Ukrajna ügyében változatlan a magyar álláspont

„Amíg kisebbségi jogok elvétele nem fejeződik be, és az elvett jogokat nem adják vissza, addig a magyar kormány blokkolja Ukrajna integrációs törekvéseit”

MH/MTI – 2018.07.10. 18:27 –

Ukrajna ügyében a magyar álláspont változatlan - szögezte le Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára  közleményében a szerdán kezdődő NATO-csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Mint kifejtette: amíg Ukrajnában a kisebbségi jogok elvétele nem fejeződik be, és az elvett jogokat nem adják vissza, addig a magyar kormány blokkolja Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseit. A magyar kormány nem járul hozzá a NATO-Ukrajna csúcstalálkozóhoz és miniszteri szintű találkozók összehívásához sem, illetve megvétóznak minden NATO-Ukrajna közös, kétoldalú nyilatkozatot - tette hozzá.

A Georgia és Ukrajna részvételével megrendezendő, a Fekete-tenger térségének biztonságával foglalkozó eseménnyel, és az annak végén kiadandó nyilatkozattal kapcsolatban nem emel vétót a magyar kormány - írta az államtitkár.

Petro Porosenko ukrán elnök korábban, az EU-Ukrajna csúcson aláírta azt a zárónyilatkozatot, miszerint országa oktatási törvényének biztosítania kell a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően. Hogy erről az Európai Unióval kötött megállapodást, bizonyítja, hogy ez nem pusztán a két ország ügye, hanem összeurópai ügy. A szerdán kezdődő NATO-csúcson Magyarország ismét felveti, hogy mikor teljesíti Kijev Porosenko ígéretét, s hogy Ukrajna vajon tényleg biztosítani fogja-e a nemzeti kisebbségek - így a magyarok - jogait.

A NATO-csúcs egyik legfőbb témája az Észak-atlanti Szövetség és Ukrajna viszonyának alakulása lesz. A Krím 2014-es orosz annektálását követően úgy tűnt, hogy Kijev közeledése a NATO-hoz felgyorsul, azonban ez nem következett be. Mindezen folyamatokban alapvető szerepe volt a kárpátaljai magyar kisebbséget ért jogkorlátozó lépéseknek: amikor tavaly szeptember elején Kijev elfogadta az új ukrán oktatási törvényt, Magyarország hevesen tiltakozott a magyar kisebbség jogainak tiprása miatt. 

Az elfogadott törvény egyébként szemben áll az európai értékekkel, Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival, az EU-Ukrajna társulási megállapodással, Ukrajna NATO-felkészülési tervével és a kétoldalú megállapodásokkal is, amelyek egyértelműen leszögezik: meglévő, szerzett kisebbségi jogok nem vonhatóak meg.

Ukrajnában ugyanis eddig minden nemzeti kisebbséghez tartozó diáknak megvolt a joga és lehetősége arra, hogy 3-tól 23 éves koráig, vagyis az óvodától az egyetem befejezéséig a saját anyanyelvén tanuljon. Az új oktatási törvény értelmében ezt a jogot az általános iskola ötödik osztályától kezdve elveszik, tehát csak az alsó tagozat végéig tanulhatnak a nemzetiségi diákok az anyanyelvükön.

Ráadásul az ukrán Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte az eddigi nyelvtörvényt,

ami lehetővé tette, hogy ha egy nemzeti közösség aránya egy adott régióban eléri a 10 százalékot, akkor a nemzeti közösség használhatta a saját nyelvét a hivatali ügyintézésben, a kulturális területen vagy például a média egyes szegmenseiben. A jelenleg ismert új nyelvtörvényjavaslatok mindegyike legalább 30 százalékra emelné ezt a küszöböt.

A harmadik, a magyar kisebbséget hátrányosan érintő ukrán lépés az állampolgársági törvény módosítása lehet, ami szintén napirenden van, s amely szerint elvennék az ukrán állampolgárságot azoktól, akik felveszik egy másik ország állampolgárságát, és gyakorolják az állampolgárságból adódó jogokat. Vagyis a NATO-ba igyekvő Ukrajna elvenné az ukrán állampolgárságot azoktól, akik felveszik egy NATO-tagállam állampolgárságát. A javaslatot egyelőre visszavonták, de bármikor újra előkerülhet.

A magyar kormány most azt várja el Ukrajnától, hogy 2023-ig halassza el az oktatási törvény végrehajtását, és az addig rendelkezésre álló időben állapodjon meg a nemzeti közösségekkel, és ezt a kitárgyalt, a nemzeti kisebbségek által elfogadott megállapodást hajtsa végre, valamint a magániskolákat vegyék ki a törvény hatálya alól.