Visszaerősödhet nemzeti valutánk

Magas maradhat a fogyasztás dinamikája

Putsay Gábor – 2018.06.23. 01:00 –

Gyorsulhat a lakossági fogyasztás, emelkednek a beruházások a Takarékbank elemzése szerint, és a forint is erősödhet.
Az eddigi 4,5 helyett 4,6 százalékra emelte a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Takarékbank, alapvetően a beruházások fellendülésére alapozva.Az elemzésből kiderül, jelentős, 7,5 százalékhoz közeli reálbér-növekedés hatására a fogyasztás dinamikája is magas maradhat, amit a lakossági megtakarítások meredek növekedése is támogat. Az éves átlagos infláció az idén 2,7 százalék lehet, s csak a jövő év közepén érheti el tartósan a háromszázalékos célt. Az elemző szerint a külső gazdasági környezet alapvetően továbbra is javítja a gazdaság növekedési és egyensúlyi kilátásait. Az európai gazdasági kilátások szintén kedvezőek, így idén a bruttó hazai termék (GDP) növekedése az új autóipari kapacitások üzembe helyezésével tovább gyorsulhat.

Bár a külkereskedelemben összességében nem változott az elmúlt hónapokban a növekedési ütem, ez a fogyasztás gyorsulására utal, ami alapvetően meghatározza a GDP emelkedését. Emellett a jelentős reálbér-növekedés hatására szintén magas maradhat a fogyasztás dinamikája, amit a lakossági megtakarítások meredek növekedése is támogat. A háztartások fogyasztása egy év alatt úgy nőtt 5,1 százalékkal, hogy közben a háztartások nettó pénzügyi vagyona 2157 milliárd forinttal bővült. Az előző években elkezdett lakás- és irodaépítések befejezési hulláma az idén várható, de jó részük áthúzódik jövőre is – tette hozzá Suppan Gergely.

Év végére hetven, a jövő év végére pedig 67 százalékra csökkenhet a GDP-arányos államadósság. Suppan Gergely közölte: az elmúlt hónapokban döntően külső események hatására jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, viszont az év végére visszaerősödhet a korábbi 306-315-ös sávba.