Tottenhamben mégis csak szép az élet, kilenc Spurs-játékos a keretekben

Az angol csapat Pochettino tizenegyére épül

RR – 2018.07.09. 02:51 –

Azt mondják, nem volt Tottenhamnél boldogabb része Londonnak vasárnap. Hiába építik éppen át a White Hart Lane-t, a környék a Spursé és híveié.

Azoké, akik felettébb büszkék arra, hogy a huszonnyolc év után ismét világbajnoki elődöntőbe jutó angol válogatott kulcsemberei közül Harry Kane, Dele Alli, Eric Dier és Kieran Trippier, valamint az eddig kevesebb szerepet kapó Danny Rose is a klub játékosa. Mi több, a Mauricio Pochettino által dirigált Tottenham egyike annak az öt egyesületnek, amely az elődöntősök közül három válogatottba is ad futballistát. (A másik négy: a Manchester City, a Barcelona, a Chelsea és a Manchester United.) A franciákhoz Hugo Llorist, a belgákhoz Toby Alderweireldet, Mousa Dembélét és Jan Vertonghent. Az elődöntős keretekből válogatva felírható akár a Lloris – Trippier, Vertonghen, Alderweireld, Rose – Dier, Dembélé, Alli – Kane csapatmag, amit ha kiegészítünk a Real Madridba szerződése előtt a Spursben szereplő Luka Modrictyal vagy az ugyancsak horvát és ugyancsak egykori Tottenham-játékos Vedran Corlukával, megérthetjük, miért gondolják úgy Észak-London legveszélyesebb s a legrosszabb bűnözési mutatóval rendelkező kerületében: mégiscsak szép ott az élet.