Bogár LászlóTávol Afrikától (2)

Tévedés, hogy a globalizáció segítségével uniformizált emberiség „modulszerűen” működik

Bogár László – 2018.05.22. 00:38 –

Az előző rész utolsó szakasza arról szólt, hogy Afrika és Európa népessége a 17. századot megelőző időkben nagyjából mindig egyforma volt, külön-külön a Föld népességének egyhatodát tette ki. Aztán viszont 1900-ra óriási különbség alakult ki, Európa huszonöt, ám Afrika mindössze hét százalékot tett ki. Az ezredfordulóra, egészen pontosan 1999-re, amikor a Föld népessége elérte a hatmilliárdot, a két kontinens népességszáma már újra azonos, de az 1650-es száz-száz millióval szemben már ennek a nyolcszorosa, arányuk a Föld össznépességén belül tizenhárom százalék körül van.

És ami azóta történik, és különösen az, ami a 21. század során történni fog, egyre vészjóslóbb forgatókönyveket rajzol fel. Az ENSZ demográfiai becslése szerint Afrikának a világ össznépességén belüli aránya akár a negyven százalékot is elérheti 2100-ra, míg Európa aránya valószínűleg négy százalék körüli szintre csökken. Vagyis kétszáz év alatt, 1900 és 2100 között Afrika népességaránya csaknem a hatszorosára nő, míg Európa részesedése hatodára csökken.

És ez a brutális átrendeződés úgy megy végbe, hogy közben Európa termékenységi mutatói legfeljebb 1,5 körül alakulnak, míg Afrikáé, amely most hat(!) körül van, legfeljebb három(!) körüli szintre csökken 2100-ra. Afrika népessége a rákos burjánzásra emlékeztető kezelhetetlenséggel növekszik, egyre mélyebb nyomorba taszítva az ott élőket. Így az egy főre eső anyagi gazdagságban a mostani hússzoros különbségek még növekedhetnek is.

Nem kell ahhoz különösebb demográfiai, illetve közgazdaság-tudományi jártasság, hogy felfogjuk, ebből így csak mindent romba döntő anarchia és káosz, a két kontinens kölcsönös egymást elpusztítása származhat. Ne legyen semmilyen illúziónk, senki nem tudja ma megmondani, hogy az a „fekete doboz”, ami a mai Afrika, miként működik, és milyen állapotban van. Hogy nem mentek-e végbe olyan végzetesen visszafordíthatatlan torzulások ennek az Afrika nevű komplex rendszernek a mélyszerkezetében, amelyek már semmilyen módon sem fordíthatók vissza.

Ezeknek a vészjósló degenerációs folyamatoknak egyike az a tény, hogy Nigerben, Csádban és a fekete-afrikai országok többségében a népesség átlagéletkora 15-16 év. A megállíthatatlanul „tenyésző” népesség kontrollálhatatlan burjánzásának egyik kézenfekvő oka az, hogy 14-15 éves lánygyerekek tízmilliói szülnek, akárcsak ennek nyomán nagymamává váló anyukáik – gyerekek tízmillióit a semmibe. Az egyre szaporodó népesség döntő többségével az elemi megélhetést sem ígérő falvak nem tudnak mit kezdeni, ezért iszonyú sebességgel növekszenek a még inkább kontrollálhatatlanná váló városszörnyetegek.

Az ENSZ szakértői szenvtelenül beleírják prognózisaikba, hogy például Lagos és Dar es-Salaam (Nigéria és Tanzánia legnépesebb városa) lakóinak száma 2100-ban kilencven-, illetve nyolcvannyolcmillióra nő. De vajon fel tudjuk-e egyáltalán fogni, azt a semmihez sem hasonlítható infernót, ami már a mai több mint tizenkétmilliós Lagosban és a hatmilliós Dar es-Salaamban is kialakult, és ennek nyomán a kilencven- és nyolcvannyolcmilliósban ki fog? Aligha!

Tehát nemcsak a megoldás reményét felcsillantani képes straté- giai megoldás nincs, de még a helyzet elemi szintű kezelésére való képesség is álom csupán. Már csak azért is, mert ehhez előbb egységes értelmezési keret és fogalomkészlet kellene. Ám ezt csak akkor tudnánk kidolgozni, ha volna valóságos párbeszéd, amihez viszont a felek közötti kölcsönös bizalom és jó szándék elengedhetetlen. Elengedhetetlen, de egyelőre nemcsak hogy nyoma sincs, de nem is arrafelé halad káoszba süllyedő világunk.

A fehér ember persze joggal érez bűntudatot a fekete kontinenssel szemben. De e bűntudatától való megszabadulását nem hamis úton kellene keresnie, mert ez csak súlyosbíthatja a már így is éppen elég súlyos helyzetet. Bármennyire kényes kérdés is ez, legelőször azzal kellene szembesülnie az európai fehér embernek, hogy valójában ő is eszköz, sőt fegyver volt a „nagy földrajzi felfedezések” idején, ugyanannak a „nem létező” globális pénzhatalmi szuperstruktúrának az „ügynöke”, amely most őt magát (mármint az európai fehér ember maradékát) zúzza szét e kierőszakolt migrációval. És itt jutunk vissza a kiindulóponthoz, ahhoz, hogy az egész kérdéskör uralkodó globális elbeszélési módja miért végzetesen hibás, és alkalmatlan arra, hogy segítségével a probléma megoldható legyen.

Nos, legfőképpen azért, mert abból a végzetes tévedésből indul ki, hogy a nyugatias globalizáció segítségével sikeresen uniformizált emberiség „modulszerűen” működik. Vagyis ha például Niger vagy Csád tetszőlegesen összeverődő embertömegét modulként kihúzom, s Veszprémben, Szolnokon vagy Debrecenben bedugom, akkor az minden nehézség nélkül, zavartalanul működik majd. Tehát hogy semmi akadálya a két kontinens „spontán kiegyenlítődésének”, hisz jól „kiegészítik egymást”, Európában anyagi bőség és „demográfiahiány”, Afrikában viszont anyagi hiány és demográfiai bőség van, tehát egyszerűen csak „össze kell szervezni” a két „objektumot” és mindenki „jól jár”.

Nagyon nehéz elhinni, hogy a világ meghatározó uralmi struktúráinak reprezentánsai ezt valóban komolyan elképzelhetőnek tartják. Vagy végzetes tudatlanság, vagy végtelen cinizmus jellemzi mindazokat, akik képtelenek ennek az abszurditásnak a belátására. Márpedig amíg ez nem történik meg, addig bizonyosan távol leszünk Afrikától.