Elfeledett relikviák

A századból még felém mosolygott néhány régi katonám, de nagy része már új ember volt. Hanem Bakonyi, az aranyérmes tiszthelyettes még mindig ott lépkedett viharvert mundérjában és körül-plakettes sapkájában – írta Somogyváry Gyula háborús regényében

Babucs Zoltán – 2018.05.10. 03:55 –

A Nagy Háború idején több ezer, a háborúval, harcterekkel, hadsereggel, hadvezérekkel és alakulatokkal kapcsolatos jelvényfajtát gyártottak az Osztrák–Magyar Monarchiában, ezek sapkajelvények (Kappenabzeichen) néven ismeretesek a szakirodalomban. A sapkajelvények 1915 tavaszától terjedtek el tömeges méretben, s nemcsak a katonák, hanem a hazafias hátország lakossága is szorgosan gyűjtötte és viselte azokat.  

TortenelemModrai Kovách Antal huszár főhadnagy sapkajelvényes portréja 1918-ból (Forrás: Sándor Istvánné gyűjteménye)
Már az első világháború kitörésekor megjelentek a propagandajelvények, majd idővel az úgynevezett jótékonysági jelvények is. A Monarchia katonái kezdetben nemzetiszín pántlikákkal és felbokrétázva vonultak el a keleti és a balkáni frontra, s az első jelvény 1914 végén jelent meg, amelyet a budapesti König Lajos és fia ékszerész cég készített. A „KATONÁK KARÁCSONYA 1914” feliratú, fenyőgallyat mintázó, ezüst színű jelvény azzal a céllal készült, hogy a hozzátartozók a frontokon szolgálóknak elküldhessék a karácsonyi csomagokban, ezzel pótolván a katonák karácsonyfáját. Az osztrák–magyar hadvezetés csupán négy sapkajelvényt rendszeresített hivatalosan, az I. Ferenc Józsefet és Frigyes főherceget ábrázoló jelvények viselését 1915 nyarán, míg a IV. Károly és Zita királyné arcképét ábrázoló jelvényeket 1917 nyarán engedélyezték.

A többi jelvény viselésére számos rendelkezés látott napvilágot, mint az a honvédelmi miniszteri rendelet, amely 1915-ben a következőket írta le: „Minden megengedhető, ami a csapatok szolgálat iránti kedvének és hangulatának emelésére alkalmas, föltéve, hogy az a katonai illemmel és fegyelemmel
összeegyeztethető.” Engedélyezték, hogy a hadra kelt sereg katonái mind a harctéren, mind a hátországban viselhessék alakulatjelvényeiket, de az ellenségtől zsákmányolt jelvények hordását szigorúan tiltották. Aztán 1917-ben újból szabályozták a jelvények viselését. Az uralkodó-arcképes, valamint a sebesülésre utaló jelvényeket a fronton és a hátországban egyaránt hordhatták a sapka jobb oldalán, a többi jelvény esetében a régi szabályozás volt mérvadó, míg az ellenséges jelvényeket továbbra sem lehetett viselni. Az első időszakban a hadseregcsoportok, hadseregek, hadtestek jelvényei jelentek meg, ezeket követték 1915–1916-tól egyre nagyobb számban az alakulatjelvények. Ezek a bajtársiasság és az összetartozás-érzet fokozását szolgálták, így a katonai vezetőség, bár igyekezett tiltani azok viselését, a harci morál fenntartása érdekében megtűrte azokat. Így léteztek hivatalos, félhivatalos, támogatott és megtűrt jelvénytípusok is.

Sapkajelvénymustra

A Nagy Háború első ezredjelvénye a császári és királyi debreceni 7. huszárezredé volt, amelyet Bécsben gyártattak le 1915 márciusában. A jelvényeket általában az alakulatparancsnokságok rendelték meg,
s 1915 tavaszától kezdett önálló iparággá válni a sapkajelvénygyártás. Ezek többféle méretben készültek,
és alapanyaguk is változatos volt (réz, bronz, cink, vas, tombak, alpakka, porcelán, szövet). A drágább, arany, ezüst alapanyagú, zománcozott jelvényeket főleg tisztek hordták, vagy ajándékozási céllal készültek, míg a legénységét cink-, tombak-, hadifémlemezből préselték. A jelvényformák rendkívüli változatosságot mutattak, voltak kör, ellipszis, három-, négy, illetve nyolcszög, de csákó, címer, pajzs és zászló formájúak is. Díszítésként a tölgyfalevél, fenyőgally és zászló motívumok jelentek meg. Sok esetben színezték a jelvényeket (bronz, ezüst, arany), és készültek zománcozott, festett példányok is. A jelvények kivitele is széles skálán mozgott, hiszen igényes, aprólékos, művészi fajták mellett egyszerűbb, sablonos formátumúak is léteztek.

