Ulicza TamásA lakoma vége

Álláspont. Valószínűleg mindannyian találkoztunk már olyan emberrel, aki körül megfagy a levegő, amikor megérkezik egy társaságba, mert nem lehet tudni, elrontja-e a hangulatot, ha megszólal

Ulicza Tamás – 2018.05.10. 04:04 –

Donald Trump is ilyen, szó szerint és átvitt értelemben is. Hiába udvarolt neki Emmanuel Macron francia államfő, az amerikai elnök ezt a „bulit is megölte”, de most nem csak kellemetlenkedett egy kicsit, hanem besétált a vacsorára, és ráborította a résztvevőkre a terített asztalt.

Trump már régóta rossz megegyezésnek nevezi az Iránnal kötött szerződést, és kampányában ígéretet tett annak felmondására, de sokan bíztak benne, hogy a Fehér Házba kerülve meggondolja magát. Rossz nyelvek szerint az elnök soha nem is olvasta az atomalku szövegét, de ezt ő mindig azzal cáfolta, hogy nála jobban „senki sem ismeri” ezt a megállapodást.

Az szinte biztosra vehető, hogy eredetileg nem Trump az, akinek nem tetszik ez a megegyezés, valaki elültette a bogarat a fülében. A stábjában bekövetkezett tavalyi változások reményt adtak a hagyományosabb amerikai külpolitika híveinek, de aztán idén például John Bolton és Mike Pompeo kinevezése már sokat sejtetett ebben az ügyben. Főleg előbbié, aki korábban egy konferencián arról beszélt, hogy Iránt megelőző csapásként le kéne bombázni.

A helyzet hasonlónak tűnik, mint Irak esetében: vádakat hallottunk, bizonyítékokat nem láttunk, egy amerikai elnök mégis lépésre szánja el magát. Trump környezetében mind a korábban Steve Bannon által képviselt, hagyományos jobboldalon kívüli mozgalmak hívei közt találunk olyat, aki támogatja az atomalku felmondását, mind pedig a régi republikánus „héják” között. Előbbiek a világból való kivonulás gondolata, utóbbiak pedig az agresszívabb amerikai külpolitika miatt jutottak erre a következtetésre. A konfliktus hívei azonban elfelejtik Vietnam és Afganisztán tanulságát, és ha háborúba hajszolnák Trumpot, azzal csak egy újabb, évtizedekig tartó problémát akasztanának az amerikai társadalom – és a világ – nyakába.

Trump mostani döntése ugyanis az egész világon megingathatja a biztonság érzetét, hiszen a legnagyobb katonai erő főparancsnokaként megmutatta: semmilyen szerződést nem tart be, ha az érdekei ellen való, vagy ha épp a kedve úgy tartja. Trump ezzel lassan eléri, hogy minden megkötött amerikai szerződést hiteltelenít. Ha kedve tartja, kilép a NATO-ból? Észak-Korea így miért szerelné le az atomfegyvereit? Irán számára pedig Líbia és Irak üzenete most még világosabb: csakis az atomfegyver védheti meg egy amerikai inváziótól. Hiá­ba mondja Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter, hogy az iráni megállapodás „nem halott”, Irán nem azért akar atomfegyvert, mert attól tart, hogy Emmanuel Macron elmegy Teheránba beszédet tartani az euró­pai gyarmatosítók bűneiről, vagy hogy Oroszország kifogásolja majd a demokrácia helyzetét az országban, hanem azért, mert Ali Hamenei ajatollah és a Forradalmi Gárda rémálmaiban a Perzsa-öböl partvidékén amerikai tengerészgyalogosok érkeznek rendszert váltani.

Haszan Róháni elnök azt mondta ugyan, hogy Irán egyelőre kész tartani magát az atomalkuhoz, de még ő,
a megegyezés híve is hozzátette: utasította az iráni atomenergia-ügynökséget, tegyen előkészületeket, hogy szükség esetén folytatni tudják a korlátlan urándúsítást. Arról nem is beszélve, hogy Trump döntése az iráni szélsőségeseknek kedvez, és sokan már arról beszélnek, hogy hiba volt tárgyalni Washingtonnal.

A vacsoraasztal éppen borul, a vendégek próbálják megtartani, de Irán már tudja: valószínűleg vége a lakomának.