’56-os menekültek osztrák szemmel

A magyar forradalom és szabadságharc leverése után kritikus helyzet alakult ki Ausztriában, mert a napi több ezer ember fogadására és ellátására nem voltak felkészülve

Kiss Dávid – 2018.07.27. 03:51 –

A második világháború vége, 1945 után Magyarországra egy a nemzettől teljesen idegen rendszert erőltettek rá a szovjet megszálló alakulatok. A helyzet nagyon hasonló volt Ausztria keleti, szovjet megszállás alá került részein is, így nem is csoda, hogy 1956-ban talán az osztrák nemzet volt az, amely leginkább átérezte keleti szomszédjának problémáit.

ausztria-56Az 1956 őszén és telén Ausztriába érkező magyarok között sok volt a gyermek (Forrás: Kleyer Éva/Fortepan)
Az 1955-ig négyhatalmi megszállás alatt levő Ausztria a magyar forradalom és szabadságharc idején nem volt könnyű helyzetben, hiszen a második világháborút követően 1,6 millió menekült érkezett az országba, amelyből 1956-ban is háromszázezren éltek még ott, közülük ráadásul harmincezren továbbra is menekülttáborokban. A háborús károk is óriási tehertételt róttak az országra, a nyugat-európai gazdasági konjunktúra pedig még csak ekkor kezdett beindulni. Az 1955-ös osztrák államszerződés lehetővé tette Ausztria semlegességét, szabadságát és a Nyugathoz tartozását, példát és reményt adva mindezzel Magyarországnak, amely 1956-ban szintén függetlenséget és semlegességet követelt magának. „Magyar államszerződést” azonban az ország vérrel sem tudott aláírni.

Ausztria a semlegességet javarészt katonai szempontból vette komolyan, magát egyértelműen a nyugati világ részének tekintette. Az osztrák sajtó 1956 októberében külpolitikai szempontból a szuezi kérdéssel, a lengyel, majd a magyar eseményekkel foglalkozott a legtöbbet. Az októberi jelentősebb magyarországi történésekről a korabeli osztrák újságolvasó kimerítően tájékozódhatott. Így Rajk Lászlónak és társainak újratemetéséről, Nagy Imrének a kommunista pártba történő visszavételéről, Farkas Mihály volt honvédelmi miniszternek és fiának, az egyik volt államvédelmi vezetőnek a letartóztatásáról. Az osztrák lapok a magyar eseményekről a magyar sajtóból és rádióból tájékozódtak, több esetben helyszíni tudósítókat küldtek ki, a harcok kirobbanását követően pedig az Ausztriába hazatérő osztrák állampolgárokkal, illetve a folyamatosan érkező magyar menekültekkel készítettek interjúkat. Jelentősebb fordulatot azonban inkább a lengyelországi eseményektől vártak.

Meglepetés és félelem

Október 23-a az állami felső vezetés mellett a sajtót és az osztrák polgárokat is meglepetésként érte. Az osztrák lapok 24-én tudósítottak a magyar és mellette párhuzamosan a lengyel eseményekről is. Magyarországgal kapcsolatban nemcsak a fővárosi, hanem egyes vidéki eseményekről is beszámoltak. Lényeges kiemelni, hogy a menekültkérdéssel csupán október végén kezdtek el foglalkozni. Az osztrák kormány már 23-i ülésén számolt menekültek érkezésével. Külön bizottságot állítottak fel, a haderő egy részének riadókészültséget rendeltek el. Mivel a hadsereget ekkor szervezték, és korszerűtlen fegyverekkel rendelkeztek, így komolyan tartottak a határra felvonuló csehszlovák és szovjet haderőtől, utóbbi egy egész hadosztállyal állt fel. Lényeges, hogy mindez a sajtóban ekkor még nem látott napvilágot. Október 25-én a felkelés leveréséről és az új kormány megalakításáról adtak hírt, mindebből a forradalom leverése nem volt igaz. Október 26-án foglalkoztak először a határ menti eseményekkel, nyugodtnak jellemezték a helyzetet. Október 28-án számoltak be először menekültek érkezéséről, megemlítették még, hogy a magyar határőrség átengedi őket, de ekkor még többen élelemért, gyógyszerért mentek át Ausztriába, majd vissza is tértek. Ugyanakkor a Vöröskereszt konvoja is átment a határon segítségnyújtás céljából. Az október végi eseményekkel kapcsolatban tisztában voltak azzal, hogy a szovjetek beavatkozásra készülnek, és csapaterősítések érkeznek az országba. Elvileg október 30-án a magyar oldalon lezárták a határt, de ez gyakorlatilag nem sikerült. 

Mivel a menekültáradat a második szovjet intervenciót, november 4-ét követően vált jelentős mértékűvé, így a sajtó is ezt követően foglalkozott a velük kapcsolatos tudósításokkal, de amíg a helyzet nem vált kritikussá, addig nem a címlapon hozták a velük kapcsolatos híreket. November végétől azonban megváltozott a helyzet, ugyanis fennállt annak a veszélye, hogy az ország nem fogja tudni kezelni a helyzetet, így egyre hosszabb és több esetben a főoldalon lévő cikkek foglalkoztak ezzel a témával. A magyar helyzet január közepéig foglalkoztatta leginkább az újságírókat, addig majdnem mindennap egy egész, a legtöbb esetben a főoldalon közzétett cikket szenteltek az országnak.

