Trump mégis találkozna Kim Dzsongunnal

Ismét személyesen tárgyaltak Panmindzsonban a két Korea vezetői

MH-összeállítás – 2018.05.28. 01:01 –

Áprilisi csúcstalálkozójuk után szombaton újból személyesen tárgyalt egymással Kim Dzsongun észak-koreai vezető és Mun Dzsein dél-koreai elnök – közölte a szöuli elnöki hivatal. Tájékoztatása szerint a két országot elválasztó demarkációs vonalon lévő Panmindzsonban tartott, előre be nem jelentett találkozón a két politikus az áprilisi nyilatkozatukban foglaltakról egyeztetett, valamint az észak-koreai vezető és az amerikai elnök közötti esetleges találkozóról is tárgyalt.

Kim Dzsongun az eredeti tervek szerint június 12-én Szingapúrban találkozott volna Donald Trumppal, az amerikai elnök azonban múlt csütörtökön lemondta a csúcsértekezletet. Ezt követően pénteken Trump közölte, hogy „nagyon gyümölcsöző” megbeszélések folynak Phenjannal a találkozó megtartásáról. Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésében leszögezte, ha megtartják a tervezett csúcsértekezletet, akkor arra valószínűleg az eredeti időpontban és helyszínen kerül sor.

A két Korea vezetőinek szombati, panmindzsoni találkozóján a KCNA észak-koreai hírügynökség szerint Kim „eltökélt szándékát” fejezte ki, hogy az eredeti terveknek megfelelően, június 12-én akar találkozni Trumppal. A KCNA hozzátette, Kim és Mun megállapodott, hogy a két Korea között magas rangú találkozót tartanak június 1-jén. Ezeket a megbeszéléseket Phenjan a közös amerikai–dél-koreai hadgyakorlat miatt korábban felfüggesztette.

Mun Dzsein a találkozó utáni tájékoztatóján beszámolt arról, hogy a phenjani rezsim vezetője megerősítette elkötelezettségét a Koreai-félsziget „teljes” atomfegyver-mentesítése mellett. A dél-koreai elnök szerint ugyanakkor Kim aggodalmát fejezte ki, hogy országa megbízhat-e az Egyesült Államoknak az ellenségeskedés beszüntetésére és biztonsági garanciák szolgáltatására vonatkozó ígéretében, ha ténylegesen lemond az atomfegyverekről.