Az Országos Kaszinó és a kommunisták

A népbiztosok rendelete nyomán a vörösök kikényszerítették az átadást, és első dolguk volt kifosztani a kasszát, a kivett készpénzt kicserélték értéktelen „fehér szovjetpénzzel”

Bánó Attila – 2018.07.13. 02:05 –

Valamikor 1882 végén Dessew­ffy Arisztid, a képviselőház titkára − az aradi vértanú rokona és névrokona − egy új kaszinó megalapításának tervét közölte barátaival. A kezdeményezés azt a célt szolgálta, hogy a köznemeseknek is legyen kaszinójuk. A magyar főnemesség, az arisztokrácia tagjai ugyanis nem nélkülözték a társasági összejöveteleknek ezt a formáját, hiszen létezett a Nemzeti Kaszinó, ide azonban nem fogadták be a köznemeseket.

Országos Kaszinó 20180713 Az Országos Kaszinó a múlt század elején (Forrás: Wikipedia)

Az új kaszinó megalakulását előkészítő első közgyűlést 1882. december 17-re hívta össze Dessew­f­­fy Arisztid és Reviczky Ambrus. A „végleges alakuló közgyűlésre” 1883. január 28-án került sor a Hungária Szálloda dísztermében, ahol nem kevesebb, mint 352 tag jelent meg. A társaság összejövetelei­nek helyszíne 1890-ig a Hungária volt, de mivel ez szűknek bizonyult, a régi Nemzeti Színház épületében kibéreltek egy megfelelő helyiséget. A kaszinó számára tervezett épületet végül a Kossuth Lajos utca és a Semmelweis utca sarkán építették meg, s 1896 elején adták át. Bognár János József, a kaszinó főkomornyikja Három évtized egy uri kaszinó életéből című könyvében (Budapest, 1927) írta: „Nagy eset volt ez az akkori időben! A Nemzeti Kaszinó után ez volt az első társaskör, hol a társadalom előkelői egymással érintkezhettek. Meg is volt az eredmény, mert szebb, családiasabb kört még elképzelni sem lehetett, mint amilyen akkor volt az Országos Kaszinó.”

A napi menetrend a kora délutáni óráktól újságolvasással, kávézással indult, majd a dohányzószalonban beszélgetéssel, politikai eszmecserékkel, bizalmas tárgyalásokkal folytatódott. A résztvevők ezután megszállták a játékszalonokat, amelyekben biliárdozással, sakkozással és a nagy népszerűségnek örvendő kártyázássa üthették el az időt. Este nyolc órától a kaszinó étterme vacsorával várta a tagokat, majd akinek kedve és ideje is volt rá, akár hajnali öt óráig (ez volt a záróra) időzhetett a kaszinóban.

Forradalom és rekvirálás

Idestova száz éve, 1918. október 31-én Budapest utcáit tüntetők, fegyveres katonák és munkások lepték el, s ezzel kezdetét vette az úgynevezett őszirózsás forradalom. A miniszterelnökké kinevezett gróf Károlyi Mihály egyik bizalmi embere felbérelt fegyvereseket küldött gróf Tisza István villájába, akik a politikust (felesége szeme láttára) meggyilkolták. Erről a napról Bognár János József többek között ezt írta könyvében:

„Így következett el október 31-ike. Délelőtt a kaszinóba egyébként is csak kevesen szoktak feljárni, de annál többen jöttek aznap délután. […] Nagy izgalommal néztük az utcán hullámzó tömeget. Kocsik zörgése, automobilok dübörgése rázta meg a kaszinó épületének falait. Egyszer csak, mint a vihar, zúgott végig a kaszinó termein:

»Kitört a forradalom!«…

Az első pillanatban mintha a lelkek megdermedtek volna, mintha közös félelem szállta volna meg az embereket, kérdőleg néztek egymásra, hogy mi lesz most? A játékosok abbahagyták a játékot, s eltávoztak. […] Egynéhányan mégis visszamaradtak és a kaszinó második emeletének ablakából nézték végig az eseményeket. […] Az Astoria-szálló erkélyén egy-egy szónok fogadta és méltatta a nagy nap jelentőségét és jöttek a teherautók, a nép, mint a tengeráradat, hullámzott az utcán, éjfél is elmúlt már, amikor a katonaság sorfalat állva elfoglalta az Astoria előtti utcarészt. […] Lehetett-e akkor mást elképzelni, mint Magyarország függetlenségét és szabadságát? A polgárság, munkásság örömmámorban úszott, s az az egy gondolata volt minden igaz magyarnak, hogy a világháborúból úgyis csak szenvedés jutott a népnek, tehát az az egy vigasztalásunk legyen, hogy leráztuk az osztrák jármot!

