Őry MariannEgyütt harcol

Álláspont. Folytatta a hagyományt tegnap Orbán Viktor: miniszterelnökként harmadszorra is Varsóba vezetett első hivatalos útja

Őry Mariann – 2018.05.15. 01:15 –

Ezúttal Mateusz Morawiecki volt a vendéglátója, hiszen Lengyelországban azért voltak változások 2010 óta, a barátság viszont állandó. A Jog és Igazságosság kormánya a korábbiaknál is stabilabb partnerré tette hazánk számára Lengyelországot. Az előző kormányt vezető Donald Tusk, az Európai Tanács elnökeként épp az elmúlt időszakban kezd Brüsszelben szokatlanul józan hangot megütni a migrációt illetően, de sajnos arról azért nehéz megfeledkezni, hogy pártja, a Polgári Platform egyszer magára hagyta a visegrádia­kat a migráció ügyében, s azóta az Európai Néppárton belül a Fidesz legkeserűbb kritikusai közé került.

Most azonban ez keveset számít. Fontos üzenet Euró­pának, hogy Orbán Viktor ismét Varsóba ment először, nem pedig mondjuk Brüsszelbe vagy Berlinbe. Orbán és Morawiecki egyetért a legfontosabb dolgokban, például abban, hogy az erős Európa erős nemzetállamokra és erős régiókra épülhet, így saját érdekeinken túl az egész unió érdekében fontos megerősíteni Közép-Európát. A lengyel kormányfő tegnap fontos igazságot mondott ki, amikor arról beszélt, hogy a régiónknak megvannak a maga sajátos történelmi tapasztalatai, amelyek eltérnek a nyugati tagállamok tapasztalataitól, így utóbbiak nem is mindig értik meg az álláspontunkat. A meg nem értésen lehet segíteni, erőfeszítésre és gesztusokra van szükség mind Közép-Európa, mind pedig Nyugat- és Észak-Európa részéről. Sajnos viszont továbbra is úgy látszik, hogy nyugati partnereink nem akarják áthidalni a régi és új tagállamok közötti szakadékot, sőt, szívesebben gondolnak ránk úgy, mint a gazdagokkal szemben álló szegény tagállamokra, amelyeknek nem kellene szembeszegülniük az akaratukkal. A források megvonásával és feltételekhez kötésével fenyegetőzni önmagában is megalázó, és elég gyakran társulnak hozzá olyan politikai megnyilvánulások, amelyek tovább erősítik a kelet-közép-európaiakban azt az érzést, hogy másodrangú európai polgároknak tekintik őket. Amellett, hogy az unió nem jótékonysági szervezet, és a forrásokért cserébe az újabb tagállamok is a többieknek kedvező döntéseket hoztak – pél­dául megnyitották a piacaikat, nem egyszer saját kárukra növelve nyugati nagyvállalatok profitját –, az ilyen hozzáállás nagyban hátráltatja a közös döntések meghozatalát, a konstruktív vitákat.

Ilyen hozzáállással nem lesz például értelmes megoldás a migrációs válságra. Azzal igazán nem lehet előrelépni, ha Brüsszelben és más nyugati uniós központokban elmaradott emberpéldányoknak tekintenek bennünket, amiért nem vágyunk a multikulturális társadalom áldásaira, a szép szó helyett pedig már nyíltan fenyegetnek. Ezzel a nyomásgyakorlással és jogtiprással szemben pedig a két jó barát nem tehet mást, mint amit eddig is tett: együtt harcol.

Orbán Viktor arról is beszélt tegnap, hogy nem csak ezeréves, kipróbált barátság áll Lengyelország és Magyarország mögött, hanem a közös jövő is összeköt bennünket, a közös vízió arról, milyennek kellene lennie Európának. Ilyen múlttal, jelennel és jövővel rendelkező barátságra lehet közös fellépést, közös érdekérvényesítést építeni. Minden küszködése ellenére a nemzetet, a családot, a szuverenitást és a hagyományos értékeket felszámoló liberalizmus lejtőre került. És egyre gyorsabban gurul lefelé, amit bizonyít, hogy Nyugaton is egyre többen fordulnak a közép-európai vezetők gondolatai felé, és próbálják megfordítani hazájuk sorsát, amíg nem merülnek alá végleg.

Lengyelországgal szükségünk van egymásra.