhol a szakos ellátottság. Egyébként sokszor úgy jön ki egy-két státusznyi hiány, hogy pár óra van minden tantárgyból. Két óra történelemre, három óra matematikára, egy óra fizikára nem lehet tanárt felvenni, nincsenek hat-nyolc szakos tanárok. Ezeken a helyeken óraadókkal, vagy túlórákkal lehet csak megoldani az ellátást, ez korábban is így volt.

–  A gyógypedagógusokról úgy fogalmazott, nem emelkedett az ellátatlan gyerekek száma. Ez nem hangzik túl jól.

–  Pedig ez azt jelenti, hogy egyre több gyereket látunk el.

–  És mikorra lesz az ellátottság száz- százalékos?

–  Gyógypedagógusból is többet vettünk fel az idén és az elmúlt években, mint korábban, kétszázhat Klebelsberg-ösztöndíjas gyógypedagógus hallgató van jelenleg, ami nem rossz eredmény.

–  Hogyan állnak az infrastrukturális fejlesztések az önkormányzati működtetésből átvett iskoláknál?

–  Nagyon vegyes a kép, mert ezek között vannak olyanok, amelyeket eleve jó állapotban vettünk át, vannak, amelyeket néhány évig még nem szükséges felújítani, és bizony olyanok is akadnak, ahol azonnali beavatkozás szükséges. Ezek azok az intézmények, amelyeket az önkormányzatoktól nagyon rossz állapotban vettünk át. Az állapotfelmérést követően végezzük a karbantartásokat, fejlesztéseket az intézményekben. Jelenleg is több száz iskolában zajlanak infrastrukturális és digitális fejlesztések, és folyik a tanuszoda-, tornaterem-, tanteremfejlesztési program is.

–  Adódnak még konfliktusok az önkor­- mányzatokkal?

–  Az önkormányzatok többségével nagyon jó, kiegyensúlyozott az együttműködés, érzik felelősségüket az oktatás területén akkor is, ha már nem ők a fenntartók, illetve működtetők, és anyagi lehetőségeikhez mérten igyekeznek támogatni az iskolákat.

–  Már elnökként adott első nyilatkozata után heves támadások érték, amiért a szülők felelősségét említette a tanulók túlterheltségével valamint a tizennégy-tizenöt évesek éjszakai szórakozóhelyre járásával összefüggésben.

–  Igenis az a véleményem, hogy az ilyen korú gyerekeknek nincs keresnivalójuk éjszakai szórakozóhelyeken. Márpedig nagyon sokan vannak és jelentős részük alkoholt, illetve drogot is fogyaszt. A túlterheltségről szóló nyilatkozatban pedig arra utaltam, hogy gyakran a szülőnek is van felelőssége ebben az ügyben, például ha a pici elsős gyerekét túlzottan megterhelő különórákra íratja be. Ez szemléletbeli kérdés, nem oktatáspolitikai. Meggyőződésem, hogy egy elsősnek nem kell mindjárt megtanulnia mindent. Hétévesen játszani kell, írni-, olvasni-, számolni tanulni és sportolni. Nyitottnak lenni a világra. Délután csak egyfajta foglalkozást lenne érdemes csinálni, legyen ez akár zene, akár sport – mozgásos játékok. A mozgásnál nincs fontosabb. Ha egy gyermek rendszeresen sportol, akkor nagy valószínűséggel sokkal egészségesebbé és kiegyensúlyozottabbá válik. A tanulói terhek csökkentése egyébként nem olyan nehéz: egyszer kell megtanítani valamit, jól. Nem négyszer rosszul. Mert ha négyszer kell megtanítani, akkor egyszer sincs rá elég idő.