Handó: Senki nem mondhatja meg, milyen ítéletet hozzon a bíró

Hat év alatt tizenkét év munkáját végezték el a magyar bíróságok, radikálisan csökkent az elhúzódó ügyek száma, költségvetésük pedig a duplájára nőtt – mondta az OBH elnöke

Baranya Róbert – 2018.06.14. 02:16 –

Visszautasította az Országos Bírói Tanács (OBT) vádjait a vezetői pályázatok eredménytelenné nyilvánítása kapcsán Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, szerinte jelzésértékű, hogy a tanács tagjainak több mint fele mondott már le. Úgy látja, a bíróságok hat év alatt tizenkét év munkáját végezték el.

Handó Tünde 20180614 A magyar bíróságok az európai uniós igazságügyi eredménytáblán újra az élvonalban végeztek – mutatott rá az Országos Bírósági Hivatal elnöke (Fotó: Hegedüs Róbert)

Az új perrendtartás és a hatáskörök átalakítása miatt a korábban százhúsz fős közigazgatási bírói létszámot több száz főre emelték, ezért a tervezett új felsőbíróság létrehozása humánerőforrás szempontjából nem okoz majd gondot – mondta egy tegnapi háttérbeszélgetésen Handó Tünde, az OBH elnöke, aki ugyanakkor lapunk kérdésére hangsúlyozta, hogy egy új szervezeti egység létrehozásához idő kell. A hivatal vezetője az elmúlt időszakkal kapcsolatban hangsúlyozta, a magyar bíróságok az európai uniós igazságügyi eredménytáblán újra az élvonalban végeztek. Handó szerint hat év alatt tizenkét év munkáját végezték el, radikálisan csökkent az elhúzódó ügyek száma, a bíróságok költségvetése pedig a duplájára, hatvankilencről száznegyvenmil­liárd forintra nőtt.

Az OBH elnöke a Magyar Hírlap kérdésére az OBT-vel fennálló konfliktusról kifejtette, a törvény egyértelműen kimondja, hogy a bírói tanácsnak mely bírósági szintről hány taggal kell rendelkeznie, azonban a sorozatos lemondások miatt ennek a feltételnek nem tesz eleget, ezért szerinte a testület törvénytelenül működik. Jelzésértékűnek nevezte, hogy a januárban megalakult új OBT-ben huszonhét tagból, illetve póttagból tizenhét mondott már le. Emlékeztetett a bírósági elnökök közleményére, amelyben a vezetők szintén bírálták a tanács tevékenységét. A testületben jelenleg olyan személyek ülnek, akik egyéni érdekeik vagy sérelmeik által vezetve, kizárólag olyan kérdésekkel vagy témákkal foglalkoznak, amelyeknek nincs közük a bírósági szervezethez – mondta Handó. Hozzátette, a jelek szerint azt is megtehetik, hogy testületi felhatalmazás nélkül kirohannak egy az Európai Bizottság által közvetlen anyagi támogatásban részesülő uniós szervezethez (Európai Igazságügyi Tanácsok Hálózata – a szerk.), és anélkül, hogy egyáltalán elkezdődött volna a vita a közigazgatási felsőbíróságról, a szervezet beavatkozását kérik. Mindezt pedig a hazai médiumokból kell megtudnunk – tette hozzá. Azt sem tartja elfogadhatónak, hogy ezek után külföldi újságírók a lemondott OBT-tagokat zaklatják.

A bírói tanács által kifogásolt vezetői pályázatok kapcsán hangsúlyozta, 2017-ben kétszázhetvennégy pályázatból mindössze tizenöt volt eredménytelen. Hét döntésről lehet vitát nyitni, ám akkor sem lehet kijelentetni, hogy törvényellenes a kinevezési gyakorlat – szögezte le. Handó szerint a bírói függetlenség lényege, hogy senki nem mondhatja meg, milyen ítéletet hozzon a bíró. De hogy egy adott bíróságon bejárjanak a tárgyalásokra a bírók, hogy nyolc hónap alatt írásba foglaljanak egy ítéletet, az nem a függetlenség, hanem a felelőtlenség kategóriája – utalt például a Budaházy-ítélet kapcsán a Fővárosi Törvényszék elnöki pályázata kapcsán kialakult vitára az OBH elnöke.