Színházi előadások Szentendrén

Kulturális program nyárra

Petrovics Gabriella – 2018.05.17. 02:23 –

Öt szabadtéri helyszínen huszonöt produkció, köztük opera-előadások, színházi bemutatók, ifjúsági előadások és koncertek is szerepelnek az idei Szent­endrei Teátrum és Nyár programján július 6. és augusztus 17. között.

Vasvári Csaba, a színház igazgatója a tegnapi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a mintegy két hónapig tartó program vázát a színházi előadások adják. A magyarországi bemutatók sorát és az évadot Lucas Hnath Nóra II. rész című darabja nyitja, amely Ibsen Nórájának folytatása. A tavaly indított, fiatalokat megszólító FRISS sorozatban látható lesz Carly Wijs Mi és ők című darabja, amely jelenleg Londonban fut nagy sikerrel. Továbbá mások mellett bemutatkozik a Sztalker Csoport első független színházi darabja is, a William Faulkner regényéből készült Míg fekszem kiterítve című előadás ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A Ferenczy Múzeum belső udvarán többek között fellép Szulák Andrea, Tompos Kátya, Szűcs Nelli, Borbély Alexandra és Ullmann Mónika is.