Először lép fel hazánkban az Arcade Fire

A kanadai indie rockcsapat június 17-én játszik a Papp László Budapest Sportarénában

MH – 2018.06.14. 11:43 –

Első magyarországi fellépésére készül az Arcade Fire, napjaink egyik legfontosabb indie rockzenekara. A kanadai formáció június 17-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.

Az együttest két gimnáziumi jóbarát, Win Butler és Josh Deu alapította a 2000-s évek elején. A montreali McGill Egyetemen csatlakozott hozzájuk Régine Chassagne, aki ekkor zenét tanult, és később Winnel szerelembe estek és összeházasodtak.

Josh így emlékezett: „Win és én is gitáron játszottunk. Mindenki gitáron játszott. Nem tudtunk zenét mutatni Régine-nek, de ő mégis igent mondott és csatlakozott a zenekarhoz, nem tudom miért. Lehet, hogy már akkor tetszettek egymásnak.”

További tagokat is az iskolából, a környékükről, vagy a családból verbuváltak, Win öccse is a zenekar tagja. Első felvételeiket is otthonos környezetben, Win családjának farmján vették föl 2002 nyarán.

Első nagylemezük 2004-ben jelent meg Funeral címmel, és az album rögtön Grammy jelölést is kapott Legjobb Alternatív Zenei Album kategóriában, de a szakmai elismerés mellett a közönségnek is tetszett: Kanadában és Nagy-Britanniában is aranylemez lett. Következő albumukhoz (Neon Bilble, 2007) már saját „stúdiót” vásároltak: a felvételek egy használaton kívüli templomban készültek. Harmadik nagylemezük (The Suburbs, 2010) már elnyerte a Grammyt Az Év Albuma kategóriában.

A következő két album (Reflektor, 2013 és Everything Now, 2016) felvételei során olyan producerekkel dolgoztak együtt, mint a daft punkos Thomas Bangalter, a korábban a Coldplay környékén is megfordult Markus Dravs és a Geoff Barrow a Portisheadből. Ennek is köszönhető, hogy a korábbi sokhangszeres, indie-rockos hangzást kissé háttérbe szorítva bátran vegyítenek elektronikus, dance, disco vagy akár reggae stílusokat is.

A zenekar minden tagja több hangszeren is játszik, rengeteg hangszer szólal meg lemezeiken és minden fellépésükön megpróbálják élőben is bemutatni. A koncertjeik hőfokáról pedig mindent elmond, hogy egy alkalommal az egyik tag fellépés közben lépett ki a zenekarból.

Azt is érdemes tudni, hogy minden belépőjegy árából 1€ plus1 alapítvány számlájára kerül, amit eredetileg az Arcade Fire hozott létre a Haiti földrengés áldozatainak megsegítésére, de azóta sok más zenekar is csatlakozott, és a támogatott célok palettája is bővült.