Elmérgesedett a Merkel-Seehofer menekültügyi vita

A vita miatt megszakították a Bundestag ülését

MH/MTI – 2018.06.14. 10:30 –

Elmérgesedett csütörtökön Angela Merkel német kancellár és belügyminisztere, Horst Seehofer vitája a menekültügyi szabályozásról, az egyre súlyosabb konfliktus miatt megszakították a szövetségi parlament (Bundestag) ülését, és sajtóértesülések szerint a belügyminiszter kilátásba helyezte, hogy a kormányfő hozzájárulása nélkül valósítja meg terveit.

Horst Seehofer, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke szerint meg kell tagadni a belépést a határon a menedékkérők bizonyos csoportjaitól, elsősorban azoktól, akiket máshol már nyilvántartásba vettek, vagy elkezdték menedékjogi eljárásukat.
Angela Merkel, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke ezt ellenzi, szerinte egyoldalú, nemzeti intézkedések helyett EU-s szintű szabályozást kell kidolgozni.

A vita miatt megszakították a Bundestag ülését, és a pártszövetség közös frakciójának tagjai külön-külön kezdtek tanácskozni. Horst Seehofer a CSU-s képviselők megbeszélésén jelezte, hogy szükség esetén, megállapodás híján készen áll terveit miniszteri utasítás formájában, a kancellár támogatása nélkül átültetni a gyakorlatba, ha megkapja ehhez pártja elnökségének támogatását a testület hétfői ülésén.

Mindkét pártvezetőt támogatja saját pártja

Merkel is és Seehofer is támogatást kapott saját pártjától, kompromisszum egyelőre nem körvonalazódik.

Alexander Dobrindt, a pártszövetség közös Bundestag-frakciójában dolgozó CSU-s képviselők vezetője tanácskozásuk után elmondta, hogy "száz százalékosan" támogatják Horst Seehofer úgynevezett menekültügyi mestertervét.
Az elnökség hétfőn Münchenben ugyancsak megerősíti majd ezt az álláspontot, Horst Seehofert így pártja teljes támogatásával hajthatja végre mindazt, ami belügyminiszterként a felelősségi körébe tartozik - utalt Alexander Dobrindt arra, hogy a tárcavezető akár a kancellár egyetértése nélkül is utasíthatja a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrséget a szigorítások bevezetésére.

A német sajtó értelmezése szerint a CSU ezzel ultimátumot adott a kancellárnak, kilátásba helyezte, hogy támogatása nélkül is elrendeli a határigazgatási szigorításokat.

A CDU-s képviselők tanácskozásáról kiszivárgott információk szerint a többség a támogatásáról biztosította Angela Merkelt, aki két hét türelmet kért képviselőtársaitól az ügy általa helyesnek tartott rendezésére. 

A kancellár úgy látja, hogy egyoldalú, nemzeti intézkedések helyett uniós szintű szabályozás keretében kétoldalú megállapodásokat kell kötni a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagállamokkal azoknak a menedékkérőknek a visszafogadásáról, akiknek regisztrációja már megtörtént, illetve akiknek menedékjogi eljárása már megkezdődött az adott tagállamban, de mégsem akarnak ott maradni, hanem továbbutaznak Németországba.

Ezek a megállapodások megkérdőjelezhetetlen jogi alapot adnának arra, hogy a német határon megtagadják a belépést az érintett menedékkérőktől, és így már be lehet vezetni a Horst Seehofer által sürgetett szigorításokat. A kancellár reményei szerint a megállapodásokat meg lehet kötni a következő két héten és a június 28-án kezdődő EU-csúcson.

Végjátékról beszél a bajor miniszterelnök

A bajor tartományi párt Bundestag-képviselőinek tanácskozáson vendégként részt vett Markus Söder bajor miniszterelnök, aki ugyancsak sajtóértesülések szerint hangoztatta, hogy elkezdődött a "végjáték" a testvérpártok menekültügyi vitájában.

Az Augsburger Allgemeine című bajor lap szerint az is szóba került, hogy meg kell fontolni a frakciószövetség felmondását. 
"Nem sok hiányzik a szakításhoz" - mondta a lapnak a tanácskozás egyik résztvevője.

Merkel időt kér

 

A közös frakció nagyobbik, CDU-s részének tanácskozásáról kiszivárgott információk szerint Angela Merkel támogatást és két hét türelmet kért képviselőtársaitól. Kiemelte, hogy a június 28-án kezdődő EU-csúcson kell kiharcolni a közös, európai válaszokat a nemzetközi migráció kérdéseire, és kétoldalú megoldásokat kell kötni a menedékkérők visszafogadásáról azokkal a tagállamokkal, amelyekben a Németországba érkező menedékkérők beléptek az EU területére.

Ezek a kétoldalú megállapodások alkotják Angela Merkel kompromisszumos javaslatának lényegét. A kancellár és Horst Seehofer szerda késő este két és fél órán keresztül tárgyalt a határigazgatás szigorítása körüli nézeteltérésről. 

Német lapok értesülései szerint a kancellár áthidaló megoldásként javasolta, hogy egyelőre ne változtassanak a válság elmélyülése idején, 2015-ben bevezetett gyakorlaton - miszerint mindenkit beengednek az országba, ha a határon azt mondja, hogy menedéket akar kérni, függetlenül attól, hogy vannak-e papírjai, és regisztrálták-e más tagállamban.     Szerinte a nemzeti szintű intézkedések előtt egy európai uniós szabályozás keretei között kétoldalú megállapodásokat kell kötni a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagállamokkal azoknak a menedékkérőknek a visszafogadásáról, akiknek menedékjogi eljárása már megkezdődött az adott tagállamban, de mégsem akarnak ott maradni, hanem továbbutaznak Németországba.

A kancellár szerint ezek a megállapodások megkérdőjelezhetetlen jogi alapot adnának arra, hogy a német határon megtagadják a belépést az érintett menedékkérőktől, és így már be lehet vezetni a Horst Seehofer által sürgetett szigorításokat.

A CSU elutasította Angela Merkel javaslatát, amelyet Markus Söder egy csütörtöki nyilatkozatában félmegoldásnak nevezett. Hozzátette, hogy a berlini vezetésnek "a hazai lakosságra is gondolnia kell, nem mindig csak Európára".

Megfigyelők szerint a 2015 óta változó intenzitással zajló konfliktus elmérgesedése nem választható el attól, hogy Bajorországban októberben helyi törvényhozási (Landtag-) választásokat tartanak, és a CSU támogatottsága gyengül. 

A legutóbbi mérések szerint a 40 százalékos szint közelébe süllyedt, ami azzal fenyeget, hogy elveszíti abszolút többségét a tartományi parlamentben. A német és a bajor politika új, a CSU-tól jobbra álló szereplője, az Alternatíva Németországnak (AfD) választói támogatottsága viszont emelkedik, 13-14 százalék körül van, és a jelek szerint a CSU a migrációs válság eddigi kezelésének éles bírálatára építő vetélytárs felvetéseinek átvételével próbálja stabilizálni magát.