Képbe került egy szerb elkövető és egy rejtélyes informátor is

„Látta azt az embert, aki hallotta, hogy mondták” – így reagált a Privát Kopó főszerkesztőjének történetére Kalina József bíró a Teréz körúti robbantó perének legújabb tárgyalásán

Pataki Sára – 2018.04.17. 02:22 –

Hárman is tanúvallomást tettek a Fővárosi Törvényszéken a Teréz körúti robbantás ügyé­ben a tegnapi tárgyaláson. Közülük Valencsik Ferenc, a Privát Kopó főszerkesztője egy állítólagos szerb elkövetőről számolt be, de informátora kilétét nem fedte fel.

Először Kiss Imre tűzszerész szakértőt hallgatták meg a Teréz körúti robbantás ügyében a tegnapi tárgyaláson. Őt azért idézte be a bíróság, mert Cseterics Krisztián védő szerint a rendőrök a 2016. októberi házkutatáskor betörték a vádlott homokkomáromi présházának ajtaját, miközben már volt hozzá kulcsuk. A kétszárnyas bejárati ajtó egy helyen már be volt törve, amiben egy levelet is találtak, miszerint a vádlott apja törte azt be – állította vallomásában a szakértő. Hozzátette, a présházba már kulccsal jutottak be, viszont onnan egy belső szobába már csak az ablakon keresztül tudtak behatolni. Részletesen elmondta azt is, hogy a házban pet-palackokban és tárolóedényekben is találtak robbanószert.

A második tanút, a fogvatartott T. Elemért – aki korábban levelet is írt a bíróságnak, amelyben leírta, tudja, hogy miért követte el P. László a bűncselekményt – végül ügyészi kérésre, zárt tárgyaláson hallgatták ki, arra az esetre, ha a tanú olyan információkkal bír, ami államtitok vagy szolgálati titok lehet. Hamar kiderült azonban, a férfi valójában nem is ismeri a vádlottat, nem a cellatársa. „Nagyon szabadulni akar, mindenfélét kitalál” – mondta a kint várakozó újságíróknak az ügyvéd. Majd a bíró is megerősítette, hogy a kihallgatott valójában csak a médiából értesült a robbantásról.

A harmadik tanú, Valencsik Ferenc kihallgatása volt a leghosszabb. Őt a család és a támogatók már régóta szerették volna beidéztetni. A Privát Kopó bűnügyi magazin és internetes portál főszerkesztője ugyanis azt állítja, hogy 2016. október közepén, közvetítőn keresztül egy informátor kereste meg, aki korábban évekig fegyver- és robbanóanyag-csempészettel foglalkozott, és elmondta, hogy felismerni véli a nyilvánosságra hozott fotókon látható robbantót.

Az informátor szerint az elkövető valójában egy szerb férfi, akit még tizennégy évvel ezelőtt a rendőrség egyik fedett nyomozója mutatott be neki. „Látta azt az embert, aki hallotta, hogy mondták” – így reagált a vallomásra Kalina József bíró. A tanú Kovacsics Gábor ügyész kérdésére kijelentette: informátorának kilétét nem fedheti fel. „Ha ez a helyzet változik,  jelezni fogom” – tette hozzá. Az újságíró állítólag két fotót is kapott a szerb férfiról, s a képeken látható ember nagyon hasonlít az elkövetőről nyilvánosságra hozott, a CBA-üzletben készült, sapkás fotóra. „Viszont a képek nincsenek meg, mivel a telefonomat ellopták, korábban sose történt ilyesmi” – magyarázta Valencsik. Egy másik rejtélyes személy is megkereste az újságírót, még 2016 tavaszán, hónapokkal a kvótanépszavazás előtt, és azt állította, hogy befolyásos emberek politikai érintettségű merényletet terveznek. „Kizártnak tartom, hogy valaki egyedül követte volna el a robbantást, elképzelhető, hogy P. Lászlónak volt szerepe az ügyben, de nem ő nyomta meg a bomba távirányító gombját” – állította Valencsik Ferenc.