A családoknak teremtenek új otthont és új esélyt

A Habitat for Humanity önkéntes munkában önkormányzati bérlakásokat szépít meg, ahová az átmeneti otthonokból érkező, szociálisan rászoruló polgárok költözhetnek be

Pataki Sára – 2018.05.17. 02:07 –

Magyarországon körülbelül ezer család él átmeneti otthonokban, és több mint egymillió azoknak a száma, akik lakásszegénységben, nagyon rossz körülmények között élnek. Három fővárosi kerületben az ő helyzetükön próbál segíteni a Habitat for Humanity Magyarország.

Habitat-for-HumanityA kilenc évvel ezelőtt kiégett ingatlant a szervezet szimpatizánsai építik újjá (Forrás: P & G Magyarország és Habitat for Humanity)
Reggel óta szerszámokkal, kalapácsokkal a kezükben, védőmaszkban, és munkavédelmi sisakban sürögnek az önkéntes segítők egy rákospalotai önkormányzati lakás építkezésén. Egy ötven négyzetméteres kilenc évvel ezelőtt kiégett lakást bontása zajlik ugyanis, ahova a felújítást követően év végére egy jelenleg átmeneti otthonban élő család költözik majd be.

„Három kerülettel dolgozunk jelenleg a programban, Zuglóval, a XV. kerülettel és Újpesttel. Az önkormányzatok biztosítják nekünk a lakást, illetve a közművek intézését, sitt elszállítását, azonban a teljes körű felújítást a Habitat és a partnercégei finanszírozzák” – magyarázza már az épület kertjében Farkas Boglárka, a Habitat for Humanity kommunikációs menedzsere. Jellem­zően olyan családok kapnak a Második Esély programban lakást, akik korábban például jelzáloghitel vagy a magas albérletárak miatt elvesztették a lakásukat.

Hasonló helyzetbe került tavaly Anita és a csiszolóként dolgozó Sándor is, ám esetükben sajnos az is kiderült, hogy a nő súlyos daganatos beteg. Végül négy fiúgyermekükkel kerültek a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány (SZÉRA) csömöri átmeneti otthonába. Az anyuka azóta már meggyógyult, most is kinn van az építkezésen, ugyanis a programhoz tartozik, hogy a leendő lakók, – akiket a SZÉRA dolgozói választottak ki – az önkéntesekkel együtt részt vesznek a vakolat és csempeleverésben, vagy éppen a gipszkartonozásban.

Ebben a néhány napban a Procter & Gamble multinacionális cég önkéntesei vállalták, hogy segítenek az alapítványnak az építkezésen, ami a rendkívül nagy por ellenére is remek csapatépítő programnak tűnik.
A Habitat egyébként nemzetközi szervezet, magyarországi terepi projektjeik 1996-ban kezdődtek, akkor Jimmy Carter volt amerikai elnök vezetésével több száz amerikai és magyar önkéntes épített fel csupán két hét leforgása alatt tíz házat Vácon. Ma már azonban a szo­ciális bérlakások felújítására helyezik hangsúlyt: 2014 óta hatvanhét emberen segítettek.

Mindez fővárosi és kerületi szinten ugyan segítség, ám a lakhatási nehézségek az egész országot érintik. „Nagyjából ezer családot tud befogadni az átmeneti otthoni ellátórendszer, ez négyfős famíliákkal számolva körülbelül négyezer fő” – mondja Kelemen Gábor a SZÉRA intézményvezetője. „Nálunk azonban az a tapasztalat, hogy minden megüresedő férőhelyre kettő-négy család szokott jelentkezni” – teszi hozzá. Sőt, hazánkban akár milliós is lehet azoknak a száma, akik például beázó, vizes és penészes otthonokban élnek, ami nem alkalmas a gyerekek felnevelésére.

„Ezzel a programmal nemcsak Sándorék, de az önkormányzat is jól jár, mert most a Habitat és a szponzorok segítségével egy leromlott állapotú ingatlant újra be tud emelni a lakáspiacra” – hangsúlyozza az intézményvezető. A Második Esély programmal így arra is fel szeretnék hívni a döntéshozók figyelmét, hogy az üres önkormányzati otthonok visszavezetésével csökkenthető lenne a lakhatási szegénység.