Mendrey utóvédharca amortizálja a PDSZ-t

„Arra kényszerülünk, hogy kivigyünk információkat, amelyek nem teszik számára lehetővé, hogy méltósággal távozzon”

Korompay Csilla – 2018.05.17. 03:46 –

Január eleje óta mást se csinálsz, csak kapaszkodsz a tisztségedbe, a tisztújítást próbálod megakadályozni, rombolsz, mocskolsz, amerre jársz – írták a menesztett elnöknek

Mendrey-LászlóMendrey László az elmúlt években szinte állandó résztvevője volt a demonstrációknak. A PDSZ nemcsak az oktatásügyben szervezett tüntetéseket támogatja, hanem például a civiltörvény ellen is tiltakozik (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
A pedagógus-szakszervezet volt vezetőjének hívei és az őt nemrég leváltó belső ellenzék még abban sem ért egyet, hogy i-vel vagy y-nal kell-e írni az exelnök nevét. Miközben a két tábor egymást sértegeti, tovább apad a korábban sem túl magas taglétszám, pedig a PDSZ már így is költségvetési gondokkal küzd.

Többször írtunk már a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetén (PDSZ) belüli feszültségekről, amelyek oda vezettek, hogy az április 14-én tartott rendkívüli tisztújító kongresszus leváltotta elnöki tisztségéről Mendrey Lászlót és az Országos Választmányt, és Szűcs Tamást, a szakszervezet Borsod megyei ügyvivőjét választotta ügyvezető elnökké egy évre. Ezután Mendrey korábbi iskolájának PDSZ csoportja nyílt levélben tiltakozott az „etikátlan eljárás” ellen, hosszan sorolva a volt elnök elévülhetetlen érdemeit. Válaszában Szűcs felidézte, hogy az elnök visszahívását megelőzően az országos választmány tizennégy tagjából kilenc lemondott, mivel már nem tudott együtt dolgozni Mendreyvel.

Úgy tűnik azonban, a tisztújítás nem oldotta meg a problémákat, a minap a Népszavának Szűcs Tamás arról beszélt, az elmúlt nyolc évben jelentősen csökkent a taglétszám, s ezzel a tagdíjbevétel. A költségvetési gondokkal csak Mendrey leváltása után szembesültek, s most megszorításokat terveznek, például elvetik a leváltott elnök új, nagyobb budapesti irodára vonatkozó tervét, az ügyintéző testület tagjai közül pedig már többen lemondtak tiszteletdíjukról. Megoldást azonban szerinte csak a tagság bővülése jelentene, amire azonban a nyilvánosság előtt folytatott viták miatt mind kevesebb esély van. Korábban közöltük, a PDSZ taglétszáma a 2014-es reprezentativitási adatok szerint 2690 fő (volt), ami a pedagógusok 0,57 százalékát jelenti.

A szakszervezeten belüli csatározásokról ízelítőt adhatnak a PDSZ közösségi oldalán olvasható kommentek. Valaki már a Pedagógusok Szakszervezetével való egyesülést javasolta, más úgy fogalmazott, „majdnem beleléptem 3 éve ebbe az izébe, jó, hogy végül mégsem”. Éles vita alakult ki a PDSZ pécsi ügyivője, Nagy Erzsébet és Mendrey László, illetve az őket támogatók között, például a leváltás jogszerűségét illetően. Menderyék nem fogadják el, hogy „23 random előbányászott wannabe-celeb” dönthet az elnök visszahívásáról (a wannabe az angol „want to be” kifejezés szleng változata, lekicsinylő kifejezés azokra, akik elszántan törekednek olyanná válni, amihez képességeikkel, jártasságukkal, tudásukkal nem érhetnek fel). Nagy Erzsébet erre úgy reagál: „nyilvánosan égeted magad”.

Egy hozzászóló az objektivitást kéri számon, „egy szakszervezeti vezető szíveskedjen kellő távolságot tartani az ellenzékkel is, amellett, hogy napi 24 órában a kormány bűneit ostorozza”. Nagy Erzsébet pedig a nyílt levéllel, „lejárató írással” kapcsolatban közli, „ez nem szolgálja a PDSZ érdekeit, de a leváltott elnökét sem, mert így arra kényszerülünk, hogy kivigyünk olyan információkat, amelyek nem teszik számára lehetővé, hogy méltósággal távozzon”. Majd egy válaszában kifejti: „nem ismered, hogy a PDSZ-en belül hogyan alakultak a döntések, milyen volt a vezető testületen belüli információáramlás, a képviselet, mennyi időt és munkát sikerült ráfordítani fajsúlyosabb kérdésekre. Ennél konkrétabban nem fogom nyilvánosság előtt megírni azt, amiért többen kijelentettük, hogy ebből elég. (…) Nem puccs volt itt, hanem egy régóta húzódó, és egyre elviselhetetlenebb helyzet, amelyet ő úgy akart megoldani, hogy megakadályozza annak a testületnek az összehívását, amely a tisztségviselők visszahívásáért és választásáért felelős.” Továbbá a „székébe kapaszkodó Mendreit” emleget, amire kijavítják, hogy a volt elnök nevét y-nal kell írni, erre visszavág, hogy „Mendrei neve i-vel írandó hivatalosan, én nem használnám a művésznevét, de ez tényleg részletkérdés, amúgy volt ebből is kellemetlenségünk, de ez tényleg nüansz.”

Egy másik megjegyzés szerint a PDSZ már két éve nem működött, „minden energia arra a küzdelemre fordítódott, hogy Mendrei ne képzelje királynak magát”. Felvetődik az is, hogy mivel Mendery nem fogadja el a tisztújítás jogszerűségét, „sokba fog kerülni, hogy egy éven át két elnököt kell fizetni, ráadásul a mandátumot ki nem töltött elnöknek valószínűleg végkielégítés jár”. A „bukott elnök” is beszáll a vitába, puccsot emleget és ismét azt fejtegeti, a szakszervezet taglétszámához képest elenyésző azon küldöttek száma, akik megszavazták az ő visszahívását.

Válaszában Nagy Erzsébet leszögezi: „szó sincs puccsról, sokkal inkàbb egy alapszabály adta lehetőségről. (…) Január eleje óta mást se csinálsz, csak kapaszkodsz a tisztségedbe, próbálod megakadályozni a tisztújítást, megtagadod az együttműködést az új vezetéssel, rombolsz, mocskolsz, amerre jársz.”