Még tart a nyomozás Czeglédyék ügyében

Némely terheltek esetében elkezdődhet az iratismertetés – tudtuk meg

Bán Károly – 2018.08.10. 04:29 –

Korántsem fejeződött be a Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyó nyomozás, bár már vannak olyan terheltjei a büntetőeljárásnak, akik az új büntetőeljárási törvény értelmében megismerhetik a nyomozási iratokat – tudtuk meg. Gyurcsányék ügyvédje még előzetesben van.

Szó sincs arról, hogy befejeződött volna a nyomozás a Czeglédy Csaba és társai ügyében költségvetési csalás gyanújával folytatott nyomozásban – mondta lapunknak a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, reagálva a Hvg.hu csütörtök délben megjelent hírére, amelynek címe: „Itt a vége: lezárult a nyomozás Czeglédy Csaba ügyében”. Szanka Ferenc hangsúlyozta, mindössze arról van szó, hogy a júliusban életbe lépő új büntetőeljárási törvény (Be.) értelmében a terhelteknek, illetve védőiknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a nyomozás során keletkezett valamennyi iratot megismerhessék, s ezek alapján indítványt tegyenek. Erre az iratismertetést követően harminc napjuk van – tette hozzá a szóvivő.

Ez az oka annak, hogy azon gyanúsítottak esetében, akikkel szemben befejezte a nyomozati cselekményeket a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága, megkezdődhet az iratok megismerésének folyamata, de ez egyáltalán nem jelenti a nyomozati cselekmények befejezését – közölte lapunkkal Szanka, aki megerősítette, az ügy huszonnégy terheltje közül Czeglédy Csaba az egyetlen, akit a bíróság letartóztatott. Hozzátette, a bűnügyi felügyelet házi őrizetként, illetve lakhelyelhagyási tilalomként több terheltet is érint, s a gyanúsítottak közül többen is szabadlábon védekezhetnek. A szóvivő hangsúlyozta, az új Be. a nyomozás tényleges befejezését követően hatvan-kilencven napot biztosít a vádhatóságnak a vádirat elkészítésére, illetve benyújtására. Czeglédyt, a baloldal ügyvédjét, amint arról lapunk elsőként beszámolt, nem csupán költségvetési csalással, hanem gazdasági csalással is gyanúsítják, amely ügyben szintén tart még a nyomozás – értesültünk.