Dippold PálIkarosz zacskói

Álláspont. Néhány év alatt az evolúció eddig ismert törvényeit felülírva villámgyorsan kifejlődött a 21. század magát meghatározónak gondoló típusa: a pulpitusember

Dippold Pál – 2018.07.09. 04:05 –

Az értékteremtő gondolkodást, az érvekkel teli beszélgetéseket, tárgyalásokat mára felváltotta az okostelefon buta gombjainak nyomogatása, szavak helyett mindenféle kis hülye ábrák akarják közvetíteni az üzeneteket, mosolygó, szomorú, kacsintó sárga emberfejkörök. Ezzel együtt néhány év alatt az evolúció eddig ismert törvényeit felülírva villámgyorsan kifejlődött a 21. század magát meghatározónak gondoló típusa: a pulpitusember. Ott áll a dobogón szegény, üres szemekkel néz maga elé, rábandzsít a mikrofonra, és mondja, csak mondja pillekönnyű közhelyeit. Mindenről határozott véleménye van, mindenhez ért, mindenhez hozzámekeg, végtelenül buta nyugalmából senki nem tudja kizökkenteni.

Miután a konzervatív, minden igyekezetükkel az ország érdekeit szolgáló kormánypártok harmadszor is megsemmisítő csapást mértek a magukat baloldalinak, liberálisnak, nemzeti radikálisnak, nemzetközi humanistának tituláló alakulatokra, ezek vergődése akár még szánalomra méltó is lehetne, ha nem tapasztaltuk volna meg az ő regnálásuk idején, hogy náluk kíméletlenebbül és pofátlanabbul senki nem rabolta még ki és alázta meg Magyarországot. Apróvá zsugorodott kórusuk azonban ma is ugyanazt a nótát kántálja, mint a szemkilövető és metrópénzellopó időkben.

Szánalmas. Kiváló példa mindezekre a Lehet Más a Politika című vicces alakulat működése. A minap derült ki, hogy az LMP borostásan ifjú titánja, Ungár Péter szándékosan írta alá a Ron Werberrel kötött kampánytanácsadói szerződést úgy, hogy tudta, nincs erre joga. Mert az jól jön majd a pártnak a bíróságon. Előre megfontolt, sunyi, pitiáner csalás.

A parlamenti választások előtt és után rövid ideig egyik fő címerállatuk volt a Hadházy Ákos nevű ember. A leginkább kecskére hasonlító illető többek között azzal húzta magára a közfigyelmet, hogy a koraszülötteket kutyákhoz és tejeszacskókhoz hasonlította, majd azokat, akik ezt az otromba párhuzamot számon kérték rajta, feljelentette. Hadházy suttyomban összekomált mindenkivel, aki szerinte megbuktathatja az Orbán-kormányt. Azt mekeghette a titkos összejöveteleken, hogy mindegy, ki honnan, jobbszélről vagy balszélről jön, a hatalom megszerzése érdekében szövetkez­niük kell. Az óriási bukta után szélsőliberális és alibizöld párttársai felelősségre akarták vonni. Hadházy ficánkolt, nem esküszik fel mint listás képviselő az Alaptörvényre, aztán mégis titokban megtette ezt, hiszen szüksége van a mentelmi jogra. Lemondott társpártelnöki – párttárselnöki – tisztségéről, még a fegyelmi előtt kilépett a Lehet Másból, ám előtte még Sallai R. Benedektől megijedve leesett a székéről.

Igen, ő a magyar Ikarosz. Neki a végtelen magasság mások fenekéig ér. A szék ülőlapjáig. Immár függetlenként téblábol az Országházban, mandátumáról azt gondolja, hogy az valamiféle ejtőernyő, ami esetleg megmentheti újabb manővereinél, ám két szék között a pad alá esett. Tekereg, mint valami jókora csúszómászó. Jócskán megijedhetett, amikor egykori párttársa, Schmuck Erzsébet zacskóügyi sajtókonferenciát tartott. Hogy tudniillik, legyünk környezettudatosabbak, mint eddig, mert néhány év múlva a tengerekben éppen annyi műanyag szemét lesz, mint amennyi hal. Elég érdekes időzítésű ez a hirtelen aggodalom, a frászt hozhatta Hadházyra: zacskók? Mint egykori zöldpolitikus, nem is gondolhat másra, mint újrahasznosítható anyagból, például papírból készített csomagolóanyagokra. A zacskókat régen a börtönökben ragasztották késszé a gonosztevők. Hadházy kecskefejében, mondjuk, családja földvásárlási ügyletei miatt is megkondulhatott a vészharang.