Lejárt a neoliberális elméletek korszaka

Járai Zsigmond szerint reális itthon a négyszázalékos gazdasági növekedés, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nagyszerű munkát végzett az elmúlt években

Zováthi Domokos – 2018.05.17. 02:49 –

A gazdaság évek óta megfelelő pályán halad, így most a versenyképesség növelése a legfőbb kihívás – mondta egy interjúban az első Orbán-kormány pénzügyminisztere. A volt jegybankelnök fontosnak tartja a bürokrácia csökkentését is.

jaraiA versenyképesség növelése a legfőbb kihívás – mondta Járai Zsigmond (Fotó: MH)
Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, az első Orbán-kabinet pénzügyminisztere a magyar gazdaság helyzetéről és a legfontosabb kihívásokról adott interjút a Növekedés.hu gazdasági portálnak. Véleménye szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nagyszerű munkát végzett az elmúlt években: nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyar gazdaság jó irányba haladjon. Elmondta, hogy a versenyképesség növelése most a magyar gazdaság előtt álló legfőbb kihívás. Az államháztartási folyamatok kontrolláltak, rendben vannak, az államadósság évek óta csökkenő pályára állt, jó irányban haladunk – tette hozzá.

A magyar gazdaság kilátásairól kifejtette, hogy a jelenlegi kedvező folyamatok hosszú távon is fenntarthatók maradhatnak, és reálisnak tartja az évi négyszázalékos növekedést. A 2008-as válságról azt gondolja, hogy annak elemzésekor a neoliberális, elavult elméleteket képviselő közgazdászok is magukba néztek, megvizsgálták a tanaikat, és rájöttek arra, hogy a régi elveket ideje lenne módosítani, javítani, fejleszteni. Járai Zsigmond úgy gondolja, hogy most néhány fő területre lenne érdemes koncentrálni, még akkor is, ha ezek a területek inkább hosszú távon növelik hazánk versenyképességét. Ezek az oktatás, az egészségügy és a kormányzás egyszerűsítése. A bürokráciát érdemben csökkenteni kell, illetve az ügyintézést kellene még könnyíteni – fogalmazott. A jegybankról elmondta, hogy a Növekedési Hitelprogram bevezetését is helyes lépésnek tartja, sőt úgy gondolja, ezt már a korábbi jegybanki vezetésnek is meg kellett volna tennie.


Megismételhető a tavalyi teljesítmény

A piac túlnyomó része egyetért a volt jegybankelnök várakozásával – nyilatkozta lapunknak Nyeste Orsolya, az Erste Bank makrogazdasági elemzője. A szakértő elmondta, sok kollégája négy százalék körüli gazdasági növekedést vár a szektorban. Szerinte ez annak köszönhető, hogy a gazdaságot hajta a fogyasztás bővülése, a bérek emelkedése és a fogyasztói bizalom erősödése. Úgy gondolja, a tavalyi év teljesítménye megismételhető. Közölte, hogy az első negyedéves adat, a 4,4 százalékos bruttó hazai termék (GDP) kiváló évkezdet, erre lehet alapozni. Az Európai Uniós támogatások közrejátszottak a tavalyi eredményekhez, ami szintén támogatta a gazdaság bővülését, ebből a szempontből idén is a csúcson vagyunk – tette hozzá. Ha néhány nagy kulcsberuházás elmarad, az lassíthatja a növekedést, de erre csekély az esély.