Több pénz jut fesztiválokra

A kulturális rendezvények elősegítik a nemzeti értékek bemutatását – Tizenhárommal több esemény kap támogatást idén

Sárdi Krisztina – 2018.05.16. 01:11 –

A tavalyinál kétszázötvenmillió forinttal többet szán a kormány a központi költségvetésből a kulturális fesztiválok támogatására, hogy nyaranta azok is kulturális élményekhez jussanak, akiknek erre év közben nincs idejük vagy lehetőségük.
A kormány 2018-ban hétszázötvenmillió forinttal támogatja a kiemelt kulturális fesztiválokat, s a támogatásból ötvennyolc hazai és határon túli rendezvény részesül – jelentette be tegnap Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) miniszterhelyettese Budapesten. A tavalyi nyerteseknél tizenhárommal több fesztivál kap így pénzügyi segítséget, többek közt a Művészetek Völgye, a balatonfüredi Anna- és a jászberényi Csángó Fesztivál, a debreceni virágkarnevál, valamint a váci V4 Fesztivál és Színházi Találkozó. A határon túl szervezett nyári rendezvények közül támogatja a kormány például a nagyváradi Szent László Napokat, valamint a Partiumi Magyar Napokat is Szatmárnémetiben.

A támogatott események száma jól szemlélteti Rétvári miniszterhelyettes szerint, hogy az elmúlt években megháromszorozódott a fesztiválok száma, ami még színvonalasabb és színesebb kínálat megteremtését teszi lehetővé, ezáltal a fiatalok, középkorúak és idősebbek egyaránt megtalálhatják a számukra vonzó, igényeiknek megfelelő rendezvényt. Ezzel a magyar fesztiválélet Budapest-központúságát is kívánja csökkenteni a kormány. A kulturális alapellátás kiemelt kormányzati szándék – magyarázta Rétvári –, aminek megvalósításában fontos szerepet töltenek be a vidéki, nyári fesztiválok, ugyanis az ott szervezett programok által olyanok is részesülhetnek kulturális élményekben, akiknek az év során nincs erre lehetőségük, idejük. Ráadásul a kulturális szórakoztatás e fajtája a településeknek hosszú távon is javukra válik, hiszen a rendezvény ideje alatt a látogatók jobban megismerik a befogadó helyszínt: történetét, művészeit, hagyományait, értékeit. A fesztiválok általában komoly gazdasági és hosszú távú marketinghasznot is hoznak a településeknek.

Rétvári Bence hangsúlyozta, a hazai fesztiválélet sokszínűségét és magas minőségét nemzetközi szinten is rendre elismerik: a Sziget mellett az idén harminc magyarországi fesztivál kapott Minősített Európai Fesztivál fokozatot (EFFE Label) az Európai Fesztiválok Szövetségétől, s ezek mind ringbe szállhatnak a Kiváló Európai Fesztivál Díj elnyeréséért.