A művészek egy része a hadsegélyezés keretében ténykedett állami megrendelésre, míg mások katonai szolgálati idejük alatt mintázták meg ezredük jelvényét. Így tett Markó Lajos festőművész (nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred), Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrász (hajmáskéri 11. közös tábori ágyúsezred), Körmendi Frim Jenő és Kallós Ede szobrászok (budapesti 30. honvéd gyalogezred), Sidló Ferenc (nagyváradi 4. honvéd gyalogezred) és Bory Jenő népfelkelő főhadnagy (székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred). A budapesti 1. honvéd huszárezred hírneves vörös ördög jelvényét egyik tisztjük, Manno Miltiades népfelkelő főhadnagy, a korszak hírneves all-round sportembere és polihisztor művésze alkotta meg. Az ismertebb alkotók közül még Berán Lajos, Finta Sándor, Rigele Alajos, Szamosi Soós Viktor és Zsákodi Csiszér János nevét említhetjük. Művészi hajlamokkal bíró tisztek is terveztek alakulatjelvényeket, de akadt, hogy a gyártók vállalták a tervezést is.

A jelvényeket bécsi és budapesti üzemek gyártották, ezek között ékszerészek is akadtak. Ismert budapesti cég volt az Arkanzas Sterk, a Jerouschek, a Fáklya Műipari Vállalat, Marton Alajos cége és Morzsányi József műhelye. Frontkörülmények között is készültek rézből vagy alumíniumból egyedi jelvények, amelyeken többnyire az alakulatok hadrendi számai szerepeltek. Az alakulatok jelvényei többfajta kivitelben készültek, s a háború folyamán három-négy jelvényfajtát is használtak. Az átlagos, lemezből préselt jelvények ára egy–három korona, a nemesfémből készülteké 20–40 korona volt, miközben egy kilogramm kenyér egy–három koronába került. A tábori sapka homlokrészét és oldalait díszítették sapkajelvényekkel, majd a rohamsisak megjelenésével a zubbonyra is felkerültek.

Somogyváry Gyula Virágzik a mandula című háborús regényében is megemlékezett a sapkajelvényekről: „A századból még felém mosolygott néhány régi katonám, de nagy része már új ember volt. Hanem Bakonyi, az aranyérmes tiszthelyettes még mindig ott lépkedett… viharvert mundérjában és körül-plakettes sapkájában. Bakonyi muzeális érték volt az ezrednél. A legvénebb frontkutyák sem emlékeztek olyan időre, hogy Bakonyi ne lett volna. Voltak, akik állították, ő alapította az ezredet mozgósításkor. Azóta talán ötször is elpusztult az ezred, úgy, hogy valósággal újból kellett szervezni, de Bakonyi mindig megmaradt.”

Ismertebb hadvezérek is megjelentek a sapkajelvényeken – mint például Szurmay Sándor altábornagy, Tersztyánszky Károly vezérezredes –, csakúgy, mint a győztes harcok színterei (Galícia, Erdély, Isonzó), de akadtak karácsonyi és húsvéti frontünnepi jelvények is. Készültek jótékonysági célból is jelvények, amelyek az egyes alakulatok özvegy-, árva- és rokkantalapjának támogatását szolgálták.

Jászkunok és székelyek

A szolnoki 68-as közös bakák zománcozott jelvényén Jász-Nagykun vármegye címere és a „JÁSZ/KUNOK ELŐRE” felirat szerepelt. Ezt a jelvényt viselhette jelen sorok írójának ükapja is, ám erről nem maradt felvétel, ugyanis a jászberényi Babucs János gyalogos 35 esztendősen halt hősi halált Galíciában, 1915. szeptember 5-én. A 13-as közös „Jászkun”-huszárok egyik jelvénye az egykori hármaskerület 1745-ben adományozott címerének zománcozott mása volt, s külön történeti érdekesség, hogy a két világháború közötti honvédség „I. Ferenc József-Jászkun” 1. honvéd huszárezrede nemcsak az ezred patinás hagyományait örökölte, de annak világháborús jelvényét is büszkén viselte.