Fokozódó nehézségek

A forradalom eltiprását követően részletes tudósításokat közöltek a menekültekkel kapcsolatban, a traiskircheni menekülttáborba többször is utaztak ki tudósítók, és beszámoltak az ottani helyzetről, nem elhallgatva azokat a nehézségeket és rossz körülményeket, amelyek az első hónapokra voltak jellem­zőek. Rendszeressé vált az olyan jellegű cikkek közlése is, amelyekben arról tudósítottak, hogy az ENSZ menekültügyi szervezete, a külföldi államok és az osztrák segélyszervezetek hogyan és mennyivel finanszírozzák a magyarok ellátását. De nemcsak az osztrák területre átlépőket segítették, hanem Magyarországra is indultak segélyszállítmányok. Érdekességekről is beszámoltak, például arról, amikor egy mozdonyvezető vasúton vitte át a családját. 

November 8-án tudósítottak először arról, hogy mely ország felé mennyi menekült hagyta el Ausztriát. Pár nap múlva már Magyarország belső részeiről is érkeztek menekültek, 14-én a bécsi kormány a sajtón keresztül segítség nyújtására buzdította a lakosságot. A sajtó a menekültáradat okát a terrorban és a Szovjetunióba történő deportálásokban látta. November végén kezdett tragikussá válni a helyzet, ugyanis csak 20-án 5500 fő érkezett az országba, 21-én már 10 ezren, így október óta összesen 35 ezren, akik közül 28 ezren tartózkodtak még ott november végén is. De nem csak a nagy számuk, hanem az orvosi ellátásuk is problémát jelentett, minden második személy vizesen érkezett, mivel sokan a folyókon, patakokon gázolva keltek át, például az Einserkanalon (Hanság-főcsatorna), ugyanakkor sokan sérültek meg a forradalom alatt, vagy az úton, sok volt közöttük a gyermek. Csak november 21-én már tízezren lépték át a határt, ugyanakkor arról is beszámoltak, hogy a határnál a szovjet páncélos alakulatok mellett megjelentek a gyalogos egységek is, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a magyar határ lezárását biztosítani tudják.

November 20. környékén így az osztrák sajtóban egyfajta aggodalom volt érezhető az események miatt, 23-án a kormány nemzetközi sajtókonferencia keretében felhívással fordult az egész világhoz. A kritikussá váló helyzetben elkezdték az emberek nyugati tartományokba történő szállítását és elhelyezését. Annak ellenére, hogy a menekültek külföldre szállítása elkezdődött, nőtt a számuk, ugyanis sokáig többen érkeztek, mint amennyit el tudtak vinni. A helyzet a szovjet határőrizet szigorodásával és a gyorsuló külföldi elhelyezéssel fordult meg. A kormány igyekezett motiválni a befogadó államokat, ennek során a „Szabad Világ jobb a Szovjet­uniónál” motívum is megjelent.

A probléma megoldásához az Amerikai Egyesült Államok is jelentős mértékben hozzájárult, amikor bejelentette, hogy 21 500 főt befogad. Az amerikai szakszervezeti vezető, Viktor Reuter, majd karácsony előtt a későbbi elnök, ekkor még alelnök Richard Nixon is az országba érkezett, és több menekülttábort is meglátogatott. Az előbbi hangsúlyozta, hogy az autóiparnak van különösen szüksége szakképzett munkaerőre, amiből volt is, ugyanis legtöbben szakmunkások és műszaki értelmiségiek vándoroltak ki. A magyarok nagy részét Münchenből a berlini blokád óta a legnagyobb légi hídon vitték át az Egyesült Államokba.

December 16-án történt fordulat, ugyanis ekkor már több embert vittek el, mint amennyi érkezett. Karácsonykor a százötvenezredik menekült is átlépte a határt. Január első felére napi néhány száz fősre csökkent az érkező menekültek száma, a január 15-i határzár aztán ennél is alacsonyabbra apasztotta az érkezők számát. Ezt követően inkább Jugoszlávia felé menekültek Magyarországról, így a velük foglalkozó tudósítások száma is csökkent az osztrák sajtóban. A később érkező, több esetben a korábbinál jobb módú menekülteket ferde szemmel nézték.

Szovjet ellenpropaganda

Érdekesek a kommunista Volkstimme cikkei, amelyek a magyarországi helyzetről a Kádár-kormány szemszögéből adtak tudósítást. Azt állították, hogy a nyugati hatalmak nem engedik a kint lévő magyarokat hazatérni, pedig sokan szeretnének, az amerikai titkosszolgálat is akadályozza ebben őket. Azt állították, hogy azért is akarnak szerintük sokan hazatérni, mert a nyugati életforma idegen számukra. Több embert viszont egy második felkelés kirobbantására akarnak hazaküldeni. A menekültek ellátásának költségeivel is rengeteget foglalkoztak. Hozzájuk hasonlóan fogalmazott az Izvesztyija is, szerintük a magyarok Ausztriában éheznek, és koncentrációs táborokban laknak. Ez nyilván túlzás volt, bár az ország akkori szegénysége miatt valóban rossz körülmények uralkodtak több táborban. Ezenkívül más dezinformá­ciókat is közzétettek, például hogy idegenlégióba és éjszakai lokálokba toboroznak embereket, Angliába nehéz munkára viszik őket. Minden menekült haza akar térni, de az osztrákok mindent megtesznek ez ellen.

A menekültkérdés január közepén sem oldódott meg egy csapásra, bár a nehezén már túl volt Ausztria, ugyanis mindkét oldalról lezárták a határt. Továbbra is sok menekült volt az országban, és az elszállításuk a továbbiakban is akadozott. Sok táborlakónál ugyanakkor kezdett kialakulni a tábor­pszichózis.

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos munkatársa