Szilágyi Péter: A magyarság hálózata él és működik

A stabil és független anyaországra a külhoni magyar közösségek is bátran támaszkodhatnak - mondta az államtitkár Stuttgartban

MH/MTI – 2018.05.06. 17:01 –

A magyarság hálózata azért él és működik, mert az elmúlt évek törekvéseinek köszönhetően stabil és független anyaországot sikerült építeni, amelyre a külhoni magyar közösségek is támaszkodni tudnak - mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Stuttgartban a tárca tájékoztatása szerint.

A Miniszterelnökség vasárnapi közleményében azt írta: Szilágyi Péter szombaton az Erdélyi Világszövetség által szervezett Wass Albert-emlékesten, az író születésének 110., halálának 20. évfordulója alkalmából úgy fogalmazott: Wass Albert életműve nemcsak emlékezések, szívhez szóló versek és írások sora, hanem egyben "a magyar emigráció küldetésének legtisztább megfogalmazása: szóvivői lenni a hazának".

A tájékoztatás szerint a helyettes államtitkár hangsúlyozta, "a világ számos pontjára szétszóratott magyarok vállalták a Wass Albert által is kijelölt küldetést": nem hallgattak arról, ami a vasfüggönyön túl sújtotta nemzettársaikat, megőrizték a magyar szabadságba vetetett hitet és mindazokat a szellemi hagyatékokat - köztük Wass Albert örökségét -, amelyekre a szabad Magyarország felépült. Hozzátette: az Erdélyi Világszövetség kezdettől fogva egyszerre tekintette céljának a helyi magyarság közösségének épülését és az otthoniak segítését, a stuttgarti magyarság pedig ma is az egyik legszervezettebb, magyar és erdélyi identitásához is ragaszkodó közösség.

Szilágyi Péter kiemelte: a magyar kormány felelősséget vállal és visel minden magyarért, éljen bárhol a világon. Felidézte: a 2010 óta útjára indított programoknak és támogatásoknak - így a Kőrösi Csoma Sándor Programnak vagy a diaszpórapályázatoknak - köszönhetően a diaszpóra magyarsága is megtapasztalhatja az anyaország gondoskodását. Mint hozzátette, közjogilag is egységessé vált a nemzet, már több mint egymillió külhoni magyar kapta meg, illetve kapta vissza magyar állampolgárságát.

A helyettes államtitkár szólt arról is: április 8-án a magyar választók amellett tették le a voksukat, hogy Magyarország továbbra is erős bástya, minden magyar közös hazája maradhasson. A diaszpóraközösségeknek, akárcsak az elmúlt években, a jövőben is kiemelt szerepük lesz a magyarság sorskérdéseinek alakításában - fűzte hozzá.