Babosék a nyolc között búcsúztak Wimbledontól

A magyar teniszező Mladenoviccal az oldalán két játszmában kapott ki a Rosolska, Spears kettőstől

MH/MTI – 2018.07.11. 14:43 –

Hétfőtől a páros világranglistán első Babos Tímea, és társa, a francia Kristina Mladenovic a negyeddöntőben búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságon.

A páros versenyben elsőként rangsorolt duó szerdán az Alicja Rosolska, Abigail Spears kettőssel mérkőzött meg, és szenvedett két játszmában vereséget. A torna honlapja szerint a találkozó 1 óra 24 percig tartott.

Az első szettben - amely 53 percig tartott - egyik fél sem tudta elnyerni ellenfele szervajátékát, Rosolskáéknak mindössze egyetlen labdájuk volt ehhez - Baboséknak egy gémben három -, bár azzal rögtön a játszmát is megnyerhették volna. A rövidítésben Rosolskáéknak két labdájuk volt a szettelőnyhöz, és a másodikat már kihasználták.

Babosék a második szett elején elveszítették adogatójátékukat, majd 2:0-s hátrányba kerültek, viszont gyorsan egyenlítettek (2:2). Rosolskáék 3:3 után másodszor is brékelőnyhöz jutottak, amelyet a folytatásban már nem adtak le, és egy újabb brékkel a mérkőzést is lezárták.

Babos: Megérdemelten nyert az ellenfél, jól játszottak

"Természetesen nagyon sajnálom a mai meccset. Azt gondolom, az ellenfél nagyon jól játszott. Nem találtunk igazán megoldást arra, miként lehetnénk jobbak, főleg a fogadógémekben" - nyilatkozta saját honlapján Babos. Hozzátette, érzése szerint Rosolska és Spears megérdemelten nyert, mert jól játszott.

Wimbledoni tenisztorna
Női páros, negyeddöntő:
Alicja Rosolska, Abigail Spears (lengyel, amerikai)-Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.) 7:6 (7-4), 6:3