Nagy ErvinEllenzéki alázat – ugyan már!

Nehéz kihámozni, hogy mit akarnak, mert ők se nagyon tudják megfogalmazni, de abban készséggel egyetértek a szombaton tüntetők egy részével, hogy új ellenzékre van szükség

Nagy Ervin – 2018.04.26. 03:47 –

És abban is, hogy ez nem csupán a régiek összefogásából kell, hogy előálljon; ahogy azt is értem, hogy nem spórolható meg a politikai ethosz és a jövőkép kidolgozása sem. Ehhez pedig alázat kell. Hisz az „Orbán takarodj” nem ethosz, de nem is vízió, csak spontán dühkitörés, ami nagyon kevés lesz, és ami szép lassan elhallgat majd. Ahogy az újraszámlálás igénye vagy a csalás emlegetése is „felejtős” – elmúlik, talán gyászmunka, vagy az ilyenkor mindig és mindenhol szokványos „gőzkieresztés” egyik formája.

A „civilek” által szervezett – bár a fene sem tudja, milyen anyagi forrásból finanszírozott – immár második tüntetés végképp bebizonyította, hogy nincs közös akarata, nincs közös célja a tömegnek. Olyan, mintha a tüntetők közt mozogva mindig mást és mást hallanánk – zavaros és artikulálatlan az egész. A mondanivalóból csupán kettő az, mi tisztán kihallható.

A választások megismétlése, ami inkább a kormány megbuktatása lenne, illetve az ellenzék újratervezésének vágya.

Az első esetében egyértelmű a helyzet. Sem elméletben, sem gyakorlatban nem éppen helyes és bölcs igény. Tízezernyi fővárosi tüntető nem lehet a többség egy országban, így nem várhatja el azt, hogy addig ismételgessék meg a választásokat, amíg meg nem bukik az Orbán-kabinet. Mert ez – bármennyire is a demokrácia nevében tiltakoznak – cseppet sem lenne demokratikus eljárás. Sőt! Ráadásul ha tényleg új választásokat írnának ki néhány tízezer ember követelésére, igen könnyen megjósolható, hogy – bármilyen választási rendszer alapján is tartanák – a Fidesz–KDNP még nagyobb arányban nyerne a jelen állapotokat ismerve.

A második akarat, miszerint az ellenzéket újra kell tervezni, viszont sokkal izgalmasabb kérdés. Már csak azért is, mert egyrészről jogos igény a csalódottak részéről, másrészről reális követelés, végül pedig azért is, mert bárhonnan nézzük, bárhogy forgatjuk, ki kell mondani, az eddigi ellenzék valóban leszerepelt. Ahogy a politikai tartalmat tekintve, úgy taktikai, stratégiai szempontok szerint, no és persze morális értelemben is.

A politikai moralitás ugyanis nemcsak egy zászló vagy szimbólum, amit egy politikai közösség kitűz a pártszékházra, hanem igenis fontos és döntő szempont. A politikai ethosz ismérve röviden az, hogy megegyezik az adott politikai közösség normáival (azaz nem akarja egy valóságtól elidegenedett elit ráerőltetni senkire sem), továbbá, hogy nem csupán szóban, hanem tettekben (de legalább szándékban) is megnyilvánul. Ahogy az is, hogy vannak persona non graták, mint Gyurcsány Ferenc, akikkel nem vállalhat senki közösséget; és végül lényeges, hogy olyan célokat tűzzön ki egy-egy vezető, amelyek az adott politikai közösség szerint nem csupán könnyebbé és hasznosabbá tennék az állampolgárok életét, hanem jobbá is. A szó morális értelmében.

Érdemes visszatérni egy percre az európai politika kultúrájának gyökereihez. Az ógörög filozófusok szerint ha vitatták is a demokráciát mint értéket, akár Platón; akár nem, vagy egy olyan kevert alkotmányos berendezkedésben gondolkodtak, mint Arisztotelész – mind-mind egyetértek abban, hogy az államforma minősége és felépítése, illetve a hatalmat birtoklók célja akkor helyes, ha az az állampolgárok boldogságát segíti elő. A boldogsághoz pedig elengedhetetlen az, hogy a polgárok erényesen (erkölcsösen, normakövetően) tudjanak cselekedni az adott rendszerben. Tehát a berendezkedés és a hatalmat birtoklók célja akkor ideális, ha tekintetbe veszi a moralitást. Azaz az erkölcs és a politikai valaha egymás nélkül nem volt értelmezhető.

Ma kicsit másképp látjuk. (Leginkább Machiavelli értelmezése óta nyiladozik a szemünk a politikai hatalom természetéről.) Abban viszont egyet kell most is értenünk a „régiekkel”, hogy a politikai ethosz nem tűnt el végképp a történelem sodrásában. Mert elérendő normák nélkül nincs hosszú távú politikai hatalomgyakorlás egyik demokráciában sem. Az ilyenek megbuknak. Akár ellenzékben, akár kormányzati pozícióból.

Nos, ebben tévedett és téved most is nagyot a romokban lévő összes (eddigi) ellenzéki párt vagy pártvezető, hisz szombat után is azt gondolja legfontosabb feladatának, és csupán annyit hall meg az egyébként tényleg nagyon zavaros mondanivalójú tüntetések zajából, hogy szorosabb összefogás kell. De nem ez a lényeg. Nem azért tüntetnek tízezrek a főváros utcáin, hanem azért (is), hogy legyen egy új, morálisan mérhető ethoszt, értékekkel teli jövőképet is megfogalmazó ellenzék. De ehhez több alázat és tisztelet kellene – de annak egyelőre nyomát sem látni.