Csatárlelkű hátvéd hadvezéri erényekkel

Portré a spanyol futballválogatott új szövetségi kapitányáról, Fernando Hierróról

Gombos Krisztián – 2018.06.14. 10:48 –

A Spanyol Labdarúgó Szövetség a nap futball témájú hírét szolgáltatta szerdán azzal, hogy mindössze egy nappal a világbajnokság kezdete előtt menesztette a válogatott éléről Julen Lopetegui kapitányt, és a helyére a Real Madrid korábbi legendás játékosát, Fernando Hierrót nevezte ki. A döntés bizonyos szempontból kézenfekvőnek tűnhet, hiszen az 50 esztendős szakember eddig a szövetség sportigazgatójaként dolgozott, így bizonyára tökéletesen ismeri a csapatot. Jelen helyzetben pedig pont egy ilyen emberre van szükség, hiszen pénteken már első meccsét játssza az együttes az oroszországi tornán, ráadásul az Eb-címvédő Portugália ellen. Ugyanakkor Hierro ellen szólhat, hogy vezetőedzőként egyetlen szezon áll mögötte, azt is a másodosztályban töltötte a Real Oviedóval. Miért lehet mégis sikeres, egyáltalán kicsoda Fernando Hierro? Alábbi írásomban megpróbálom bemutatni a Vörös Fúria új főnökét.

Családi indíttatás

hierro leadMélyvíz a javából: Hierro edzői pályafutása legkomolyabb kihívása elé néz a vb kapcsán. Fotó: ReutersA Vélez-Málaga nevű településen látta meg a napvilágot, mégpedig igazi futballistacsaládban: édesapja is játszott, bátyjai, Antonio és Manuel egészen a spanyol élvonalig jutottak, a CD Málaga csapatánál hat éven át szerepeltek együtt. Fernandóban viszont valahogy nem igazán láttak fantáziát a nagyobbik málagai klubnál. Bár 1984-ben leszerződtették, gyorsan vissza is passzolták nevelőegyesületéhez, a Vélezhez, amely jobbára a negyedosztály és a megyei ligák között ingázott. A legkisebb Hierro fivér azonban nem adta fel, tán a neve is kötelezte, hiszen Hierro magyarra fordítva annyit tesz, vas, ő pedig ehhez méltó akarattal küzdött tovább, egészen addig, még meg nem kapta a lehetőséget a szintlépésre.

A Valladolidnál bíztak benne először igazán

Nem is kellett sokat várnia: fiatalabbik bátyja, Manolo 1986 nyarán elhagyta az akkor kieső Málagát az első osztályban vitézkedő Valladolid kedvéért, és hamar a védelem egyik kulcsfigurája lett, fontos szerepet vállalt abban az idény végén a lila-fehérek megőrizték tagságukat a La Ligában. Manolo a sikeres szezon után a klubvezetők figyelmébe ajánlotta öccsét, akik esélyt adtak neki a bizonyításra. Fernando egy pillanatig sem vesztegette az idejét, alig több mint egy hónap alatt felkerült a tartalékok közül az első csapatba. Azonnal ott is ragadt, két idényben 58 meccsen lépett pályára, és annyira jól ment neki a játék, hogy hívta a Barcelona is, végül aztán a Real Madrid csapott le rá.

Madridban vált világklasszissá

Edzőmeccsen sem tudott veszíteni
Győzni akarását remekül illusztrálja az a történet is, amely 1999-ben esett meg vele, már a Real Madrid játékosaként a „Királyiak” svájci edzőtáborában. Hét a hét elleni edzőmeccset játszottak, Hierro gólt szerzett, de John Toschack vezetőedző nem adta meg a találatot les miatt. A futballista annyira felhúzta magát a szerinte igazságtalan döntésen, hogy fogta a labdát, és dühből felrúgta a levegőbe. A mérkőzés végére sem csillapodott le igazán, a sípszó után lerohant a pályáról, az őt megnyugtatni próbáló Toschack felé nyújtott karját meg nemes egyszerűséggel félresöpörte.

