Pentagon: A jövőben is hasonló módon rendezik meg a Dél-Koreával közös amerikai hadgyakorlatokat

A háttérben folytatódnak a Trump-Kim találkozó előkészületei

MH/MTI – 2018.05.17. 20:55 –

Észak-Korea tiltakozása ellenére a jövőben is hasonló módon rendezik meg a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokat - közölte csütörtökön a Pentagon.

Dana White, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nincs szó arról, hogy a jövőben kisebb méretekben rendeznék meg a közös hadgyakorlatokat, hogy ezzel segítsék a tárgyalásokat.

Észak-Korea szerdán azzal fenyegetett, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nem vesz részt a június 12-ére tervezett szingapúri csúcstalálkozón Donald Trump amerikai elnökkel, ha Washington továbbra is azt várja tőle, hogy egyoldalúan adja fel nukleáris arzenálját.

Donald Trump amerikai elnök újságírók előtt  úgy fogalmazott: "ha meglesz a találkozó Kim Dzsong Unnal, akkor meglesz, ha nem, akkor megyünk tovább ". Trump szerint  az észak-koreai vezető talán nem is akar találkozni vele. A kommunista vezetés egyelőre nem tájékoztatta szándékairól Washingtont - tette hozzá.  Az amerikai elnök szerint amennyiben Kim Dzsong Un lemond nukleáris fegyvereiről, úgy "rendkívül erős védelmet fog kapni".

A Fehér Ház időközben közleményében tudatta, hogy folytatják a csúcstalálkozó előkészületeit. "A mi részünkről semmi sem változott" - jelentette ki Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője. "Ez egy meghívás volt Észak-Korea részéről, amit mi elfogadtunk, s folytatjuk az előkészületeket" - tette hozzá. Phenjan megítélése szerint a most zajló manőver nem más, mint az Észak-Korea elleni invázió főpróbája.

Mark Fitzpatrick, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) nevű tekintélyes londoni hadászati elemzőműhely atomfegyverzet-korlátozási kutatási programjának igazgatója szerdán összeállított tanulmányában kifejtette: véleménye szerint nem önmagában a május 25-éig tartó légi hadgyakorlat dühítette fel Észak-Koreát, hanem a gyakorlatban részt vevő repülőgépek típusa. 

A manőverre érkező száz repülőgép között ugyanis a tervek szerint B-52-es hadászati bombázók és F-22-es "lopakodó" technológiájú harci gépek is jelen lennének. Fitzpatrick szerint Észak-Korea mindig dühödten reagál, ha ilyen repülőgépek megjelennek a térségben, a B-52-esek esetében a típus nukleáris csapásmérő képessége miatt, az F-22-esek esetében pedig azért, mert ezek a gépek képesek precíziós, a rezsimet "lefejező" csapások végrehajtására.

Az IISS vezető szakértőjének értesülése szerint az észak-koreai tiltakozás után amerikai források kilátásba helyezték, hogy - jóllehet az F-22-esek már bekapcsolódtak a légi manőverekbe - a B-52-esek esetleg mégsem vesznek részt a hadgyakorlaton. Mark Fitzpatrick szerint "ez bölcs döntés lenne".