A dobogó a hokiválogatott célja a hazai rendezésű vb-n

A jegybevétel már most kétszer akkora mint a 2013-as budapesti tornáé volt - közölte a szakszövetség elnöke

MH/MTI – 2018.04.20. 17:17 –

Az első három közé kerülés a cél a magyar jégkorong-válogatottnak a vasárnap kezdődő budapesti divízió I/A-s világbajnokságon - fogalmazta meg a hazai szövetség (MJSZ) elvárását az elnök Such György.

such györgySuch György. (Fotó: jegkorongszovetseg.hu)"A szövetségi kapitánnyal szemben a nyilvánosság előtt is megfogalmazott követelmény az, hogy az első háromban kell végezni, azzal együtt is, hogy mindannyian tudjuk, mennyire kiegyenlített a mezőny, és hogy egy-egy meccs eredménye nüanszokon is múlhat" - idézte az MJSZ honlapja a szövetség első emberét. 

A magyar válogatott vasárnap a kazahok ellen kezdi meg szereplését a Papp László Budapest Sportarénában, a zömmel az orosz élvonalbeli (KHL) játékosokból álló csapat tudta legutóbb megverni a magyarokat, a katowicei felkészülési tornán februárban. Azóta hétszer diadalmaskodott Jarmo Tolvanen csapata, legyőzte többek között a soron következő ellenfeleit is. Hétfőn az olaszokkal, szerdán a szlovénokkal, csütörtökön a lengyelekkel játszik a magyar válogatott. A világbajnokságot a feljutott britek elleni szombati összecsapással zárja a magyar együttes. 

Az első két helyezett feljut a 16 csapatos elitbe - a jövő évi vb-t Pozsonyban és Kassán rendezik -, az utolsó pedig 2019-ben a divízió I/B-ben szerepel majd.

Such a Portfoliónak adott interjúban kiemelte, a csapat prémiuma nagyjából 25-60 millió forint között lesz, "ha elérik a kitűzött célt, és nyilván a feljutás esetén közelítenek a felső határhoz".

Az elnök beszélt a rendezés költségeiről is, mint mondta, a jegybevétel már most kétszer akkora, mint a 2013-as vb-n, meghaladja a 120 millió forintot, míg a teljes költségvetés nagyjából 500 millió forint lehet. Hozzátette, a költségekhez a nemzetközi szövetség (IIHF) is hozzájárul, ez elsősorban a csapatok elszállásolását fedezi. Szerinte az állami támogatással együtt szerény veszteség lehet a végső egyenleg.

Kitért rá, a nem magyar érdekeltségű meccsekre a külföldről érkező szurkolók mellett kedvezményekkel igyekeznek becsalogatni nézőket, iskolai csoportokat, sportolókat.