Felélte a Jobbik az adománypénzt

Vona Gábor most tanácsadóként segíti az adósságtengerben fürdő pártot, de arra nem kaptunk választ, hogy tagja-e ő is a havi „négyszázezres” szakértők illusztris klubjának

Pálfy Dániel Ábel – 2018.06.11. 00:53 –

A Jobbiknak több mint háromszázmilliót kell befizetnie a költségvetésbe, a postának is tartozik hatvanmillióval, ennek ellenére felélte az ÁSZ-bírságra szimpatizánsaitól gyűjtött pénzt. Novák Előd szerint ráadásul négyszázezres fizetéseket osztogat a pártvezetéshez lojális politikusainak.

Jobbik 20180611 Két ősjobbikos persona non grata a cukisodó pártban. Novák Előd és Dúró Dóra is követi a pártból kizárt Toroczkai Lászlót (Fotó: Hegedüs Róbert)

A Toroczkai László kizárása után elindult kilépési hullám mellett – amelynek során ismert politikusok, Dúró Dóra és Novák Előd, vidéki vezetők, sőt teljes alapszervezetek hagyták ott a pártot – súlyos pénzügyi válság is sújtja a Jobbikot.

A párt ellen korábban az Állami Számvevőszék tiltott vagyoni hozzájárulás elfogadása miatt kezdeményezett eljárást, amelynek során ennek teljes összegét, háromszázharmincmillió forintot kell befizetnie a költségvetésbe, és ugyanekkora összeget vonnak le a párt költségvetési támogatásából. A Jobbik akkor gyűjtésbe kezdett, támogatóiktól több mint százmillió forintot kapott. Emellett a Magyar Postának is hatvanmillió forinttal tartozik a kam­pányanyagai terjesztéséért, s a tar­tozás rendezésére halasztást kért.

Ezért is volt meglepő, hogy a Jobbik elnöke, Sneider Tamás, Szabó Gábor pártigazgató és Sövegjártó Kristóf, Vona Gábor korábbi tanácsadója a választási bukás után megpróbálta rávenni a Jobbik elnökségét, hogy a pártkasszából, illetve az Alfahíren rendezett nyilvános gyűjtésből pénzzel segítse a balliberális Együtt vezetőit. Mindezt a pártból azóta kizárt Toroczkai László hozta nyilvánosságra a Facebookon.

Toroczkai lapunknak azt is elmondta, alelnökként személyes pénzügyi felelőssége volt, mégsem lehetett rálátása a párt pénzügyei­re, hiába kérte ki többször az erre vonatkozó adatokat. Novák Előd, aki Toroczkai kizárása után szintén kilépett a pártból, korábban a Face­bookon azt írta, a Jobbik a csődközeli helyzet ellenére nem az ÁSZ-bírságra fordította a támogatóktól összegyűjtött pénzt, és nem is fizette vissza az adományozóknak, hanem „felélte”.

Arról is beszámolt, a Jobbik négy, a ciklus végével mandátumát elvesztő képviselőjének a még három hónapig végkielégítésként folyósított, teljes mértékű tiszteletdíja mellé a párt alapítványa nettó négyszázezer forintos juttatást ad „szakértésért”.

„Szerintem inkább hallgatásért” – tette hozzá a politikus, aki szerint a pártvezetés a közösség pénzét használja hatalomtechnikai célokra, és a hozzá lojális politikusoknak juttat így pénzt.

„Ugyanígy kap mandátumának több mint négy évvel ezelőtti megszűnése óta folyamatosan Pörzse Sándor még több pénzt, lényegében teljes képviselői fizetést, hol a frakciótól, hol a pártalapítványtól, miközben az érdemi munkavégzését mindenki láthatja, hogy mi…” – írta Novák Előd.

A politikus szerint ez elfogadhatatlan, de rávilágít, hogy miért támogatják a pártvezetést olyan sokan a képviselőik közül, s hogy miért távolodik el a frakció a párttól.

Hasonlóról számolt be Dúró Dóra is, aki lapunknak már kilépése után azt mondta, a tisztújításon szavazó küldöttek közül többek a Jobbiktól kapják a fizetésüket, többen a frakció tagjai, s ez érdemben hozzájárulhatott ahhoz, hogy végül a korábbi pártvezetés emberei nyerték el a vezető pozíciókat.

Nem tisztázott a választási kudarc után lemondott pártelnök, Vona Gábor szerepe sem, róla a jelenlegi pártvezetés azt mondta, tanácsadóként segíti a Jobbikot. A párt sajtóosztályát ezért megkérdeztük arról, hogy Vona betölt-e bármilyen hivatalos pozíciót a Jobbikban, kap-e fizetést, és ha igen, mekkora ennek az összege, ám választ egyelőre nem kaptunk.