Sajnos ismét csalódtunk! A későbbi események másképpen fejlődtek. […] Az év már elmúlt, az általános helyzet nem volt biztató, az élelmezés és a lakásviszonyok voltak a legfenyegetőbb rémei a budapesti életnek. A lakásrekvirálások napirenden voltak, s egész télen híre járt, hogy a kaszinót is lefoglalják valami közcélra.”

Pár hónap múlva, 1919. március 21-én a Szociáldemokrata Párt egyesült a Kommunisták Magyarországi Pártjával. Az új párt (Magyarországi Szocialista Párt) a Budapesti Munkástanáccsal karöltve még ezen a napon kikiáltotta a „Magyarországi Tanácsköztársaságot”. Ettől kezdve a „Forradalmi Kormányzótanács” vette át az ország irányítását, a külügyi népbiztos Kun Béla lett. Bognár János József így emlékezett erre a napra:

„Az esti tüntetések gyakorta megismétlődtek. Ezek a tüntetések veszélyeztették a kaszinói élet rendes biztonságát. Egyik nap sem lehetett tudni, mi fog következni másnap. Ily lelki izgalmak között tértem pihenőre 1919. március 21-én. Éjfél már elmúlt, amikor lepihentem. Körülbelül fél három óra lehetett, amikor egyik alkalmazottunk ijedten jön hozzám, hogy keljek fel, mert: betörtek a kommunisták! […] Kiléptem hát hozzájuk úgy, ahogyan voltam, egy ingben. Az ügyeletes szolga akkor már kivilágította a termeket, amint kilépek az ajtón, szembetalálom magam egy fiatal, magas zsidógyerekkel. Azonnal elébe léptem és megkérdeztem tőle, hogy mit akarnak itt? A megszólított azt mondta, hogy az Országos Kaszinót ma a IV. kerületi kommunista pártszervezet elfoglalja és birtokába veszi. »Mert nem tűrhetik, hogy addig, amíg ők egy füstös kis kávéházban kénytelenek a pártgyűléseket tartani, itt egy henyélő társaság dologtalanul kényelmeskedjék.« […] Amíg én ezzel a főkommunistával beszélek, ezalatt mind többen és többen jönnek fel a terembe. […] Túlnyomó részét a csőcselékhez lehet számítani, amely utcai leányokkal vegyest össze-vissza kiabált. […] Látszott rajtuk, hogy szeretnének urat játszani. Lassankint néhány százan verődtek össze. Nem egy volt közöttük, aki erre a nagy diadalra a gyomráról is gondoskodni akart. Egy kosárban hoztak tojást, egy nagy üveg heringet, előkerült egy gyorsforraló, hozzá spiritusz s nagyobb mennyiségű kenyér. Aztán megkezdődött a reggelizés a játékasztalokon. […]”

Ingyen ebéd és terror

Másnap, március 22-én Kun Béla és Pogány József (Tisza István egyik gyilkosa) kiáltványban bejelentette a „Tanácsköztársaság” megalakulását, illetve a „proletárdiktatúra” bevezetését. Bognár szerint ezen a napon már a kommunisták rendelkeztek az egész kaszinóban.

„A személyzetnek nem volt beleszólása semmibe, úgy, ahogy végezte mindegyik a maga napi teendőjét. […] A kommunisták lejártak a nyilvános étterembe, ott étkeztek, de soha nem fizettek, sőt többször az ebédet és a vacsorát is felvitették maguknak a kaszinóba. A vendéglősnek minden megjegyzés nélkül teljesítenie kellett a kívánságaikat. A kaszinó helyiségeit, úgyszintén a nyilvános étterem közönségét elárasztották terrorista propagandaírásokkal. Az étteremben egy véres tőrt, vagy vértől csepegő kart pingáltak a falra.”

Azután megjelent a kaszinóban „Jakab elvtárs”, a pártszervezet elnöke, aki követelte az intézmény kulcsainak átadását. Mivel ezeket akkor nem kapta meg, átadott Bognár János Józsefnek) egy végzést, ezzel a szöveggel:

„Tudomásul! Közlöm az Országos Kaszinó személyzetével, hogy a forradalmi kormányzótanács határozata értelmében a volt Országos Kaszinó helyiségeit a Magyar Kommunista Párt IV. ker. pártszervezete számára lefoglalom. Egyúttal felszólítom Önöket, hogy a helyiség kulcsait Rosner Miklós elvtársnak, a pártszervezet alelnökének átadják. […] Amikor a volt Országos Kaszinó proletárszemélyzetét, mint proletárokat testvérekül fogadjuk, mint ilyenekkel úgy bánunk velük, s elvárjuk, hogy intézkedéseinket a súlyos következmények terhe alatt foganatosítsák. Budapest, 1919. március 22. Kommunisták Magyarországi Pártja IV. ker. szervezetének végrehajtó bizottsága. Jakab József elnök”.

