Faggyas SándorEllenzék nélkül?

Álláspont. Vasárnap délután még a demokrácia győzelmeként ünnepelték a baloldal vezetői a választópolgárok rendkívül magas részvételét

Faggyas Sándor – 2018.04.13. 03:21 –

Az MSZP (azóta lemondott) elnöke, Molnár Gyula még kora este is azt mondta: a választás a demokrácia ünnepe, a mostani voksoláson „sokan mentek el, a döntés biztos, hogy legitim lesz”. A nap folyamán a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnökjelöltje, Karácsony Gergely arra szólította fel Áder János államfőt, „meg ne próbálkozzon azzal, hogy ha Orbán Viktor elveszíti a parlamenti többségét, (...) mégis őt bízza meg a kormányalakítással”, mert ő is biztos volt abban, hogy a baloldali pártok nyerik meg a választást.

Gyurcsány Ferenc is nagyon bizakodó volt vasárnap estig, bár felháborította, hogy néhány szavazókör előtt még hét óra után is sok szavazó várt a sorára (egyébként türelmesen), és ettől úgy összezavarodott, hogy „kígyózó kígyókról” hablatyolt. Aztán éjféltájban, az ellenzék szempontjából katasztrofális számok láttán bevallotta, „nem találják az ellenszerét” Fidesz politikájának. Két nap múlva azonban „előre megfontolt, kitervelt, rossz szándékú választási csalásról” beszélt, és bejelentette, hogy nem fogadja el a választás végeredményét, szerdán pedig Facebook-oldalán „nemzeti ellenállást” hirdetett. Mindebből érdekes következtetésekre juthatnak gyakorló pszichiáterek és a politikai hisztéria jelenségével foglalkozó politológusok. Ám nem egyedül a DK elnöke nem fogadja el a választás eredményét, hanem szinte a teljes ellenzék, többen a szavazatok újraszámolását követelik.

Az internetes felületeket elárasztotta a választási csalás gyanúja, tévképzete, ugyanakkor több szakértő kristálytisztán kimutatta: bár több helyen előfordultak anomáliák, visszásságok, nem történt – nem is történhetett! – tudatos, nagy arányú választási csalás, a médiában tálalt „gyanús” esetek nem befolyásolják a végeredményt. Ami bár még nem jogerős, de az biztos, hogy a Fidesz–KDNP listájára messze többen szavaztak, mint az összes ellenzéki pártéra együttvéve, s Budapesten kívül gyakorlatilag az egész országban a kormánypártok egyéni jelöltjei győztek.

A vasárnapi választás is szabad, demokratikus és öszszességében tiszta volt, amelynek eredményét a hazai ellenzéken kívül mindenki legitimnek tartja. Már sok állami vezető és az Európai Bizottság elnöke is gratulált a jelenlegi és leendő magyar kormányfőnek, aki sorozatban harmadszor is kétharmados parlamenti többségre támaszkodva vezetheti az országot. Ez még nyugati bírálóinál és ellenfeleinél is legitimitást és tekintélyt biztosít Orbán Viktornak, aki 2022-ig már négy cikluson át, összesen tizenhat évig töltheti be a miniszterelnöki posztot, s erre nálunk nincs, de az európai parlamentáris demokráciák történetében is alig van példa. Ez érthetően frusztráló az ellenzéki pártok számára, mégis, ha demokratikusnak tartják magukat, akkor el kell fogadniuk a szabad, demokratikus választás eredményét és a parlamentáris demokrácia elveit, játékszabályait. Ha nem ezt teszik, hanem – mint többen jelezték – mandátumaik át nem vételére, visszaadására, a parlamenti munka bojkottjára, utcai „polgári engedetlenségre” és „nemzeti ellenállásra” készülnek, akkor a demokratikus kormány antidemokratikus ellenzékévé válnak. Éppúgy, mint egykor a francia jakobinusok, a német marxisták és nemzetiszocialisták vagy az orosz bolsevikok.

Pedig Magyarország elemi érdeke – és nagyszerű népe megérdemli –, hogy a nemzeti, demokratikus, felelős kormánynak nemzeti, demokratikus, felelős ellenzéke legyen. És nemcsak a többség akarata, de az ellenzéki pártokra, jelöltekre szavazó magyar polgárok iránti tisztelet, a tisztesség is erre kötelezi őket.