Fordulatos elnöki casting az útkereső szocialistáknál

Új szelek fújnak, az MSZP előtt nincs más út, mint egy baloldali fordulat, amit leginkább Mesterházy Attila vezetésével tartanak elképzelhetőnek pártbeli forrásaink

Bán Károly – 2018.05.11. 01:31 –

Bár a neve hivatalosan még nem merült fel, a legtöbben Mesterházy Attilát látnák szívesen a pártelnöki székben a szocialistáknál – értesültünk. Kunhalmi Ágnest mint a legesélyesebb elnökhelyettest emlegették forrásaink. Ha így történne, Molnár Zsolt lenne az MSZP új fővárosi elnöke.

Tóth Csaba, Molnár Gyula és Karácsony Gergely 20180511 Széttartó érdekek. Tóth Csaba, Molnár Gyula és Karácsony Gergely a Házban (Fotó: Hegedüs Róbert)

A történelmi vereség után egyre népszerűbb az MSZP-ben az elnöki szék. A szocialisták júniusi kongresszusukon új elnököt és elnökséget választanak. A választások után elsőként a párt arcának, a szocialisták budapesti elnökének, Kunhalmi Ágnesnek a neve tűnt föl, aztán a régi-új frakcióvezetőé, Tóth Bertalané. A héten bejelentkezett Szanyi Tibor is. Az európai parlamenti képviselő azzal indított, hogy akik pár hete elhasaltak, ne akarjanak az MSZP vezetői lenni. Szanyinak volt egy jó ötlete, „ajánlom magamat”, mondta. Szintén maga jelentkezett egy, még a pártban is ismeretlen jelölt, Bródy Gábor, az MSZP kulturális tagozatának alelnöke, aki igazi szocialista és szociáldemokrata MSZP-vé alakítaná a pártot, mivel a „demokrácia nem lehet ellenzékben”.

Forrásainktól úgy értesültünk, Mesterházy Attila is elnökjelölt lehet, ő már volt elnök, sőt miniszterelnök-jelölt is, ám a pártból távozó Gyurcsány „halálos ölelésétől” kísérve eleve bukásra ítéltetett – hallottuk kudarcának magyarázatát. „Most viszont új szelek fújnak, az MSZP előtt nincs más út, mint egy baloldali fordulat”, érveltek forrásaink, s Mesterházyról még Szanyi is azt mondta, hogy „baloldali érzelmű ember”. A legtöbben azt fogadnák el a pártban – mondták forrásaink – , ha Mesterházy lenne újra az elnök, és Kunhalmi Ágnes az elnökhelyettes. Ebben az esetben a fővárosi MSZP élére Molnár Zsolt kerülne, Tüttő Kata és Horváth Csaba lenne a két helyettese – mondta informátorunk. A személyi kérdéseknél is nehezebb és bizonytalanabb az irányvonal – hallottuk. Mindenekelőtt a Gyurcsányhoz, így a DK-hoz, a Párbeszédhez és a Jobbikhoz fűződő viszony. Kunhalmi – jegyezték meg informátoraink – afféle Gyurcsány-rajongóként újra egy nagy közös baloldali pártról álmodik, Szanyi viszont leginkább a Lipótra küldené a bukott kormányfőt, a Jobbikkal pedig semmilyen együttműködést nem tud elképzelni. Az ideológiai falak lebonthatatlanok – így az érv. Nem teljesen egyértelmű a viszony a Párbeszéddel sem. A Hvg.hu például arról írt, hogy megbuktathatják Zuglóban Karácsony Gergely polgármestert, ha leadja parlamenti mandátumát. A baloldalon rossz szemmel nézik, hogy a kerületben április 8-án elért nagyarányú MSZP-s siker ellenére a polgármester nem akar megválni fideszes helyettesétől. Amennyiben véglegesen eldől, hogy Karácsony nem ül be a parlamentbe, a vele nagy számban elégedetlen képviselők kezdeményezhetik a testület feloszlatását – írja a hírportál.

A kormánypárti Magyar Idők szerint Karácsony nem megy a parlamentbe, helyére várhatóan Kocsis-Cake Olivio vagy V. Naszályi Márta kerülhet. Kocsis-Cake a Párbeszéd pártigazgatója, és a lap szerint Szabó Tímea köréhez tartozik. További zavart okozhat az MSZP soraiban, hogy egy volt szocialista, Móricz Eszter XV. kerületi önkormányzati képviselő Nemzeti Baloldal néven új párt alapításába kezdett.