Március 30-án Kun Béla külügyi népbiztos táviratban értesítette a román, a jugoszláv és a csehszlovák kormányt, hogy a Tanácsköztársaság elvben elismeri területi igényeiket. Ez idő tájt az Országos Kaszinó épülete a IV. kerületi pártbizottság központjává, majd a Tanácsköztársaság helyzetének ingadozásával a fővárosba menekített debreceni direktórium tagjai és családjaik szálláshelyévé vált. Április 30-án a román csapatok elérték a Tisza vonalát.

„Amikor Debrecenben a kommunistákra is rossz idők kezdtek járni, Varga-Weisz Hugó főkommunista hirtelen elutazott, s pár nap múlva megtudhattuk, hogy miért volt sürgős az elutazása. Ő volt kiküldve a debreceni direktóriumi vezetők megmentésére. Hozta is magával az egész bandát, családostól, gyermekekkel. Elhelyezték őket az Országos Kaszinó hölgy-szalonjában. A gyönyörű termet hamarosan tönkretették, de szólnunk nem volt szabad. Mert ha valaki a személyzet közül csak célzást is mert tenni, Varga-Weisz elvtárs kész volt a fenyegetéssel: »A burzsujoknak ezen uszályhordozóival rövidesen fogok elbánni!« − és ekkor már a revolvert szorongatta a kezében.”

A díszes társaság ezután kisajátította magának az éttermet, a szivarraktárt feltörte és bőségesen ellátta magát az értékes dohányáruval. Ezt a népséget azután április 29-én felváltotta a vörös dandárparancsnokság, mivel a Keleti Hadsereg parancsnoksága ezen a napon elrendelte a Tiszántúl kiürítését.

A kulcsok átadását a kaszinó titkára eleinte megtagadta, mondván, hogy ő felel a szekrények tartal­máért, de azután a népbiztosok rendelete nyomán a vörösök kikényszerítették az átadást. Első dolguk volt kifosztani a kasszát, méghozzá úgy, hogy a kivett készpénzt kicserélték értéktelen „fehér szovjetpénzzel”.

Modern barbárok

„Noha a vörös vasasok teljesen urai voltak a kaszinónak, ebben az időben már nem minden izgalom nélkül éltek. […] Augusztus 4-én, amikor a románok a fővárosba bevonultak, úgy a parancsnokság és a tisztikar, mint az őrszolgálatot teljesítő legénység elhagyta a helyét. Itt hagyták az egész felszerelést a románoknak.

A románok augusztus ötödikén jelentek meg a kaszinó épületében. […] Minden lezárt szekrényt feltörtek. Az a barbarizmus, amit a románok egyes műtárgyakkal elkövettek, eléggé jellemezte műveltségüket. Különösen kimutatták durvaságukat a hölgy-szalonnak egyik legszebb és legértékesebb műtárgya iránt. A szép, antik berakott szekrényt bajonettel törték fel, az ajtó közepét bezúzták. […] Elvitték még a barométert és a sakkjáték-készleteket is. Aztán jöttek a román kocsik, felrakták és elvitték az elrabolt tárgyakat.” Bognár szerint a román megszállást a főváros lakossága rendkívül megalázónak érezte. „Minden igaz magyar szíve elszorult, amikor látta a román hadsereg bevonulását és mégis sokaknak az volt a meggyőződésük, hogy a románok bevonulása szabadította meg a fővárost a vörös uralomtól. Mikor a románok bevonultak, a vörös hadosztály parancsnoksága a kaszinóból még aznap megszökött.”

A második világháború után a kaszinókat bezárták, épületeiket más formában hasznosították. Az Országos Kaszinó épületét a Kisgazdapárt választotta székházának, majd a párt felszámolását követően a kommunizmus ismét betette lábát a falai közé, hiszen ez lett a Szovjet Kultúra Háza.

A kaszinózásról, a kaszinói élet haszontalanságáról sokan értekeztek, s az elítélő vélemények különösen felerősödtek a szocializmus évtizedeiben. Az elfogult kritikusok akkoriban nem akartak emlékezni gróf Széchenyi István gondolataira, amelyekkel 1827-ben kezdeményezte a Nemzeti Kaszinó megalakítását. Széchenyi szerint szükséges volt, hogy a közművelődés, a közhasznú eszmecsere és a kellemes társalgás előmozdítása céljából „egyesület alkottassék”. Manapság e tárgyban ismét találkozhatunk higgadt és tárgyilagos megközelítésekkel.

A szerző író, újságír