Deutsch Tamás: Az uniós intézmények Brüsszelben kezdjék a korrupció elleni harcot

Az Európai Bizottság két, a politikai összeférhetetlenség szabályaiba ütköző megbízást is kötött a Gyurcsány tulajdonában álló Altus Zrt-vel - emlékeztetett a képviselő

MH – 2018.06.14. 13:36 –

Szeretnék emlékeztetni, hogy az Európai Bizottság két, a politikai összeférhetetlenség szabályaiba ütköző megbízási szerződést is kötött az Altus Zrt. vezette konzorciummal egy 2014. március 26-án aláírt keretszerződés alapján.

A bizottság ezzel pártpolitikailag elfogulatlan elemzések elkészítését bízta egy aktív baloldali pártpolitikus tulajdonában álló, és annak felesége által vezetett cégre, aki a megbízásokból származó jövedelméből pártját, a Demokratikus Koalíciót támogathatta – mondta Deutsch Tamás az Európai Parlament plenáris ülésén, ahol a korrupcióról folytattak eszmecserét a jelenlévők.

A fideszes képviselő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy míg a Bizottság a tagállamoktól elvárja, hogy megfeleljenek az egyre szigorúbb közbeszerzési szabályoknak, a saját közbeszerzési eljárásai ugyanakkor lehetővé teszik, hogy egy elvileg független uniós intézmény egy aktív pártpolitikussal szerződjön. A szóban forgó megbízásokkal ráadásul a Bizottság az uniós adófizetők pénzéből megvalósuló tiltott pártfinanszírozást támogatott, ily módon beavatkozva egy tagállam belügyeibe.

„Az uniós intézmények először kezdjék saját maguknál a korrupció elleni harcot, például úgy, hogy nem adnak megbízást egy pártpolitikus cégének” - fogalmazott Deutsch Tamás.