A fővárosiaknál is hamar megszilárdította helyét, hol védelem tengelyében alkotott betonbiztos párost Manuel Sanchísszal, hol a középpályán akasztotta meg a riválisok akcióit. Emellett az előrejátékban is jeleskedett: kiválóan lépett fel az támadásokkal, gyakran ő maga vitte fel a labdát, vagy éppen hajszálpontos hosszú labdákkal szolgálta ki a társakat. Ami viszont még sokoldalúbbá tette, hogy az ellenfél kapuja előtt is igen hatékonynak bizonyult. Első két szezonjában elért hét-hét gólja sem mondható rossznak, – pláne a posztját figyelembe véve – 1991/92-ben viszont 21 alkalommal volt eredményes, ezzel második lett a góllövőlistán az Atlético csatára, Manolo Sánchez Delgado mögött. 1992 áprilisában egymaga vágott négyet az Espanyol ellen, Santiago Segurola, az El País szakírója nem hiába írta róla: „védő egy csatár lelkével”

Hierro is hasonlóan látta magát: „Nem úgy gondolkozom, mint egy hátvéd” - mondta, később aztán elmesélte, kitartásának köszönhetően vált kiemelkedővé ezen a poszton is: „Mindent annak köszönhetek, hogy sokat hibáztam, és mindig tanultam belőle. Ha rosszul ment a játék, visszanéztem magam videón, hogy tudjam, min kell javítanom.”

Del Pierót is levette a pályáról

Bár a 90-es évek első felében Cruyff legendás barcelonai Dream Teamjének és a brillírozó olasz csapatoknak az árnyékában nem sok diadal jutott a Realnak, az évtized utolsó esztendei már a Blancókról szóltak: 1997-ben megnyerték a bajnokságot, egy szezonnal később pedig – 32 év kihagyás – után a Bajnokok Ligája-trófeát is magasba emelhették. Hierro alaposan kivette a részét a győzelemből, a döntőben ugyanis a Zidane-nal, Davidsszal, Inzagival, Del Pieróval felálló Juventus gólt sem tudott lőni nekik. A Zebrák egyik legnagyobb csillagát, Alessandro Del Pierót éppen hősünk fogta, tökéletesen: „Hol van Del Piero? Hierro megette!” - énekelték a Real drukkerei a lelátón.

hierro realHierro tábornokként fogta össze a Királyi Gárdát.Fotó: thesefootballtimes.com

Hierróval a soraiban a Madrid még kétszer hódította el a legrangosabb európai klubkupát: 1999/2000-ben és 2001/2002-ben, utóbbi alkalommal már a málagai születésű bekk volt a fehér mezesek kapitánya, megörökölve a karszalagot az előző nyáron visszavonult Manolo Sanchístól.

Sokoldalúsága és hasznos játéka mellett vezetői képességei is nélkülözhetetlenné tették. Korábbi csapattársa és jó barátja, Steve McManaman mondta róla, hogy semmi nem történt a spanyolok öltözőjében az ő hozzájárulása nélkül. Amikor a közelmúltban Zidane edzői kinevezése kapcsán kérdezték az angol középpályást, közölte, Hierróról hamarabb el tudta volna képzelni, hogy a tréneri pályát választja, mint a kopasz gall zseniről. „Hivatalosan persze Del Bosque volt az edzőnk, de ő csendesebb személyiség. Hierro tartotta a beszédeket az öltözőben, kiabált, hajtott bennünket” - nyilatkozta a Marcának McManaman.