A legvitézebb magyar kiegészítésű gyalogezrednek, a székelyudvarhelyi 82-eseknek négy jelvénye ismeretes. Ezek közül a leghíresebb az a cinkből készült sapkajelvény, amelyen az udvarhelyi Vas-székely szobrának kicsinyített mása – vagyis a tábori sapkát viselő, teljes menetöltözetben lévő, puskatussal küzdő székely baka – látható „82-ES VAS-SZÉKELY” felirattal. A szobor eredetijét 1917. december 8-án avatták fel Székelyudvarhelyen József főherceg tábornagy jelenlétében. A 82-esek katonái: Erdélyi István őrmester, Rózsa Géza tizedes és Sipos Jenő gyalogos faragták ki a cserfa alapanyagú katona alakot, amelynek minden négyzetmilliméterét odaszegezett acélpikkelyek fedték. Az 1919-es impérium­váltás során a románok a szobrot eltávolították, csupán talapzata maradt meg. Az 1990-es években felötlött az udvarhelyiekben a régi Vas-székely visszaállításának gondolata. Az elképzelést tett követte, és Szabó János helyi szobrászművész alkotta meg korabeli felvételek alapján a 260 centiméter magas szobrot, amelynek újbóli felszentelésére és avatására 2000. március 15-én került sor, és remélhetően az idők végezetéig fog őrt állni a Kárpátok keleti gerinceinél, emlékeztetvén a székelyek örök hivatására.

Tárgyiasult emlékek

A sapkajelvényeket már az első világháborúban gyűjtötték, s gyűjtőik úgy vélekedtek, hogy ezáltal történelmi események részeseivé válhatnak. A Nagy Háborúban a sapkajelvények önálló életre keltek, ugyanis cigarettatárcán, virágvázán, levélpapírok fejlécén és emléktárgyak sokaságán jelentek meg. A két világháború között viselték gomblyukjelvényként, felkerültek hősi emlékművekre (budapesti 1. és 30. honvéd gyalogezred, brassói 2., aradi 33. és székelyudvarhelyi 82. közös gyalogezredek) és ezredtörténeti munkák könyvborítóira (budapesti 1. honvéd huszárezred).  

Az 1945 és 1989 közötti időszakban nemcsak a Nagy Háború, de a sapkajelvények is feledésre ítéltettek. Manapság idehaza és a Monarchia többi utódállamában is reneszánszát éli az osztrák–magyar sapkajelvények gyűjtése, csakúgy, mint Németországban, Olaszországban, Angliában vagy az Egyesült Államokban és Kanadában. Az első világháború négy évig tartó centenáriuma ismét a felszínre hozta ezen tárgyegyütteseket, s ennek köszönhetően a hadtörténet eme szeletéről is míves kötetek készültek. Az első összefoglaló munkát Sallay Gergely Pál jegyzi, akinek a Mindent a hazáért! – Első világháborús osztrák–magyar katonai alakulat- és emlékjelvények című munkája 2010-ben jelent meg. Azóta örvendetesen bővült e téma szakirodalma, hiszen 2012-ben a Hermann Attila–Szanyi Miklós szerzőpáros „Csak előre, édes fiaim…” A magyar Szent Korona országaiból sorozott gyaloghadosztályok, ezredek és zászlóaljak jelvényei a Nagy Háborúban, aztán 2016-ban Hermann Attila: „Él magyar, áll Buda még!” A magyar Szent Korona országaiból sorozott lovas hadosztályok és dandárok, huszár- és ulánusezredek, rohamfélezredek jelvényei a Nagy Háborúban című kötete került a könyvesboltokba. E két munka rendkívül érdekfeszítő és pazar kivitelű katalógus, amely a Hadtörténeti Múzeum gyűjteménye mellett a magángyűjtők kollekcióinak felhasználásával készült.

A kötetekben megismerhetjük a sapkajelvények történetét, továbbá a seregtestek, alakulatok működésének leírása mellett az egyes sapkajelvények pontos és szakszerű tárgyleírásai, színes tárgyfotók és korabeli felvételek garmadája idézi meg a Nagy Háború ezen tárgyiasult emlékeit, nem csak a téma iránt érdeklődők, de a laikusok számára is.