A fegyverek mennének, a technológia maradna

Észak-Korea biztosítéka

Ulicza Tamás – 2018.08.11. 00:56 –

„Nukleáris technológiai tudásunkat megtartjuk, mert tudjuk, hogy az amerikaiak továbbra is ellenségesek lesznek velünk szemben” – jelentette ki a teheráni látogatáson tartózkodó Ri Jongho észak-koreai külügyminiszter.
Ri több magas rangú iráni politikussal találkozott, köztük hivatali kollégájával, Mohamed Dzsavád Zaríffal és Haszan Róháni államfővel. A külügyminiszter megerősítette, hogy Phenjan célja a félsziget teljes atomfegyver-mentesítése. Hozzátette azonban, hogy ehhez az amerikaiaknak is teljesíteniük kellene vállalásaikat, amit viszont szerinte nem akarnak, amire egyik tárgyalópartnere, Ali Laridzsáni iráni parlamenti elnök így reagált: „Az amerikaiak szép szavakat mondanak, és fényes jövőt ígérnek, amikor tárgyalnak, de amikor a tetteken lenne a sor, akkor nem teljesítik vállalásaikat.”