Méltatlan búcsú és a légiósévek

Hierro utolsó nagy sikerét a Madriddal 2003-ban érte el, öldöklő küzdelemben végeztek a bajnoki tabella élén, mindössze két ponttal megelőzve a szezon meglepetéscsapatát, a Real Sociedadot. Hierrónak azonban nem volt maradása. A Figo, Zidane és Ronaldo után újabb világsztárok megszerzésében mesterkedő Florentino Pérez koncepciójába fértek bele, de legalábbis másodlagosak voltak az olyan kevésbé látványosan játszó és nem túl nagy marketingértékű, ámde taktikailag kulcsfontosságú futballisták, mint Claude Makelele, vagy épp Hierro. Utóbbi ráadásul már korábban is kihúzta a gyufát az elnöknél. A sportvezető 2000-ben, Fernando Redondo eladása után rövid időn belül Morientest is megpróbálta értékesíteni, erre Hierro azt találta mondani főnökéről, hogy úgy kezeli a játékosokat, mint a jószágokat szokás a piacon. Eleve nem volt tehát túl jó a viszonyuk, aztán amikor Pérez 2003 nyarán a bajnoki arany megszerzését követően menesztette Del Bosquét, a helyzet végképp tarthatatlanná vált: több játékos – például McManaman, Morientes és Hierro – egyértelműen kiállt a bajuszos mester mellett, ami miatt menniük kellett a Bernabéuból.

A csapatkapitány 14 évnyi szolgálat, 5 La Liga-siker és három BL-győzelem, 439 bajnoki meccs és 102 gól után elhagyni kényszerült a Real Madrid kötelékét. Egy idényt töltött Katarban az al-Rajjannál, majd még egy utolsó szezon erejéig visszatért Európába: a Bolton Wanderers ajánlatára bólintott rá. Angliában is megállta a helyét, sőt, a szurkolók imádták, a csapat menedzsere pedig úgy fogalmazott, ő a klub történetének legjobban passzoló játékosa, ő azonban 2005 májusában végleg lezárta sportolói pályafutását.

hierro spanyolHierro (balra) és Damien Duff küzd a labdáért a 2002-es világbajnokságon. Fotó: egypttoday.com

A Vörös Fúriában

A nemzeti csapat mezét összesen 89 alkalommal ölthette magára, három világbajnokságon (1994, 1998, 2002) és egy Eb-n (1996) lépett pályára, a 2002-es japán-koreai közös rendezésű viadal álomcsapatába is bekerült. Válogatott fellépésein 29 találat fűződik a nevéhez, ennél többet csak három csatár, Villa, Raúl és Torres, valamint a támadó középpályásként és szélsőként bevethető David Silva tudott elérni címeres dresszben.

A pályán kívül

Első vezetői megbízatását 2007 őszén kapta, szeptemberben nevezték ki a spanyol válogatott sportigazgatójának. Négy évig töltötte be a posztot, a csapat ezalatt Európa- majd világbajnok lett. 2011-ben visszatért szűkebb pátriájába: a katari olajpénzekből alaposan megerősített Málaga CF-nél hasonló szerepkörben tevékenykedett, mint korábbi állomáshelyén. A kék-fehérek történetük legjobb eredményét produkálva 4. helyen zártak a bajnokságban, jogot szerezve a BL-indulásra, Hierro mégis továbbállt egyetlen esztendő után. 2014-ben visszatért a Real Madridhoz, Carlo Ancelotti vezetőedző kérte fel segítőjének. A szezon végén az olasz trénernek megköszönték a munkáját, s nem sokkal később Hierro is a távozás mellett döntött. 2016-ban kapott lehetőséget először vezetőedzőként, mégpedig a spanyol másodosztályú Real Oviedo kispadján, ám ez a kaland is meglehetősen rövidre sikerült: miután nem tudta följuttatni az alakulatot az élvonalba, 2017 júniusában új munka után kellett néznie. Túl sokáig azért nem unatkozott, tavaly novemberben ismét felkérte sportigazgatónak a hispán szövetség, mostani kinevezéséig ebben a minőségében segítette a Vörös Fúriát.